Az iskolaköteles kor és a tanítási nyelv

Idén ugyan csak áprilisban lesz az iskolai beíratás, de a leendő elsősök száma máris téma az iskolákban, a szülők között és a pártok kampányrendezvényein is. Évekig azt mondtuk, érvekkel, juttatásokkal vagy más előnyökkel, de a magyar iskolába kell csábítani mindenkit, akinek az anyanyelve magyar.
Szabó Laci

2016. március 4. 01:27

Ennek a helyessége lélektani és pedagógiai szempontokkal egyaránt alátámasztható, de vajon mi legyen azokkal, akik nem gyermekük javát, hanem a saját vágyálmaikat tartják szem előtt? Strédl Terézia pszichológussal arról beszélgettünk, mit lehet, mit érdemes ilyenkor mondani az ingadozóknak.

 

Évek óta beiratkozási kampányok zajlanak Dél-Szlovákiában. Volt ezeknek értelmük, hozadékuk?

Nem szeretem a kampány kifejezést, mert az mindig időszakos dolog. Márpedig az iskolaválasztásnak nem az ad hoc meggyőzésen, hanem az óvodák és iskolák folyamatos együttműködésén, a családokkal való kapcsolattartáson kell múlnia. Ha ez állandó része lenne az iskolai programoknak, nem kellene kampányokban gondolkoznunk, mert többnyire nem is a szlovák és a magyar, hanem a jobb és a gyengébb iskola között dől el a verseny.

És valljuk be, sok helyen nem a magyar iskola a jobb.

Sajnos, ez tény. Most, hogy a kisiskolák megmaradása is kérdéses, eretnekség erről beszélni, de attól még igaz, hogy az utóbbi években sokkal rosszabb olvasási teljesítményt mértek a kisiskolák diákjainál. Ennek nem az összevont osztályos tanítás, hanem a pedagógus az oka. Sok helyen alkalmaznak olyat, aki érdektelen, nyugdíjas állásban gondolkodik, nincs motiválva, nem számíthat szakavatott segítségre. Az önkormányzatok ezen is takarékoskodnak, nincs sem kontroll, sem konkurencia, tehát különösebb igyekezet sincs. 

De tegyük fel, hogy jó a magyar iskola, és folyamatosan kapcsolatban van a szülőkkel. Ebben az esetben mi az, amivel a beíratás előtt még hatni lehet a kétkedőkre?

Ez már nagyrészt az óvoda és az iskola együttműködésén múlik. Ha a nagycsoportos óvodásoknak lehetővé teszik, hogy ellátogassanak az iskolába, az ottani viselkedésükből sok mindent le lehet szűrni. Melyik környezetben mozognak otthonosan, mennyire felszabadultak, érdeklődők, büszkék-e arra, hogy az idősebb testvérük is oda járt. A természetes közeg a legnagyobb motivációs erő, akit onnan kiragadnak, az nyelvileg, érzelmileg vagy szociálisan biztosan hiányt fog szenvedni.

Mi legyen azokkal a szülőkkel, akik azt állítják, hogy a gyermekük könnyebb érvényesüléséért választják a szlovák iskolát?

Itt mindig a szülők kudarcai állnak a háttérben, és kevesen képesek olyan önreflexióra, hogy beismerjék: egyszerűen nem voltak olyan tehetségesek vagy szorgalmasak, hogy többre vigyék. Nem azért nem lettek sikeresebbek, mert magyar iskolába jártak, hanem mert többre nem voltak képesek, és szlovák iskolából még ennyire sem vitték volna. Nyomós érv lehet a munkaerőpiaci érvényesülés is. A dél-komáromi ipari parkba például bejött egy cseh cég, amely nagy valószínűséggel olyan kétnyelvű jelentkezőket fog felvenni, akik szlovákul és magyarul is jól tudnak. Sok szlovák iskolát végzett magyar ilyenkor ébred rá, hogy magyarul csak konyhanyelven beszél, a saját műveltségi szintjén nem képes kifejezni magát.

Erre sokan azt mondanák, hogy Szlovákiában viszont mindenhol szlovákul folyik az ügyvitel.

Ez a mi igényességünkön és jogérvényesítési képességünkön múlik. Ha csak azt tanuljuk, amire szükség van, megmaradhatunk az államnyelvnél, de bennünket gazdagít, ha az anyanyelvünkön is ismerjük a szakkifejezéseket, olvashatjuk a szakirodalmat, szóba állhatunk az ügyfelekkel.

A kampányok során sokszor érvelnek a magyar kultúrával, irodalommal, történelemmel. Csakhogy, valljuk be, a bizonytalanok számára ezek általában nem fontosak, ők csak azt szeretnék, ha a gyerekek érvényesülnének. Érdemes Petőfit, Adyt emlegetni azoknak, akik maguk sem ismerik? 

Nekik azt kell elmagyarázni, hogy a magyar közeg gazdagító, míg a szlovák betegítő is lehet, ha a gyermek számára idegen. Ha a barátai mind magyar iskolába mennek, ő pedig egyedül szlovákba, ott nagyon elhagyatott, bizonytalan lesz.

Erre azt szokták mondani, hogy a gyerek könnyen tanul, feltalálja magát. Nemrég olvastam egy interjút egy magyar származású szlovák színésznővel, aki nem győzte dicsérni, hogy az édesanyja szlovák iskolába adta, mert lám, magyarul és szlovákul is játszik.

Ugyanerre számos magyar iskolát végzett színészünk is képes, lehet, hogy még magasabb művészi szinten, mert az anyanyelvén bontakozott ki. Aki ügyes és tehetséges, az előbb-utóbb a szlovák iskolában is feltalálja magát, de soha nem tudja meg, mi lehetett volna belőle, ha az anyanyelvén tanul. Másrészt a bizonytalan szülők szempontjából is nagyon fontosak a hiteles példák – azok, akik sikeres emberként is felvállalják, hogy magyar iskolába jártak, és gyermekeiket is oda járatják.

Kimondatlan, de létező tény, hogy a fejpénz miatt minden iskolába lasszóval fogják a gyerekeket, és a vegyes lakosságú településeken sokszor a szlovák iskola a vonzóbb.

Be kell ismernünk, hogy igenis sok magyar településen sokkal buzgóbbak a szlovák pedagógusok. Ebben sok látszataktivitás is, mert a mai szülők egy része nemcsak azt várja el, hogy gyerekét oktassák és neveljék, hanem azt szeretné, ha szórakoztatnák is az iskolában. Azok számára, akik a saját kényelmüket tartják szem előtt, sokkal vonzóbb a sok plusztevékenységgel, kirándulásokkal kecsegtető iskola, főleg, ha még közelebb is van. Ezzel szemben a magyar iskolába sokszor utazni kell, ha kisiskoláról van szó, gyakran összevont osztályos, és mondjuk ki: egyes régiókban a hátrányos szociális helyzetű vagy roma családokból a magyarországi támogatásnak köszönhetően mind magyar iskolába mennek a gyerekek. Emiatt aztán a többiek máshová viszik vagy szlovák iskolába adják a sajátjukat, vagyis a dolog végül kontraproduktív. De amikor ezt illetékes helyen elmondtam, azt a választ kaptam, hogy nem baj, az a fő, hogy szám szerint több a magyar tanuló. 

Sok, ugyancsak gyerekhiánnyal küzdő falusi szlovák iskolában engedékenyebbek a magyar gyerekekkel, jobb jegyet adnak nekik, mint amit érdemelnének, csak meg ne gondolják magukat a szülők. Aztán felső tagozaton vagy a középiskolában sokan meglepődnek, hogy az addig jeles tanuló bukdácsolni kezd.

Mindez azért történhet meg, mert sok gyereknek nincs reális önképe, a szülőnek a gyerekéről pedig még kevésbé van. Mi még mindig jobban értékeljük a szorgalmat, a hasonulást és a beilleszkedési készséget, mint a kreativitást és az önállóságot. Ha valaki komolyan gondolja, hogy nem az anyanyelvén taníttatja a gyerekét, akkor már három és öt éves kor között el kell kezdenie a másik nyelven foglalkozni vele. Általános recept nincs, a tehetséges, jó nyelvérzékkel megáldott gyerek bepótolhatja a lemaradását, de sajnos, van olyan, aki kilencedikig sem képes átállni, és magyarul gondolkodik a szlovák iskolában. Akik csak iskolában hallanak szlovák szót, azok közül sokan funkcionális analfabéták maradnak: megtanulják a szavakat, de nem képesek értelmezni és fogalmakhoz kapcsolni őket. A PISA-felmérés Szlovákiában és a környező országokban mutatta ki a legnagyobb függőséget a gyermek jó iskolai teljesítménye és a szülői segítség között, ami részben azért van, mert sokan éretlenül kerülnek iskolába. Ha ez az iskola ráadásul még idegen nyelvű is, a lemaradás többszörös, és szinte bepótolhatatlan.

Pedig a szlovák tannyelvűt választó magyar szülők mind azt mondják, hogy jót akarnak a gyereküknek.

A szülők általában maguknak akarnak jót. Az ő álmaik, kényelmük és személyes konfliktusaik a meghatározók, nem a gyermek érdeke. Ezért aztán az iskolaválasztáskor gyakran az a döntő, melyik iskola esik útba a szülő munkahelye felé, meddig tart nyitva a napközi, mit ajánl a főnök, vagy épp melyik pedagógussal nincs jóban az anyuka. Ha a szülők között van erről vita, az sem a gyermekről szól, hanem az ő erőviszonyaikról. Hogyha a két szülő különböző nemzetiségű, mindig azt javaslom, hogy aszerint válasszák meg az oktatási nyelvet, melyikük tud többet foglalkozni a gyermekkel.

Amikor a szülők azt mondják, hogy majd ők otthon foglalkoznak vele, és magyarnak nevelik, az nem önámítás?

A magyar iskola két köznyelvet tanít: miért kellene pluszban tanítani a gyereket, ha ott ezt megkaphatja? Inkább a szlováktudását javítsák, az sokkal egyszerűbb lesz a stabil anyanyelvi alappal. Ha otthon akarjuk bepótolni a magyar nyelvet, az külön teher gyermeknek is, szülőnek is; nem lehetetlen, csak nagyon tudatosan kell végezni. Nem egyszerű ellensúlyozni, amit a gyermek a szlovák iskolában hall a magyarokról, mert pont az kell hozzá, amiből a legtöbb szülőnek kevés van: türelem és sok idő. Végül úgyis mindig a gyerek baráti köre a meghatározó, ha mind szlovákok, ő sem akar magyar lenni. Sőt, szégyellheti is, hogy a szülei azok.

Ilyenkor jön az, hogy inkább a szülő kezd szlovákul beszélni.

Igen, mert eleve szlovák szülőkkel kerül kapcsolatba, a gyerek fellépései szlovák nyelven zajlanak, azt is szlovákul mondja el, mi történt az iskolában, később talán még rá is szól a szüleire, hogy a barátai előtt ne beszéljenek magyarul. A szülő pedig belemegy, mert még a haladás jelének is véli, hogy elhagyja az anyanyelvét. Ez is az igénytelenségét, a személyiség éretlenségét mutatja.

Létezik egy olyasfajta érv is, hogy hiszen a mi őseink közül sokan elmagyarosodott szlovákok, és ha akkor elfogadott volt az asszimiláció, most is az kell, hogy legyen.

Igen, ez részben igaz, de azt is hozzá kel tenni, hogy az elődeink nem voltak annyi információ és lehetőség birtokában, mint mi. Nekünk minden eszköz a rendelkezésünkre áll, a nyelvhasználattól az iskolaválasztásig, csak élnünk kell vele.

Szülők és pedagógusok egyaránt arról beszélnek, milyen nehéz lekötni a gyermekek figyelmét, motiválni őket. Miért van ez?

Túl sok információ éri őket, amelyet nem mindig tudnak feldolgozni, és a tananyag is folyton bővül. A tanterv az átlagra és az átlagon felülire épít, csakhogy a gyerekek többsége átlagos és átlagon aluli. Ismétlésre, rögzítésére, az összefüggések felfedezésére nincs idő; s akkor még a pedagógus és diák közti érzelmi kapcsolat kiépítéséről nem is beszéltünk. Pedig ez legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint az ismeretanyag átadása.     

 

 

 

„Fogad a gyereke mellé tolmácsot?”

Nagyon kevés szülő ismeri a saját gyermekét, azért irreálisak az elvárásai. Ezeket az embereket nem kell győzögetni, inkább példákat kell felhozni nekik. Amikor pszichológiai tanácsadóban dolgoztam, sok szülő keresett fel a gyerekével, hogy hezitál a szlovák és a magyar iskola között. Amint ez elhangzott, rögtön szlovák nyelvre váltottam, és az anyának az esetek kilencvenkilenc százalékában fordítania kellett a gyereknek. A szülő persze meglepődött. Ilyenkor megkérdeztem, ott lesz-e mellette az iskolában is, vagy fogad-e mellé tolmácsot, mert szlovákul ott is csak annyit fog érteni, amennyit itt. Hiteles próba az is, ha képeket mutatunk a gyereknek. Amelyik nyelven megnevezi a rajta levőket, abban otthonos.

 

 

 

Önnek ajánljuk

Koleszterin, a csendes gyilkos

Tablók viadala: tardoskeddi győzelem!

Matečná: A termékek 31 százalékánál tapasztaltak kettős minőséget

Átfogó parkolási politika helyett egyelőre két parkoló lehet fizetős

Renault Kadjar: a francia elegancia

Zdeno Chára lett az év hokisa

Legfrissebb galériák
Olvasta már?