Az elképzelhetetlen - Családon belüli molesztálás

„Amikor a nagyszüleimhez mentünk, mindig féltem. Senki nem tudta, hogy a nagypapám bejár éjszakánként a szobámba. Sokáig hittem abban, hogy a nagyi majd észrevesz valamit. Ma már tudom, hogy inkább falazott neki, semmint bevallotta volna, hogy milyen emberrel él együtt. A szüleimnek sosem mondtam el.” (30 éves nő)
Vasárnap

2020. január 13. 09:00

fd

Az incesztus, vagyis a családon belüli molesztálás, megrontás a gyermekbántalmazás legszörnyűbb formája. Susan Forward írja a Mérgező szülők kötetében: „Az incesztus talán a legkegyetlenebb és legmegmagyarázhatatlanabb emberi magatartás. A gyermek és a szülő közötti legalapvetőbb bizalom szétzúzását jelenti. Érzelmileg roncsoló hatása van. A fiatal áldozatok teljesen kiszolgáltatottak az agresszornak, nincs hova, nincs kihez menekülniük. A védelmet nyújtó személyből üldöző lesz, a valóság pedig mocskos titkok börtönévé válik. Az incesztus a gyermekkort a leglényegibb elemétől fosztja meg: az ártatlanságtól.”

Az olyan családok, ahol ezek a borzalmas tettek zajlanak, korántsem biztos, hogy feltűnőek, a megszokottól eltérőnek hatnak, vagy épp agresszívak. Sokszor épp ellenkezőleg, látszatra teljesen normális család benyomását keltik, már-már mintacsaládnak is tűnhetnek.

Susan Forward szerint az olyan családokban, ahol valódi szeretet van, és mindenről lehet beszélni, ott nem következik be ilyen bántalmazás. Az inceszt családokra nagyfokú érzelmi elszigeteltség, titkolózás, érzelmi sivárság, feszültségek jellemzők. A családtagok között nincs valódi érzelmi kapcsolat, így lehet, hogy egy gyermekkel megtörténik az elképzelhetetlen, és azt érzi, hogy senkinek nem mondhatja el, mert senki sem segítene, csak még nagyobb baj történne.

Amikor rokon a bántalmazó

Nagyon sokszor egy nagybácsi (vagy nagynéni) is lehet az a személy, aki ezeket a tetteket elköveti. Hasonlóan kommunikálnak ők is, azzal ijesztik a gyermeket, hogy senki nem hinne neki, és szörnyű dolgok történnek, ha valakinek elmondaná. A gyermekek (akárhány évesek legyenek is) abban a traumatikus helyzetben mindent a valóság részeként kódolnak, tehát a felnőttek szavát igaznak, olyan erősnek élik meg, amely ellen nem harcolhatnak.

A kiszolgáltatottság helyzete sokszor alakul ki vendégségben, nyaraláson vagy hétvégén. Ha egy gyermeket rendszeresen visznek például a nagyszülőkhöz vagy a nagybácsikhoz, akkor a bántalmazónak rendszeres, visszatérő lehetősége lesz arra, hogy elkövesse tettét, és újra meg újra ráerősítsen a megfélemlítésre.

Amikor egy gyermek azt érzi, hogy senkihez sem fordulhat, mert úgy érzi, senki nem hinne neki, a világ legmagányosabb teremtményévé válik. Sokuknak lehet olyan tapasztalatuk, hogy megpróbálják elmondani a nagymamáknak, vagy más rokon nőknek. Ám a tapasztalatok szerint legtöbbször csak az történik, hogy a nők bagatellizálják, elmossák a történtek súlyát, a „biztos nem történik ilyen, csak kitalálod”, vagy a „a nagybácsi nem tenne ilyet, csak szeret téged” mondatokkal.

Az, hogy egy ilyen tragikus esemény nem derülhet ki, a bántalmazást magasabb szintre emeli, mert a felnőttek nemhogy védelmet nem nyújtanak, hanem még meg is hamisítják a valóságot.

Miért nem csinál senki semmit?

Az inceszt családok/rokonok kommunikációjában gyakran látunk érzelmi sivárságot: mintha teljesen érzéketlenek volnának a gyermek fájdalmaira, félelmeire és szorongásaira. Nem törődnek mással, csak a család és a külvilág előtt megjelenő látszat fenntartásával, a „rend” megőrzésével.

Sokszor egy gyermeknek azt kell megtapasztalnia, hogy saját anyja sem siet a segítségére, sőt esetleg azt is kommunikálhatja, hogy „ha ez kiderülne”, akkor nagy baj lenne, és szétesne minden, mindenki haragudna. Ilyen helyzetben gyakori az anyák felelősségvállalásának teljes hiánya. Ez elfogadhatatlan. Így alakulhat ki, hogy – bár a családon fekete felleg ül, mert levegőben van a trauma – mindenki hallgat, és valószerűtlen módon folytatja a „normális” hétköznapokat.

Aki gyermekkorában zaklatást szenvedett el, az leginkább nem az agresszorra haragszik, hanem arra a szülőre, akinek tudnia kellett volna, hogy mi történik. Ez valójában annak a vágya, hogy derüljön ki a tett anélkül, hogy el kelljen szenvedni az elmondással együtt járó fájdalmat. Ha ez a személy az anya, akkor jogos vágya egy gyermeknek, hogy segítséget kapjon tőle.

Susan Forward szerint háromféle anya van: az, aki valóban nem tudja, az, aki talán tudja, és olyan, aki ténylegesen tudja. Lehetetlen megmondani, melyik ellenszenvesebb karakter, de mindegyikre igaz, hogy örökre cserben hagyja a gyermekét egy olyan helyzetben, amikor megmenthetné.

Annak ellenére, hogy az ilyen anyák személyiségének működésére lélektani magyarázatot kaphatunk, mert legtöbbször passzív, függő és infantilis karakterek, mégis azt várnánk, hogy felismerjék a helyzetet és cselekedjenek. Ám ilyen csak a filmekben van, ahol minden jóra fordulhat a forgatókönyvíró kegye folytán. A valóságban a felnőttek addig művelik tetteiket, amíg csak tudják.

Szégyen és a bűnösség érzése

Amikor azon gondolkozunk el, hogy miért a gyermek szégyenkezik, miért az áldozat szenved még attól is, hogy tartsa a „család szerinti normalitás” kereteit, a választ a szülő-gyermek kapcsolatban találjuk. Egy szülő mindig tiszta és igaz a gyermek szemében, különösen kisebb életkorokban. Ezt használja ki minden agresszor, erre építi fel a kommunikációját, és ennek segítségével képes akár évekig is fenntartani a számára kedvező helyzetet. Az áldozatok szinte mindegyikénél a szégyen érzése mellett megjelenik a mocskosság élménye. Ha nem tudják is megfogalmazni, társas kapcsolataikban lehetnek visszahúzódók, izoláltak, csendben lévők, akiknek valójában a szenvedés a mindennapjaik részévé válik, mert a bűntudat érzése folyamatosan jelen van. A rajtuk elkövetett bűn mocskát maguk kénytelenek valahogy kezelni, de ez beindíthat egy tudattalan érzelmi mechanizmust, amely a hárítás, tagadás, meg nem történté tevés. Amikor ez az én-védelem megjelenik, és tartósan fennmarad, akkor történhet meg, hogy valaki csak felnőtt korában kezdi megérezni, hogy valami nem stimmel vele. Akár a párkapcsolatában, akár a munkájában, akár már a saját szülői szerepének megélésével egy időben törhetnek felszínre az emlékek, amelyek teljesen összezavarhatják. Nem ritka, hogy ilyenkor fordulnak szakemberhez, s a feltáró pszichoterápia segít a trauma feldolgozásában. Ijesztő lehet számukra az olykor vulkánként feltörő emlék és vele a kapcsolódó érzelmi láva. De tudnunk kell, hogy a személyiségműködésben van biztonsági szelep. Olyan lelki tartalmat enged a felszínre, amelyet elbírunk. Ha tehát feljön valamilyen borzalmas emlék, nem azért történik, mert meggyengültek a védőmechanizmusok, hanem azért, mert csak így lehet megkezdeni azt a munkát, melynek eredményeképpen valaki visszakaphatja az életét.

Tari Annamária pszichoanalitikus

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/2. számában, a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Koronavírus: Európába is eljuthat

sólymos lászló

Sólymos László benyújtotta a lemondását

Közismert "iszogatók" Szlovákia történetében

sólymos balhé

Videón Sólymos László tegnapi dulakodása

Irány az egyetem – lépésről lépésre

Üveggé olvasztotta az ókori áldozatok agyát a Vezúv kitörésekor keletkezett hatalmas hő

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.