Boszorkányok márpedig voltak

Boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmiféle vizsgálat ne legyen – mondotta Könyves Kálmán királyunk 1110-ben a tarcali országgyűlésen. Pedig a közhiedelemben és az egyházi hatalmasságok dörgedelmeiben még évszázadokig léteztek a boszorkányok, strigák és bűbájosok.
Szabó Laci

2014. december 28. 13:51

 

 

Róluk, erről a tudatlansággal, félelmekkel és varázslatokkal teli világról írt könyvet Lengyel Tünde történész, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa. Luca-napon beszélgettünk vele, amikor bárki láthat még boszorkányt, aki akar. És mint megtudtuk, régen sem volt ez másként.

 

Milyen indíttatásból kezdte kutatni ezt a témát?

Amikor a kora újkori nők helyzetével foglalkoztam, több boszorkányper jegyzőkönyve is a kezembe került. A jobbágy nők életéről kevés az írásos anyag, levelek, naplók csak a nemes hölgyektől maradtak fenn. A szegénysorban élők mindennapjairól a bírósági aktákból derül ki néhány dolog – általában úgy, hogy elmondják a bűncselekmény körülményeit. Így számolt be sok tanú arról, hogy kenyérsütés, mosás, kapálás közben hogyan látott boszorkányt, micsoda varázslatot tapasztalt. Ez a tévhit pestisként söpört végig Európán, a boszorkányüldözések áldozatainak száma 60-80 ezerre tehető. Az egésznek a mozgatórugója a butaság, a gyűlölet, a félelem és az irigység volt.

Gondolom, a kora újkorban sem voltunk jobbak, felvilágosultabbak, mint más népek, az akkori Magyarország területén mégis később kezdődtek a boszorkányperek. Mi volt ennek az oka?

Magyarország a 17. század első felében török uralom alatt volt, a nép leginkább a szultán hadaitól félt, és nem volt rá szüksége, hogy máshol keressen bűnbakot. Nyugat-Európában már lecsillapodtak a kedélyek, amikor az oszmán hadak által feldúlt Magyarországon fellángolt a boszorkányüldözés. A legtöbb esetben a rosszmájúsággal párosult műveletlenség vezetett oda, hogy valakit boszorkánysággal vádoltak. Az emberek akkor még sok természeti jelenséget nem tudtak megmagyarázni, a villámlást, jégesőt éppúgy varázslat következményének hitték, mint egy járványt vagy azt, ha egy asszony elvetélt.

Meglepően sok volt a boszorkányper a puritán, kálvinista Svájcban.

A kálvinisták e téren ugyanolyan eltökéltek voltak, mint a katolikusok. Svájcban a reformáció kezdetén túl sok volt a felekezet, mind egymást vádolták, és rengeteg perben a vádlott vagyonának megszerzése volt a legfőbb indíték. Ezzel magyarázható, hogy egyes kantonokban a boszorkányok fele férfi volt, és természetesen mind módos polgárok.

Nagyon sok félelem és ebből eredő tévhit kapcsolódott a gyógyításhoz is. A könyvéből úgy tűnik, hogy minden felcser és bábaasszony a boszorkányság vádjának kockázatával élt.

A 16–17. században az orvos csak a gazdagok számára volt megfizethető, a többiek a bábák, borbélyok, füvesasszonyok tudományára szorultak. Ha a beteg nem gyógyult meg, kézenfekvő volt a boszorkányság gyanúja. Leggyakrabban a bábák kerültek bíróság elé: ha valakinek fogyatékos gyermeke született, vagy holtan jött a világra, máris őket okolta.

Minden gyanús volt, ami különbözött a megszokott, ismert dolgoktól?

Számos érthetetlen jelenségre az emberek csak legyintettek, de amint a környezetükben megjelent valaki, aki fogékony volt a boszorkányság gondolatára, mintha megtalálták volna a magyarázatot. Akkoriban sok polgárfiú járt németországi egyetemekre, és ott találkoztak ilyen perekkel. Amikor hazajöttek vakációra, itthon is elmondták, mi mindenre képesek a boszorkányok. Az angliai Newcastle-ben például az idézte elő a tömeghisztériát, hogy a városba boszorkánykereső érkezett. Minden felismert boszorkányért húsz shillinget számlázott, mindenkit tűpróbának vetett alá, és lassan nem akadt a városban olyan nő, akit nem érintett a gyanú. A vizsgálatokat felügyelő városatyáknak feltűnt a dolog, és elkergették a »szakembert«. Később Skóciában felakasztották, de előtte még bevallotta, hogy 220 asszony halálában volt része.

A sámánokat, látnokokat, javasasszonyokat régen tisztelet övezte. Miért kezdtek az emberek ellenséget látni azokban, akiknek természetfeletti képességeik voltak?

A pogány világban a varázslók a közösség tiszteletben álló tagjai voltak, de miután elterjedt a kereszténység, a csodatevés kizárólag Isten jogkörébe tartozott. Az egyház részéről sokáig a megtérítésen volt a hangsúly. A fordulat akkor következett be, amikor megjelent Henrich Kramer Institoris és Jacob Sprenger domonkos szerzetesek műve, a Mallaeus maleficarum, azaz Boszorkánypöröly. 

Emiatt állt az egyház a boszorkányüldözés élére?

Igen, mert a könyv a sátán segítőtársaiként határozta meg a boszorkányokat. Józan gondolkodású papok nem vették komolyan a Boszorkánypörölyt, már csak azért sem, mert szinte süt belőle a nőgyűlölet. A szerző szerint az asszony gyengébb és butább, mint a férfi, ennélfogva a rosszra is hajlamosabb. Vágyainak nem képes ellenállni, nem más, mint bűnös edény, ezért a sátán őt környékezi meg, és rajta keresztül próbál hatalmat gyakorolni a világon. A történészek sokáig azt hitték, hogy Ince pápa ösztönzésére elismert kölni jogászok és teológusok ajánlásával adták ki a könyvet. Mostanra kiderült, hogy Kramer javarészt egyedül írta, Ince pápa levele más összefüggésben született, az említett professzorok pedig vagy nem olvasták, vagy elutasították a művet. Egyikük egyenesen azt írta, hogy butának és veszélyesnek találja, s nem ajánlja a kiadását.

Kramer hírhedt inkvizítor volt, a Boszorkánypörölyben ajánlott vallatási módszereket nyilván maga is kipróbálta, ezért tudta, hogy hatásosak.

Nemcsak a kérdéseket írta le pontosan, hanem azt is, milyen próbatételeknek kell alávetni a gyanús személyt. Ilyen volt a boszorkányfürdetés, amikor a vádlottat székre kötözték, és a közönség szeme láttára vízbe lógatták. Ha nem fulladt meg, a sátán segítette, ha megfulladt, a bűnei húzták le. Bevett módszer volt a gyertyával való égetés, tüzes vassal való sütögetés, a spanyolcsizma vagy a felcsigázás. Ha a megátalkodott boszorkány nem volt hajlandó vallani, keresték rajta a szemölcsöt vagy anyajegyet, és tűt szúrtak bele. Ha nem vérzett, ez volt a bizonyíték, hogy a sátán katonájával állnak szemben. Ma már tudjuk, hogy a vallatók csaltak, mert az erre a célra használt tűket úgy alakították ki, hogy nyomásra visszacsúsztak a foglalatukba. Németországban fennmaradt egy per anyaga, amelyben a vádlottat hatvannégy alkalommal vetették alá kínzásnak. Kibírta, és nem vallott, így utána felmentették; de a többség már a kínzószerszámok láttán beismerő vallomást tett. 

Milyen halál várt a boszorkányokra?

Többnyire égették őket, mert a tűznek tisztító erőt tulajdonítottak. Angliában akasztottak, Magyarországon és Németországban gyakoribb volt a lefejezés, hogy a közönség ne nézhessen az akasztott nők szoknyája alá. Az is előfordult, hogy zsákba varrva vízbe fojtották vagy élve eltemették a boszorkányokat – utóbbi büntetés azoknak volt az osztályrésze, akik gyermekgyilkosságot követtek el, de az elföldelést megelőzően szíven szúrták őket.

Az egykori Magyarország területén is a Boszorkánypöröly alapján azonosították a boszorkányokat, tartották a pereket?

Az első kétszáz évben a Boszorkánypöröly vagy harminc kiadást ért meg, de Magyarországon az egyházi könyvtárakban alig fordult elő. Ennek az lehet az oka, hogy tájainkon nem működött az inkvizíció. A boszorkányperek a városok, vármegyék vagy a földesurak bíróságain folytak, az egyház csak a demagógia terjesztéséből vette ki a részét. A kihallgatások, kínzások ugyanúgy zajlottak, de Magyarországon ritka volt az olyan monstre per, amelyben egyszerre több tucat gyanúsított szerepelt. Az egyik épp Somorján zajlott: 1691-ben huszonhárman álltak bíróság előtt, de végül csak egy személyt, Haczl Mária Annát ítélték fővételre és utána elégetésre, a többiek testi fenyítést és pénzbüntetést kaptak. 1696-ban viszont további három boszorkányt égettek el Somorján.

Mivel vádolták leggyakrabban a felvidéki boszorkányokat?

Hogy harmatot szedtek a réten, bekötötték a tehén szarvát, megigéztek, megátkoztak valakit, bajt, betegséget idéztek elő. A 17. század végén megjelent Praxis criminalis törvénykönyv részletesen beszámolt a boszorkányszombatokról és a boszorkányszervezetekről. Ezt követően az ország egymástól távol eső részeiben ugyanúgy vallottak a vádlottak, mert ugyanazokat a választ is tartalmazó kérdéseket tették fel nekik. Mindenki arról számolt be, hogy a boszorkányok katonai szervezetet alkotva működnek: van kapitány, zászlós, trombitás és a közkatonák. Ha férfi is volt a vádlottak között, természetesen ő volt a kapitány.

Mit műveltek a boszorkányok az ilyen összejöveteleken?

Ettek-ittak, mulattak, pajzánkodtak, gyakran állatot vagy kisgyereket áldoztak, varázsszert főztek belőle, amelytől megszépültek, láthatatlanná váltak, vagy röpülni tudtak. A mulatozás minden esetben vad orgiába csapott át, a vádlók és bírák ezek ecsetelésekor élték ki szexuális fantáziáikat. Magáról a Boszorkánypöröly szerzőjéről, Jacob Kramerről is kiderült, hogy efféle komplexusok lehetnek az izzó nőgyűlölete mögött. Innsbruckban, ahol inkvizítorként kezdte a karrierjét, fennmaradtak levelek, amelyekben a megvádolt asszonyok férjei panaszkodtak a bíráknak, hogy molesztálta a feleségüket. Vagy a nők utasíthatták el, vagy ő vallott kudarcot, de megszállottan üldözni kezdte őket. A város vezetői végül megelégelték a túlkapásait, és kiutasították, ő pedig a Boszorkánypöröllyel állt bosszút.

Miről ismerszik fel a boszorkány, mi kellett, hogy eleve gyanút ébresszen a tisztességes emberekben?

Bármi gyanús lehetett, a szépség ugyanúgy, mint a csúnyaság, a kihívó viselkedés nem kevésbé, mint a túlzott visszahúzódás. Eleve a sátántól megbélyegzettnek tekintették a testileg fogyatékos embereket, a szemölcsöt, anyajegyet a sátán jelének vélték. Könnyen rásütötték a boszorkányság bélyegét azokra az asszonyokra is, akik özvegyként szeretőt tartottak. A szexualitás komoly szerepet kapott a vádakban, a részleteket kimerítő pontossággal ecsetelték. Ebben az időszakban a nemi élet abszolút tabu volt, ezért jelenik meg ilyen szélsőséges módon a boszorkányperekben. Olvashatunk arról, hogy a boszorkányok a sátánnal hálnak, egymással bujálkodnak nők és férfiak vegyesen, de arról is, hogy impotenssé tudnak tenni egy férfit, vagy meddővé egy nőt.

Egy impotens férfi kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta, hogy őt egy boszorkány bűvölte meg, azért képtelen a házaséletre?

Magától nem fitogtatta ezt, de ha többévi házasság után sem született gyermeke, vagy ne adj’ isten, kigúnyolta egy nő, ez volt a legkézenfekvőbb magyarázat. Válópereknél is előfordult ez az érvelés, 1464-ben Keglevich Ferenc azt vallotta az esztergomi egyházi bírák előtt, hogy a felesége, Erdődy Erzsébet megátkozta, azért nem tudja teljesíteni házastársi kötelességét. 

Inkább szegénysorból vagy a módos nemesasszonyok közül is kerültek ki boszorkányok?

A gazdagokra vagyonuk megszerzése céljából sütötték rá a boszorkányság bélyegét. Olyan magas rangú arisztokrata hölgyeket is megvádoltak, mint Nádasdy Tamás nádor felesége, Kanizsai Orsolya, akiről Pernesyth Kristóf azt írta, hogy amikor meghívta a boszorkányokat, egész Sárvár rengett a mulatozásuktól. Más bűncselekmények mellett boszorkánysággal vádolták Nádasdy Ferenc feleségét, a csejtei Báthory Erzsébetet, a beckói Esterházy Zsófiát vagy a semptei Listius Anna Rozinát, aki több szolgáját halálra verte. Erdélyben Bethlen Gábor fejedelem vádolta a gazdag özvegyeket varázslással, hogy a vagyonukat megszerezze – a legismertebb Báthory Anna esete. A nemesasszonyok ellen felhozott vádakat azonban befolyásos pártfogók közbenjárására többnyire elejtették.

Hogy mentek ki a boszorkányperek a divatból?

Úgy, hogy Mária Terézia betiltotta a dolgot, mert magától még elég sokáig működött volna. A feltűnési viszketegségben szenvedők is éltették: a spanyol inkvizíció dokumentumaiban találtak a kutatók beszámolót arról, hogy egy faluban tömegesen adták fel magukat nők, férfiak, öregek, gyerekek, hogy ők boszorkányok. Az inkvizítorok végül maguk kérték a feljebbvalóikat, hogy küldjenek valakit, aki észre téríti ezeket az embereket. A világban ma is zajlanak boszorkányperek, Tanzániában nemrég tizenhat személyt égettek meg.

Ma újra divat a jövendőmondás, varázslás, ráolvasás. Mi az oka, hogy sokszor művelt emberek is kész vagyont képesek kifizetni az ilyen kuruzslóknak?

Mert egyrészt a titokzatosságnak és a gonoszságnak hatalmas a vonzereje, másrészt a bajban lévő ember minden szalmaszálba belekapaszkodik. A több évtizedes tilalom után az okkultizmus iránt is megnőtt az igény, és ezzel sokan vissza is élnek. A valódi perek és kivégzések világából mára a boszorkányság a babonák, hiedelmek, mesék birodalmába került, és ezek a sarlatánok már csak azoknak tudnak ártani, akik hisznek bennük.

 

 

 

 

 

Önnek ajánljuk

Mistrík örül, hogy Menyhárt is őt támogatja

Halálos áldozata van Nyitrán az influenzának

Az Új Szó szerdai mellékletében: Hogyan válasszunk középiskolát?

Külföldön már háromszor nyert

Az elégedetlen gazdák bevonultak Pozsonyba

A kilencvenkettesek nagy dobása

Legfrissebb galériák
Olvasta már?