Az Orbán Gizi

„Dobjuk az unokák sorsát a Jóisten kötényébe”
Urbán Klára

2018. december 6. 09:15

Énekes, színész, előadó, könyvszerző, de mindenekelőtt anya, anyós – hivatásos is –, feleség és nagymama. Mindegyikbe mindent belead. Őszintén. És tőle telhetően, ahogy ő mondja. Lehetőség, ajándék, hogy élvezi a fiatalok kegyét, s nem fél a kihívásoktól. Egy időben a Vasárnap gazdasszonya is volt, hasznos konyhai, házvezetési tanácsokat, remek recepteket adott az olvasóknak. Oňová Orbán Gizella.

Hölgyeknél nem illik emlegetni a kort. Ő kivétel. Büszke rá, hogy a hetedik ikszet maga mögé utasítva is tele van lendülettel, energiával, jókedvvel, ötlettel, munkakedvvel. Mintha nála fordítva forogna a kerék, az az érzésem, hogy most éli a virágkorát.

„Valamiben igazad is van – bólint rá. – Isten ajándéka, ha az ember azt csinálhatja, amit szeret és – talán nem hangzik nagyképűségnek – tud is csinálni. Amivel a kenyerem keresem, amivel töltöm az időmet, mind olyan elfoglaltság, amit imádok. Hét teljes évet szenteltem a szüleim ápolásának, gondoskodtam az ételről, takarítottam, délután is mentem ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. Egymás mellett laktak a fiammal, tudtam, hogy a többit ő felügyeli, de így is óriási felelősségérzetem volt. Sajnos, anyu elment hamarabb, apuról is sokáig gondoskodtam, végül egy nagyon jó ápolónőt fogadtam hozzá, felváltva gondoztuk. Csakhogy én úgy váltottam őt, hogy előtte öt-hat-hét napot tévéanyóskodtam, ami nem volt könnyű munka. Jártam a bonyolult helyzetbe került családokat, ahol segítségre volt szükség, vagy szociális lakást szerezni, vagy óvodát, vagy orvost, munkát találni, ez rengeteg erőfeszítésbe került. Amikor édesapám elbúcsúzott, épp két éve, én is ki voltam facsarva, annyira, hogy kórházban végeztem, összerogytam. Két-három hónapba tellett, míg kilábaltam belőle, s mivel már nem kellett rohannom a koszttal, nem voltak a szüleim, egyszeriben időmilliomos lettem. Maradt hét órám a napból, amit magamra tudtam fordítani. Elsősorban rengeteget aludtam. Aztán jöttek a felkérések, s még jobban élveztem, mert emberekkel is találkoztam, s amit köszönök a Jóistennek: a fiatalok, akikkel összejöttem az Anyós műsoron keresztül, szeretnek, támogatnak, felkéréseket kapok tőlük.”

Ez pedig nem véletlen. Mindig pozitív a kisugárzásod, legfeljebb belül vagy szomorú, de nem azt adod mások tudtára.

Néha kikívánkozik az emberből valami, de ezeknél a családoknál nagyon sokat tanultam az értékrendről, nem kínzom magam olyasmikkel, amiken nem tudok változtatni. Vegyük azt, hogy az itt élő unokáimmal több a kontaktusom, mint a külföldiekkel. Az itteniekkel fizikailag együtt vagyunk, a kintiekkel is beszélgetünk, de az más. Látom, hogy valamennyien élik az életüket, azt, amelyet manapság a fiatalság él. Annak alapján, amit én átéltem, nem mindenben értek velük egyet, de ha látom, hogy nem túl komoly, amiről vitázni kellene, hagyom, hogy ők is megtapasztalják, mi a helyes. Hiába fogom százszor mondani, úgyis abból tanul, amit megél. Rengeteget töprengtem éjszakánként, hogy jól csinálják-e, jó szakmát választottak-e, aztán valahol hallottam egy idős pszichológus asszonytól, hogy hagyjuk az unokáinkat, dobjuk sorsukat a Jóisten kötényébe. Akkor megértettem, mi a Jóisten köténye: engedjük el, hagyjuk az unokákat, majd a Jóisten elkapja őket, hogy ne essenek túl nagyot.

Sok idős művészről elfeledkeznek, mellőzik őket, nálad fordított a dolog. Egyre-másra kapod a felkéréseket.

Amíg a gyerekek kicsik voltak, inkább sírtam valamelyik sarokban, hogy nem mentem a színházba, nem vállaltam el valamit, de nem tudtam elképzelni, hogy reggel ne készítsek nekik tízórait, ne legyen ebédjük, ne legyen kimosva, mert láttam a kolléganőimen, hogy délelőtt próbálnak, aztán pár órára hazamennek, a gyerekeik még nincsenek otthon, s amikor jönnek, ők már mennek az előadásra. Ezt nem tudtam elfogadni, inkább lemondtam a karrierről, amelyet most, hetvenéves fejjel sem úgy veszek, hogy karrier. Egy lehetőség, ajándék, hogy élvezem a fiatalok kegyét, s nem félek a kihívásoktól, de vigyázok, hogy a munkaajánlat egyensúlyban legyen velem. Lehet idősebb korban is sok mindent csinálni, de annak illenie kell hozzánk, hogy az ember ne váljon nevetségessé.

Ez a legnehezebb.

Az öltözködésed, a viselkedésed, a kifejezéseid, mind fontos. Manapság igen népszerű a stand-up. Amikor felkértek, azt kérdeztem, való ez? Lujza Garajováék kértek meg egy kis beszélgetésre, két-két dalt is előadtam, frenetikus siker volt. 1972-től szabadúszó vagyok, sok esztrádműsorban szerepeltem, s mindig alkalmazkodtam: ha a kolléga csak egy bizonyos műfajt tudott, akkor én egy másikkal rukkoltam elő. Ezért akartam magam kipróbálni a stand-upban is.

A következő néhány ötéves tervben még mit akarsz kipróbálni?

Én magam soha az életben nem kezdeményeztem semmit, nem ajánlkoztam senkinek. Úgy veszem, hogy ez azért van, mert annak idején, amikor többet tudtam volna mutatni, a csúcson voltam, nem csináltam. Voltam én képernyőn a régi világban is, de csak azokban a zsánerekban, amiket azért vállaltam, hogy ne legyek otthon. Volt az életemben két mérföldkő: az Apácákat 16 évig játszottuk, ott már többen felfigyeltek rám, a másik pedig az Anyós, ebben az adásban öt évig voltam a képernyőn. Nagy kihívás volt ez nekem, mert nem vagyok pszichológus, de úgy vettem, hogy három nemzedékkel napi tapasztalatom van, s ezeket a problémákat jól ismerem. Ennek ellenére sokszor elállt a szavam bizonyos családokban, volt például, hogy két nap után előjöttek olyan dolgok a feleség esetében, hogy teljesen átálltam a másik oldalra, s olyan is volt, hogy én, aki nem szoktam ilyet mondani, mert a második házasságomban negyven éve élek a férjemmel, azt tanácsoltam, váljanak el, s úgy tudom, a gyerekek is a férfinál maradtak.

Minden esetben van rálátásod arra, hogy mi történt velük?

Nem, de ha azt kérdeznéd, mennyire sikerült, azt hiszem, nincs mivel büszkélkednem. Ráadásul a rájuk szánt napokban annyira belemerültem a dolgokba, hogy hazajövet is velük maradtam gondolatban, és ez sokszor kihúzta a lábam alól a talajt. A képernyőn csak egy pici részletet láttak a nézők abból, ami zajlott, én egész nap velük voltam, és szörnyű dolgokat láttam.

Az Apácák négy éve lekerült a műsorról, de újra játszol színházban.

Nyáron megcsörrent a telefonom. Svetozár Sprušanskýtól, aki a Mamma Miát rendezte, kaptam egy ajánlatot. Színházi munka, mondta. Ez nem is rossz, gondoltam, mert én a fellépéseimen még mindig élőben énekelek, s a hangom nem öregedett meg, de ez egyik napról a másikra megtörténhet, úgyhogy nem fogom ha kell, ha nem, nyitogatni a számat. Elolvastam a forgatókönyvet, Zsófia szerepébe beleszerettem, hát mit ad isten, azt szánta nekem a rendező. Nyáron megműttettem a leszakadt meniszkuszomat, s nekiláttam tanulni. Gyuri, a férjem lehűtötte a lakást, elbújtam a szobámba, ő az övébe, s becsületesen bevágtam a szöveget. Szeptember 13-án volt a Klimaktérium bemutatója, hat előadást anélkül játszottam, hogy valaki készenlétben állt volna a beugrásra, ha probléma van, és beleszerettem. Úgy érzem, hogy ezt a zenés komédiát, amelynek kitűnő a szereposztása – Zuzana Kocúriková, Zuzana Tlučková, Katarína Brychtová, Daniela Kuffelová, Zuzana Vačková, Jeannete Švoňavská, Jana Valocká – sokáig fogjuk játszani, mert ez tabutéma, sokszor a házaspárok sem beszélnek róla egymás között.

Búcsúzásul mi mást kívánhatnék, mint hogy százéves korodig őrizd meg az optimizmusodat, az őszinteségedet, a fiatalos lendületedet.

Ezt kaptam, nem az én érdemem. Valahol meg van írva, hogy meddig leszek itt, s talán azért, mert olyan vagyok, amilyen, természetes, őszinte, amiért továbbra is szeretni fognak.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

100 milliós támogatásról késtünk le

Elfogadták a jövő évi költségvetést Királyhelmecen

Persona non grata lett egy szlovák diplomata Oroszországban

GALÉRIA: Könnygázzal kergették szét a rendőrök a tüntetőket Budapesten

Az Ilosvai tejjes gőzzel nekivág a Fölszállott a páva középdöntőjének

Leopárd ölt meg egy erdőben meditáló buddhista szerzetest Indiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?