Barnabás kései siratója

Nem várt, de elfogadott negyedik gyerekként született Barnabás. A nyurga, csaknem áttetsző bőrű szemüveges fiúcska szinte meg se szólalt az iskolában, barátai sem voltak. Mintha csak azt üzente volna a jelenlétével, a viselkedésével, hogy ne bántsatok, hagyjatok békén.
Száz Ildikó

2019. szeptember 10. 09:00

Iskolatársai annyit tudtak róla, hogy idősebb bátyjai vannak, akik már nem sokat törődnek vele. Elfáradtak a szülők is, csaknem hatvanévesek voltak, amikor Barnabás kisinas lett a közeli gyár szakiskolájában. Eltelt vagy harminc év, amikor ismét találkoztam vele egy községi rendezvényen. Leültünk, beszélgettünk a régi ismerősökről, majd arra terelődött a szó, hogyan alakult az élete. „Ma, felnőtt férfiként már azt mondhatom, hogy egyetlen rossz szavam se lehet a szüleimre. Nagyon szépen gondoskodtak rólunk, a semmiből teremtették elő az ételre, ruhára valót, de furcsa hangulat uralkodott odahaza. Gyerekkoromban emiatt dacosan viselkedtem, nehezteltem az egész világra, amiért másoknak nagyszüleik, vidám nagybácsijaik vannak. Bátyáim semmibe vettek, folyton leráztak, a szülők fáradtak és kiábrándultak voltak. Apámban hiába kerestem a férfi példaképet, csak azt láttam, hogy alig szólal meg, teszi a dolgát fásultan. Gondoltam, ez a férfias, nekem is ilyenné kell válnom. Az iskolában különcnek tartottak a szófukarságom miatt, nem szívesen vették a társaságomat. Áradhatott belőlem valami keserűség. Inasként sem találtam barátokat, még haverokat sem, akikkel el lehet tölteni a hétvégét. A rossz társaság, az alkohol sosem vonzott, olyan nagyon normális családról ábrándoztam” – mondja Barnabás.

Rossz döntések sorozata

A férfi végül talált egy takarosnak látszó menyecskét, és rövid ismeretség után elvette feleségül. Ekkor már negyvenéves volt, sürgette az idő, nem ismerte a nő családját. Később kiderült, hogy a ház, ahová beházasodott, telis-tele van rejtekhelyekkel, a rejtekekben pálinkás és boros üvegek vannak. Iszik a menyecske és az anyja. Barnabás úgy gondolta, majd a gyerek érkezése megváltoztat mindent, de nem így lett. Kései gyerek lett a kislánya is, akitől mindig elérzékenyült. „Mindent meg akartam neki adni, de valahogy sosem tudtam megmaradni egy munkahelyen. Elkezdtem játékgépezni, mert addigra otthon már kibírhatatlan volt a helyzet. Még annyi pénzem sem maradt, hogy a gyereket ellássam. A két asszony sopánkodását hallgatni meg nem volt kedvem. A gépezéshez pénz kellett, azzal keltem, azzal feküdtem, hogy egyszer majd megütöm a főnyereményt, elválok, és messzire költözöm a kislányommal” – réved a távolba a férfi tekintete.

Túl a rácson

Először csak kisebb lopások voltak, később nagyobbak jöttek. Börtönbe került. Senki sem látogatta. A testvérekkel még inas korában megszakadt a kapcsolata. A felesége hallani sem akart róla, a lányát eltiltotta tőle.

Azt mondja elkeseredésében, hogy meg sem kellett volna születnie, akkor most semmi baj nem volna. Aztán hozzáteszi, hogy talán nősülnie nem kellett volna, hiszen mindig is gondjai voltak a kapcsolattartással, egyáltalán bárminemű kapcsolat kiépítésével. Félve kérdezem, mi van vele most. Azt mondja, meghúzta magát egy asszonynál, akit akkor ismert meg, amikor kiszabadult. A nő raktárosi állást kínált neki az egyik rokonánál. Maga sem érti, miért volt vele ilyen rendes, talán azért, mert már régóta egyedül élt. A két ötvenes éveiben járó ember magánya megduplázódott. Nem nagyon tudok erre mit válaszolni, csak azt érzem, Barnabásnak van még mondandója a történet végére, ezért elcsendesülök, kortyolgatom a jéghideg kávét, ő sem szólal meg sokáig. „Van egy álmom, fel szeretném venni a kapcsolatot a lányommal. Már nagykorú, így megtehetném, de előbb át kell gondolnom, hogy mit szeretnék neki elmondani. A nagyszüleiről, akikről sosem beszéltem, a számára sosem létező rokonokról és arról, hogy bárhogyan alakult az életem, mindig nagyon szerettem, és most is szeretem őt. Nem sikerült megütnöm a főnyereményt, sosem tudtam nekünk otthont teremteni, ahol nincs piaszag. Hogy mit mondanék neki? Vigyázzon az időre! Múlékony. Azoknak a szerencsétleneknek az egyike vagyok, akik rosszul gazdálkodtak vele, mert otthon nem tanították meg, hogyan kellene. Az iskolában sem tanítják az ilyesmit. Saját hibámból okulva úgy érzem, ha valamit kaphatna tőlem a lányom, akkor ezt az üzenetet, hogy ne késlekedjen. Sem a jó döntésekkel, sem a gyerekvállalással. Ma már nem hiszek semmiben, csak az időben. Azt legalább egyformán szabta ki az élet mindenkinek. Van, aki jól sáfárkodik vele, van, aki nem” – ér története végére Barnabás. Nem vár sem választ, sem biztatást.

Széttárja két tenyerét, amikor búcsúzik, mintha abban dajkálná a maradék időt, amelyet még a lánya számára tartogat.

Száz Ildikó, a szerző az Új Szó munkatársa

A teljes cikk a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Szlovákia a visegrádi négyek közül a legoroszbarátabb

Az ingatlanpiacon sem csak a húszéveseké a világ

Holtan találták az eltűntként keresett 27 éves férfit

Szamurájkarddal rontottak egy üdülő nőre

Kormányzásra készül a Spolu

Amrita Sher-Gil: Az örök élet nektárja

Legfrissebb galériák
Olvasta már?