Cipőhalmok, ruhahegyek

Kisiskolás koromban volt az olvasókönyvünkben egy történet, gondolom, Móra Ferenc tollából, amely arról szólt, hogy egy szegény falusi család iskolaköteles gyerekei csak egyenként tudtak télen iskolába járni, mert csak egyetlen csizmájuk volt, így mindig valaki más húzta fel. Gyerekkoromban – valószínűleg – a történetnek az a része ragadott meg, hogy mennyivel kevesebbet kellett iskolába járniuk a könyvbeli sanyarú sorsú testvéreknek. Irigyeltem őket, de nagyon. Velem csak egyszer fordult elő, hogy az időjárás miatt otthon maradtam. Majdnem. Azt hiszem, 1987 telén történt, amikor akkora hó hullott, hogy csak apukám nyomában lépkedve a hóban tudtam elmenni a suliba, amit igencsak sajnáltam. Ő bezzeg otthon maradt, mivel sehogy sem tudott eljutni a szomszéd faluba, a munkahelyére.
B. Mánya Ágnes

2019. szeptember 6. 09:00

Kép: Braňo Bibel

Felnőttként is gyakran eszembe jut az olvasókönyvbeli történet, mikor szörnyülködéssel vegyes csodálkozással megállok családunk – a bejárati ajtó előtt tornyosuló – cipőhalmai felett. Manapság annyi lábbelije van az embernek, hogy – kis túlzással – két hétig mindig másban mehet suliba, munkába. Van, ugye, a benti papucs (esetleg annak téli és nyári változata is), a kinti, vagyis utcai cipő, az iskolai/munkahelyi lábbeli, egy a strandra/uszodába, egy másik a kertbe, szandál nyárra, csizma télre, kell egy sportcipő/túrabakancs meg gumicsizma is, na és egy-két alkalmi topán. Mindezt megszorozva néggyel hatalmas mennyiségű lábbelit kapunk. Ha ennyi egyszerre nem is, de rengeteg tornyosul az ajtónk előtt. Gyerekkoromban a szomszédjaink kölyökkutyája úgy átrendezte a – még zömmel kerítés nélküli – utca házainak ajtó előtt hagyott cipőkészleteit, hogy két napig „kirakóztunk” utána.

Időnként veszem a fáradságot, és a lábbelijeinket katonás rendbe rakom, amely azonban nem tart sokáig. Próbálkoztam az „ovis” módszerrel is: külön rekesz minden családtag cipőjének. Ideig-óráig működött. Csak annyi kéne, hogy mindenki ugyanoda tenné vissza, ahonnan elvette, és, urambocsá, párba rakná a sajátját – fogom könyörgőre. Már-már helyreáll a rend, és a családtagok a mindennapi balhé helyett „jó útra térnek”, amikor jön egy markáns lehűlés vagy éppen felmelegedés, és sürgős lábbelicserére van szükség. Aztán meg hasonló a helyzet a töméntelen mennyiségű szvetterrel, kabáttal, sállal, sapkával és táskával is. Pedig nő létemre nem igazán szeretek öltözködni, pláne vásárolni. Néha bizony irigylem a régieket, a parasztember felmenőimet, akiknek – gondolom – egy öltözet ünnepi ruhájuk volt meg a munkára való, és nem gondoltak, gondolhattak a „parádéra”. Vannak olyan napok, amikor tanító néniként visszasírom a régi iskolaköpenyeket, amelyek a társadalmi különbségeket voltak hivatottak palástolni egy olyan társadalomban, amelyben, állítólag, mindenki egyenlő volt. Máskor meg, úgy érezem, abba halnék bele, ha egész nap uniformisban kéne léteznem, mert a változatosság mégiscsak gyönyörködtet.

Gyakran fölemlegetem azt is, hogy boldog gyerekkoromban, amely még az „átkosban” telt, milyen szegényes volt itthon a gyerekruha- és -cipőkínálat. A kislányoknak mindenből kizárólag pirosat gyártottak, így fordulhatott elő, hogy egy kivételével végig ilyen színű kabátjaim voltak. Cipő, papucs, csizma esetében a kívánt méretből egy, azaz 1 modellből lehetett választani a szőgyéni Vesnában. A változatosságot a párkányi Simon–Júda-vásárok kínálata, az esztergomi bevásárlások meg a tatai rokonságnál tett, „shoppingolással” egybekötött látogatások jelentették. Hogy mi a húgommal mindig szépen voltunk öltöztetve, az csakis anyukámnak és apai nagymamámnak köszönhető. Az előbbi kötött, horgolt, varrt ránk, az utóbbi pedig beszerezte a szebbnél szebb anyagokat a „kislyányoknak”, amikből a menye a család, a háztartás, a kert gondja mellett nem kevés energiával és leleménnyel ruhát „varázsolt”. Ugyanezt tette az anyósom is úgy nyolcvan kilométerrel odébb, és még nagyon sok lány, asszony abban az időben. Ma már a legtöbben nem a szegényes árukészlet miatt ülnek varrógéphez, ragadnak horgoló- meg kötőtűt, hanem mert a sok unisex, latex, dry-tex, hightech egyencucc helyett valami egyedit akarnak létrehozni, viselni. Csak legyen hová tenni!

A teljes cikk a Vasárnap 36. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Két gólt rúgott a ráadásban, így verte a Besiktast a Slovan az EL-ben

Barcelonában bravúros döntetlennel rajtolt a Ferencváros

Ötéves kislányt gázoltak el Nagymihályban

Mondák, legendák és régi történetek egy zárt közösségből

Egy kutatócsoport szerint lehetséges felére csökkenteni az üvegházhatású gázkibocsátást 2030-ra

Tizennégy ország íjászai versenyeznek Marcelházán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?