Botrányhősök lettünk?

Nem. Botránytúszok. Két hete olvashatták kiadónk, a Petit Press két magyar lapjának közös nyilatkozatát. Talán nem mindenki érti, nem mindenki érti jól, mit is jelenthet mindez számunkra. Megpróbálom elmondani a saját, nem biztos, hogy helytálló, de ebben a pillanatban és a jelenlegi információk birtokában alkotott véleményemet. Leginkább érzésekről lesz szó.
ÚJ SZÓ ONLINE

2017. szeptember 22. 00:33

A magam nevében maradnék a Vasárnapnál, érthető okok miatt, de annyi biztos, Új Szó-s kollégámmal szemben én vagyok a könnyebb helyzetben.

Eladtak bennünket. A szó valódi és átvitt értelmében egyaránt. A kiadó egész magyar divízióját megvette a Pentához tartozó News and Media Holding kiadóvállalat. Igen, ahhoz a Pentához, mely pár éve a Gorilla-botrányról híresült el, s mely 2016-tól kiadónk kisebbségi résztulajdonosa. Az elején le kell szögeznem, nem kívánok politikai találgatásokba belemenni, pusztán üzleti tranzakcióként kezelem a kérdést. Így is elég rossz érzéseim vannak. Elsősorban is, mert költözni, felszámolni egy megszokott (ha mégoly meleg is) helyet, sosem kellemes. Tulajdonost váltani, az meg még egy sor egyéb bizonytalanságot is hoz magával. Hagynak-e a legjobb belátásunk szerint dolgozni? Miért kellettünk nekik, mit várnak el tőlünk? Tudjuk-e, akarjuk-e teljesíteni, amit esetleg (és ezt az esetleget hangsúlyoznám!) elvárnak tőlünk? (Lesz még hely, hol fölolvashatunk?) Másodsorban éppen azért, mert pusztán üzletinek gondolom a történteket, és a szikráját sem látom az értékőrző elszántságnak, felmerül bennem, miért is ne adnának tovább azonnal bárkinek (bár-ki-nek!), aki jobb ajánlatot tesz nekik. Hiszen az üzlet, az üzlet, ott nincs helye a hagyományok veszte fölötti búslakodásnak, a végsőkig ragaszkodásnak, ott nincs helyük az érzelmeknek. Pláne, ha még egy hajszálvékony érzelmi szál sem fűz senkit az áruhoz, ami lettünk. Sem nyelvünkben, sem identitásunkban, sem indítékainkban, sem elkötelezettségünkben nem értenek bennünket.

Másrészt, amióta betettem a lábam az Új Szó szerkesztőségébe mint nyelvi szerkesztő, azóta nemcsak én váltottam többször (Vasárnapba, vissza az Új Szóba, mellékletekhez, Vasárnapba), hanem kiadót is váltottunk többször. Még a Vox Novánál kezdtem, nem sokkal rá lettünk a Grand Pressé, majd abból alakult a Petit Press, költözünk innen oda, onnan ide, ezen belül is befektetők jöttek-mentek, franciából ilyen német, olyan német, de mi, akik a lappal dolgozunk, nem vettünk észre ezekből semmit. Mindig ránk hagyták a tartalmat. Aztán jött tavaly a Penta, a híre okán a nagy félelem, ám kiadónk vezérigazgatója biztosított, hogy amíg őt látjuk, nem érhet bennünket külső nyomás. Ő a garancia arra, hogy biztonságban dolgozhassunk tovább, hogy ne féljünk se politikai, se gazdasági presszióktól, hogy ne tartsunk se kötelező szószólóktól, se bulvárosodástól. Akkor nyugodtabb voltam, számomra ő valóban a szabad újságírás és lapkiadás garanciáját jelentette. Hittem neki. És nem is csalódtam, hiszen sem a Sme, sem a magyar divízió lapjai nem éreztek semmit az új résztulajdonos jelenlétéből. Mígnem augusztus 21-én bombaként csapott közénk a hír. Azóta bujkál bennem a kisördög, majd elém ugrik, és fügét mutogat az orrom előtt: amíg őt látjuk, nem érhet bennünket semmiféle külső nyomás, ő a garancia, hi-hi-hi, itt a vége, fuss el véle. Volt.

Mindazonáltal nincsen okom előre bármiféle meggondolatlan következtetéseket levonni, sem lépéseket tenni, az is lehet, hogy tényleg a két legstabilabb lapot kérte az új kiadó, ráadásul jól mutat majd a portfóliójukban, hogy gondozzák a kisebbségi kultúrát is. Ez a kiadó meg mit is áldozhatott volna be, hogy megmentse, fejleszteni tudja azt a legendás lapot, melynek független újságírói (köztük vagy élükön a mostani vezér) a szocializmus még nem igazán látható végnapjaiban a kommunista Smenából hozták létre a Smet. Érzelmek és üzlet? Hah, nincsenek egyértelmű szabályok. Mindenesetre mi az érzelmeinkkel sokkal többet el tudtunk érni, mint bármelyik itteni lap üzleti alapon. Ezért is lesz még nagyobb szükségünk Olvasóink megértő támogatására, hogy megmutathassuk ennek a másként működő bizniszvilágnak: igenis van létjogosultsága a lélekkel írásnak. Aztán majd meglátjuk. Ha átvernek, legfeljebb felállunk.

Én biztos.

 

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

 

Mikor eljön a péntek, még mindig valami nyugtalanságot érez, megszokta, hogy pénteken meg kell írni a VASÁRNAPi szentbeszédet.

Szabó Magda: Freskó

 

 

 

 

 

Önnek ajánljuk

További százmilliók érkezhetnek útépítésre

Frissítve

Kočner rács mögött marad

Két hajléktalan életét követelte a hideg Pozsonyban

Az SaS szerint a Gorilla-iratok megsemmisítése bűncselekmény lenne

Az olcsó ukrán baromfi kiszorítja a hazai húst

Megszüntették a sürgősségi betegellátást Léván

Legfrissebb galériák
Olvasta már?