Báthory Erzsébet igazsága

Juraj Jakubisko fi lmje, amelyet épp most vetítenek a mozik, teljesen átrajzolja ezt a képet, és a csejtei várúrnőt cselszövések áldozataként ábrázolja. Nem csupán művészi fi kcióról van szó: az alkotók korabeli dokumentumokból indultak ki.
sysadmin

2008. augusztus 15. 04:00

Juraj Jakubisko fi lmje, amelyet épp most vetítenek a mozik, teljesen átrajzolja ezt a képet, és a csejtei várúrnőt cselszövések áldozataként ábrázolja. Nem csupán művészi fi kcióról van szó: az alkotók korabeli dokumentumokból indultak ki. A stáb tanácsadója volt Lengyel Tünde, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa is. Vele beszélgettünk Báthory Erzsébet életéről és koráról.


Hogy találták meg Jakubiskóék? Olyan történészt kerestek, aki hasonlóan vélekedik Báthory Erzsébetről, mint ők, vagy ellenkezőleg: ön befolyásolta a fi lm kicsengését?
Megvolt az elképzelésük, mert levéltári anyagokat, történelmi publikációkat tanulmányoztak, és egy magyarországi kollégámmal, Várkonyi Gáborral is konzultáltak. Később kerestek valakit, akivel könnyebben tudnak kommunikálni, s így találtak rám. Amikor először beszélgettem Juraj Jakubiskóval, meg is lepett, mennyire felkészült. Az alkotás készítői ügyeltek arra, hogy a szereplők mindegyike olyan személy legyen, aki élt abban a korban, és külön örömömre szolgált, hogy a történelmi neveket helyesen magyarul használták. A cseh kosztümtervező fi gyelmét én hívtam fel arra, hogy Magyarországon akkortájt más volt a divat, mint a spanyol hatás alatt álló Prágában, így születtek a fi lmben látható zsinóros, kacagányos öltözékek. A bécsi jelenetekben pontosan látható, hogy elkülönülnek egymástól a cseh, a magyar és az osztrák nemesek.


Ön mikor kezdte el tanulmányozni ezt a témát?
Koraiújkor-történész vagyok, a 16–17. századdal foglalkozom, ezen belül pedig a családok és a nők helyzetével, mindennapi történetekkel. Ebbe beleillett Báthory Erzsébet élete. Érdekelt is a téma azóta, hogy egyetemista koromban a csejtei vár alatt voltam komlószedésen, de komolyabban nem tanulmányoztam. Ismertem persze Jozef Nižňanský regényét, amely a véres történetet dolgozza fel, és Jozef Kočiš művét is, igazán azonban csak akkor kezdett érdekelni a dolog, amikor elolvastam Szádeczky-Kardoss Irma könyvét. A magyarországi bírónő átnézte az összes korabeli jegyzőkönyvet, és arra a következtetésre jutott, hogy ez koncepciós per volt. Az ő munkája döbbentett rá, mennyi mindent nem tudnak az emberek arról a korról, és a szükséges információk hiányában milyen könnyen ítélnek tévesen.


 Milyen tévhitek élnek még ma is Báthory Erzsébet korával kapcsolatban?
Akkoriban, a török és a császári hadak portyázása idején más számított kegyetlenségnek, mint ma. Természetes volt, hogy a földesurak veréssel büntették a cselédeiket, a tolvajok kezét tüzes vassal sütötték meg, az erkölcsi neveléshez hozzátartoztak a köztéri kivégzések. De azért a birtokosok tisztában voltak azzal, hogy a jobbágyok nekik dolgoznak, nem érdekük tehát halálra kínozni, megcsonkítani őket. Ezekben az összefüggésekben kell látni mindazt, ami Báthory Erzsébet udvarában történt vagy történhetett – főleg, hogy ma már tudjuk, mennyire tisztában volt azzal, hogy ha javít jobbágyai helyzetén, abból neki is haszna származik. Éles eszű, erős asszony volt. Az, ami az urbáriumokból és ismerősei levelezéséből kiderül róla, egyáltalán nem egyeztethető össze a véres legendával.


Mégis hogyan alakulhatott ki akkor ez a történet?
Báthory Erzsébetről először egy Thúróczy László nevű jezsuita szerzetes írta le 1729-ben megjelent útikönyvében, hogy megölte cselédeit, és a vérükben fürdött, hogy megőrizze fi atalságát. A mű nagyon szűkszavú. Thúróczy csak azt sorolja fel, melyik településen mi hol van, de amikor Csejtéhez ér, egy háromoldalas tragica historiában ecseteli Báthory Erzsébet rémtetteit. A szerző szerint a grófnő eredetileg katolikus volt, de a férje, Nádasdy Ferenc kedvéért áttért az evangélikus hitre, és a hitehagyás bélyegezte meg a személyiségét. Ez sem igaz, mert Erzsébet kálvinista volt, s holtáig az is maradt. Ez nyilván a csejtei evangélikus papnak sem tetszett, de valószínűbbnek tartom, hogy Thurzó György nádor pályázott a birtokaira. Amikor ez történt, Erzsébet már hat éve özvegy volt, és bár a fi a, Nádasdy Pál még csak tizenkét éves, már felnőtté nyilváníttatta. Nemsokára a vagyonát is ráíratta, de nem biztos, hogy Thurzónak erről tudomása volt. Ráadásul a becsvágyó és karrierista nádor szemben állt Erzsébet unokaöccsével, Báthory Gábor erdélyi fejedelemmel, jól jött volna neki, ha a nagynénje révén kompromittálni tudja. Az indítékokat csak feltételezhetjük, de tény, hogy olyan rágalomhadjáratot indítottak a csejtei grófnő ellen, amellyel esélye sem volt szembeszállni. Ez a jegyzőkönyvekből is jól látszik, mert senkit nem érdekelt sem a tanúk szavahihetősége, sem az ellentmondások tisztázása.


Thurzó nádor lehetett ennek a hadjáratnak a szellemi atyja, vagy neki csak kapóra jött?
Nem kizárt, hogy ő szervezte, de ezt nem tudjuk biztosan. Indítéka lett volna, mert felettébb hataloméhes volt, ráadásul hét lányt kellett kiházasítania. Bár az akkori politizálási stílusba sok minden belefért, ő még kortársai szerint sem válogatott az eszközökben, hogy elérje céljait. Ebbe a képbe beleillik, hogy egy-két holttestet meg is mutattak Csejtén Erzsébet elfogása után – a babonákra és rémtörténetekre fogékony köznépnek több se kellett. Sokan a csejtei evangélikus papot, Ján Ponikénust tartják az Erzsébet elleni hadjárat elindítójának, mert 1611 januárjában írt egy újévi köszöntőlevelet Thurzó udvari papjának, amelyben beszámol a grófnő kegyetlenkedéseiről. A levelet azonban már Erzsébet elfogása után írta, a tinta és a betűk dőlése szerint többször is nekifogott. Nagyon indulatos, konfl iktusos ember volt, a helybeli nemesekkel sem jött ki. Őszintén hihetett Erzsébet boszorkány mivoltában – levelében is beszámol arról, hogy a nagyasszony macska képében üldözi őt.


A rágalmakkal szemben mi derült ki a korabeli jegyzőkönyvekből?
A Báthory-ügy vizsgálata során 307 tanút hallgattak meg – a Magyar Országos Levéltárban megvan az egybeszerkesztett irat, amelyet Thurzó György készíttetett a jegyzőkönyvekből. Én is olvastam, s máig sem értem, hogyan adhatott ki két olyan művelt jegyző, mint Keresztury András meg Cziráky Mózes ilyen fércmunkát a kezéből. Annyira értelmetlen az egész, hogy szerintem már akkor tisztában voltak vele: erre nem lehet vádat alapozni, nyilván ezért nem is vitték soha perre a dolgot. A 307 ember között egyetlenegy szemtanú sincs, csaknem százan csupán annyit mondtak, hogy ők nem tudnak semmit, a többiek pedig mástól hallottak valamit. Thurzó azt vallotta, amikor 1610. december 29-én betört a csejtei kastélyba, hogy egy halott cselédlányt meg egy súlyos sebesültet talált, és többen vártak a kínzásra. Ezek közül a lányok közül egyet sem hallgattak ki. A sebesült hajadont Thurzó szerint az újvárosi borbély kezelte, de őt sem kérdezték meg, milyenek voltak a sérülései, és mi okozhatta őket. A tanúk között csak egy volt – nem ismerjük a teljes nevét, bizonyos Zsuzsanna –, aki azt vallotta: Szilvássy Jakab, a sárvári tiszttartó mesélte neki, hogy Erzsébet saját kezűleg jegyezte fel egy füzetbe 650 áldozatának a nevét. Szilvássy Jakabot viszont nem is kérdezték erről az irkáról. Több száz áldozatról már csak azért sem lehetett szó, mert akkor az egész csejtei uradalomban nem élt annyi lány.


Az Erzsébethez legközelebb álló személyzet sem számolt be kínzásokról, vérfürdőről?
Vérfürdőről egy betű sincs a jegyzőkönyvekben, ez csak Thúróczynál olvasható, és alighanem az ő fantáziájának a szüleménye. Erzsébet négy állítólagos tettestársát – a Fickónak nevezett Újváry Jánost, egy Dóra és egy Ilona nevű szobalányt, valamint egy Katalinnak keresztelt mosónőt – különféle kínzásoknak vetették alá. Mindannyian ugyanarra a tizenegy kérdésre válaszoltak, de mást állítottak. Egyikük harminc, a másik nyolcvan áldozatra emlékezett, ám csak háromról tudták megmondani, ki hozta őket az udvarba. Azt is csak rákérdezésre árulták el, hogy Báthory Erzsébet maga is ütlegelte a cselédeit, megégette a kezüket, az ajkukhoz tűzte gombostűvel a nyelvüket. A vallatásuk után felvitték a cinkostársakat Biccsére, és 1611. január 7-én hármukat kivégezték. A negyediket, a kisnemesi családból származó Benyicky Katalint nem égették meg, mert vele ezt per nélkül nem tehették volna – ő egyszerűen eltűnt. Fickót lefejezték, és holttestét máglyára vetették, a két nőnek pedig levágták az ujját, és megégették őket. Nem tudni, mi lehetett a vallomásaikból igaz, s mi az, amit a kínzások hatására mondtak, de még ha Erzsébet így büntette is a cselédeit, ezzel nem tűnt volna ki a korabeli nemesasszonyok közül.


Legalábbis ha ezeket valóban büntetésként alkalmazta, nem pedig csupán kedvtelésből kínozta a szolgálókat.
A korabeli nemesi családok levelekben érintkeztek, és ezekből olyan pletykákat lehet megtudni, hogy a mai bulvárlapok elbújhatnak mellettük. Ha az ismerősök között elterjedt volna a híre Báthory Erzsébet szadista hajlamainak, biztosan megtárgyalják, de a levelek ezreiben nyoma sincs ennek. Igaz, arról sem esik szó bennük, hogy Thurzó nádor elfogta és a csejtei várba záratta őt. Tudtak ugyan róla, mert 1612- ből olvastam egy levelet a füzéri várról, ahol Erzsébet részbirtokos volt. Uralkodói parancsra a végvárakat meg kellett erősíteni, és Homonnai Drugeth György azt írta Várday Katának, hogy egyedül kell megoldaniuk a dolgot, mert „Nádasdyné asszonyom ebben az állapotában nem sokat tud segíteni.” Ez az egyetlen megjegyzés, amely a levélanyagban a csejtei grófnő sorsára utal. Furcsa hozzáállás, mert ha valamiért, akkor a vagyonuk és jogaik védelmében a nemesek nagyon össze tudtak fogni, márpedig a korabeli törvények szerint egy nemesemberrel szemben megengedhetetlen volt ez az eljárás.


Thurzó Györgyön kívül más is érdekelt lehetett a lejáratásában?
A királyi kamarának jól jött volna, ha elkobozhatja a Nádasdy–Báthory-vagyont, mert hatalmas adósságai voltak Nádasdyval szemben, aki a saját költségén harcolt a török ellen. Jogszerűen azonban csak akkor tehette volna rá a kezét, ha a csejtei grófnőt olyan váddal ítélik el, amely fő- és vagyonvesztéssel jár: vagyis hazaárulást kellett volna elkövetnie, vagy nemesembert megölnie. A csejtei pap levelében olvasható, hogy Erzsébet a miavai majorosnéval boszorkánykodott, s különböző varázslatokkal a király meg Thurzó nádor életére törtek – ez már főbenjáró bűnnek számított. A miavai majorosné egyébként tényleg létezett, ki is végezték, de az ő kihallgatásáról nem maradt fenn jegyzőkönyv. Valóságos személy volt a fi lmben szereplő Darvúlia is, de a per idején már nem élt.


Annak van nyoma, hogy Báthory Erzsébet érdeklődött volna a korabeli gyógymódok vagy a mágia iránt akár?
Erzsébetről kevés dokumentum maradt fenn, olyan, amely erre utalna, nem. Thurzó György felesége, Czobor Erzsébet értett a gyógynövényekhez, Báthory Erzsébet egy levélben épp tőle kért málnagyökérfőzetet. Gyógyítással, mint minden nagyasszonynak, neki is kellett foglalkoznia, és én azt sem tartom kizártnak, hogy magzatelhajtás folyt az udvarban. Ennek, ismerve a korabeli módszereket és higiéniai állapotokat, lehettek halálos áldozatai.


Évek óta kutatja a témát. Ön felmentené őt?
Inkább azt mondanám, hogy az ártatlanság vélelme neki is kijárna. A történelemben nincs általános és állandó igazság, de az, amit a korabeli dokumentumokból tudunk, nem egyeztethető össze a váddal. Talán sosem fog kiderülni, mi történt, az sem kizárt, hogy voltak rejtélyes halálesetek, de annyi áldozat, amennyiről a jegyzőkönyvek szólnak, nem írható Erzsébet számlájára.


Három és fél évig tartották őt fogva a csejtei várban. Ez alatt az idő alatt senki sem szorgalmazta a pert?
A király, II. Mátyás sürgette, de úgy látszik, nem eléggé erélyesen. Soha nem emeltek vádat ellene, nem ült össze a héttagú bíróság. Anélkül halt meg, hogy tisztázhatta volna magát. Feltételezhető, hogy azért fulladt az ügy ilyen érdektelenségbe, mert közben Thurzó és a királyi kamara is rájött, hogy Erzsébet egész vagyonát a fi ára, Nádasdy Pálra meg vejeire testálta. Thurzó utólag már kegyelmet is kért számára a királytól, de az uralkodó erre azt válaszolta, hogy ha nincs ítélet, kegyelemről sem lehet szó. 1613-ban meghalt Erzsébet unokaöccse, Báthory Gábor, tehát a csejtei úrnő már mint politikai tényező sem játszott szerepet – 1614. augusztus 21-én, 51 évesen, szinte teljesen elfelejtve halt meg.


Nemesasszonyhoz méltó módon vettek tőle végső búcsút?
A csejtei krónika szerint novemberben temették el. Ez arra vall, hogy nagy temetése volt, mert ennyi idő kellett ahhoz, hogy a főúri rokonságot összehívják. A helyi evangélikus templomban helyezték örök nyugalomra, és valószínűleg ott is van, de az egyház arra hivatkozva, hogy megbomlana az oltár statikája, nem engedi a feltárást. Biztosan tehát nem tudjuk, hol nyugszik – ez is egy marad Báthory Erzsébet titkai közül

Önnek ajánljuk

Mistrík örül, hogy Menyhárt is őt támogatja

Halálos áldozata van Nyitrán az influenzának

Az Új Szó szerdai mellékletében: Hogyan válasszunk középiskolát?

Külföldön már háromszor nyert

Az elégedetlen gazdák bevonultak Pozsonyba

A kilencvenkettesek nagy dobása

Legfrissebb galériák
Olvasta már?