Az iskola, ha magyar

Az embert (engem) egy bizonyos idő után minden, de minden a korára emlékezteti. Pontosabban arra, hogy már megint öregebb lett egy évvel. Nem kell ehhez születésnapnak lennie már, még csak szilveszter éjszakájának sem, nem ám. Már megint húsvét van, egy évvel öregebb lettem. Már megint mindenszentek, egy évvel öregebb lettem.
Szabó Laci

2014. augusztus 30. 03:03

 Már megint kerti parti a bátyáméknál, egy évvel öregebb lettem. Már megint vége az iskolának, egy évvel öregebb lettem. Már megint kezdődik az iskola, egy évvel öregebb lettem. És folytathatnám, ha nem unnák, ha nem unnám. (Megint hétfő van, megint vasárnap, megint kürti borfeszt, megint királyhelmeci, születés-, névnapok, azt meg, hogy kettőt alszunk és újra itt a karácsony, már Önök is ismerik, nemcsak a környezetem.) És igen, már megint szabadság alatt írom a vezért, már megint vége a nyárnak, hűvös szelek járnak, még nyílnak a völgyben a kerti virágok meg az iskolák kapui.

Bár családilag engem már csak az egyetemi tanévkezdő érint, azért élénken emlékszem mind a magam, mind gyermekeim iskolaévnyitóira. Az enyémek boldogok voltak, izgatottak, kitakarított táskával, becsomagolt könyvekkel, kifaragott ceruzákkal, a gyermekeimé már inkább macerásak (vízfesték, vonalzó, körző, könyv- és füzetborítók, ilyen-olyan számozású irkák, tornapapucs, -ruha, váltócipő, szülői szövetség, osztálypénz), de a hetek haladtával mindig beállt minden a maga kerékvágásába. Most már csak az újsághírek szintjén érint és érint meg a szeptember, konkrétan, már megint azt olvasom, ismét kevesebb a magyar iskolás (megint öregebb lettem egy évvel).

Azt már sokadszor ismétlem, hogy nem értem, és nem is fogom megérteni, hogyan tudnak magyar szülők nem magyar iskolába küldeni magyar gyermeket, mikor itt (helyben) adottak (még) a magyar tannyelvű iskolák. Mikor olyan tanító nénik és bácsik, olyan tanárok oktatnak bennük (csak akiket én ismerek), hogy azoktól jobb nem kell, nem is lehet. Például a tardoskeddi Marsi (Roskó Ildikó tanító néni, ugyancsak ott volt a kürti szőlőhegyen, és ugyancsak nem a borfeszten), aki olyan ragyogó szemmel tud beszélni a „gyerekeiről”, hogy az embernek újra iskolába járni válik kedve, faragnám szívesen az összes színes ceruzám, tartanám rendben könyvem, füzetem, csak hogy örömet szerezzek neki. Aki azt mondja a vakáció idején, amikor bortól, szabadságtól, a találkozás örömétől mindenki száját mindenféle elhagyja, jaj, gyerekek, én nem mondhatok semmit, tegnap gyóntam, mert holnap reggel elsőáldoznak a gyerekeim, s nekem ott kell velük lennem. Mondanom sem kell, Köbölkútig, Újvárig elhangzó harsány röhögés, jaj, Marsuci, te semmit nem változtál üvöltözése ki-ki torkán, amennyire kifér, de ha leszámítjuk az okot, mely bennünket arra a szőlőhegyre összehozott, e felett a mondat felett, bizony, csak emelni lehet a kalapot, és meghajolni mélyen. Mit tud ennél többet egy szlovák iskola? Nem értem. Nem is dolgom érteni, pláne megérteni, s persze, el sem ítélem, mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. De csak hogy tudják, akik nem élnek állam adta jogukkal, és magyar létükre nem választják a magyar iskolát, mitől fosztják meg gyermekeiket, mondanék egy példát, a legnyomósabbat, néhány példamondattal:

Az ő gyermekeik, akik a szlovák iskola után is magyar anyanyelvűek lesznek, magyar környezetben soha nem fogják érteni a finom lényegeket. A fülemüle füttyéről jó, ha nem a madár nemi szerve jut az eszükbe, s a még nyílnak a völgyben a kerti virágokról sem fogják tudni, hogy ebben a szövegben például nem az én jól sikerült félmondatom, akárcsak a vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak. És ha valakinek azt mondom, nézz ki, fiam, Sára, akkor sem a saját lányomhoz beszélek, sőt az eszem sem ment még el. Mert azt már (mivel sokszor, igen sokszor lettem egy évvel öregebb) tudom, hogy az elmét pallérozni csak anyanyelven lehet, értő olvasóvá, igényes gondolkodóvá csak az anyanyelvi oktatásban válhat az ember. Kezünkben a jövőnk, üzenem (mert Gombaszög óta olyan üzenhetnékem lett), ezt nem fogjuk tudni senkire rákenni.

Az iskolánkat!

 

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

 

 

Az iskola épp véget ért. És az utolsó hét utáni VASÁRNAP reggel a gyerek korán ébred.

Alice Munro: Mennyi boldogság!

 

 

 

 

Önnek ajánljuk
Frissítve

Percről percre: országszerte tüntetnek a Kuciak-gyilkosság évfordulóján

Kiska: Az Alkotmánybíróság az ország legfontosabb és legbefolyásosabb intézménye

A hasznos mikroorganizmusok szerepe egészségünk megőrzésében

Egy apa harca az igazságért

Galántán elmarad
 az U13-as teremtorna

Frissítve

A NAKA Alsóhatáron - gyilkosság gyanúja miatt őrizetben a polgármester

Legfrissebb galériák
Olvasta már?