Amikor idegen marad

Ezt a meghatározást, hogy mostoha, azt hiszem már csak a mesékben használják, és ott is kizárólag azokra a nőkre, akik kegyetlenek és irigyek. Mindig kell a történetbe egy negatív szereplő. Akinek semmi más feladata nincs, csak az ármánykodás. A mesék karaktereinek személyisége sosincs kidolgozva. A szereplők mindig egyfélék. Szerények vagy nagyravágyók. Gazdagok vagy szegények. Kegyetlenek vagy önfeláldozók. Sosem tudjuk meg, hogy az irigy boszorka mindig rossz volt-e, és mérges, esetleg volt olyan idő, amikor kedves és megértő. A mesék ilyenek. A mostohák negatív szereplők. A valóság ennél sokszínűbb és árnyaltabb. Ettől függetlenül, sok mozaikcsalád éli úgy a mindennapjait, hogy a mostoha idegen marad.
Vasárnap

2019. augusztus 12. 09:00

A kapcsolat, amely akár szövetség is lehetne

Mindegy, hogy egy új házasság révén a nő vagy a férfi vagy esetleg mindkettő egyszerre kerül a mostoha szerepébe, egyiküknek sincs könnyű dolga. A legnagyobb tévedés, amelyet elkövethetnek az, hogy azonnali kapcsolódást várnak el a gyermekektől, és nem hagynak nekik időt arra, hogy megszokják az új helyzetet. Hiszen nincs két teljesen egyforma családi szokás, hit-és hagyományrendszer. Hasonló lehet, de ugyanolyan nem. A gyerekeknek tehát nemcsak az új pótszülőt kell elfogadniuk, hanem a megváltozott életstílust is, amelyet az új ember a személyiségével, szokásaival a családba hoz. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy aki szülőként (is) rosszul kommunikálja a vágyait, igényeit, és nem alázattal közelít mások intimitásához, bejáratott életéhez, az idővel elbukik, és idegenné válik a gyerekek számára. A másik súlyos hiba, ha egy mostoha az igazi szülő szerepét akarja át-, esetleg elvenni.

A mostoha-gyermek kapcsolat felépítéséhez időre, valódi figyelemre, türelemre, szeretetre és őszinte kommunikációra van szükség. Mert ez a fajta kapcsolat lehet szeretetteljes szövetség is: sehol nincs előre megírva, hogy ellenséget kell látni az új nőben, férfiban.

A kommunikáció mint támogató erő

A kommunikációban nemcsak az a fontos, hogy kimondjuk, amit érzünk, gondolunk, és azt is, amit szeretnénk. Sokszor lényegesebb, hogyan adjuk elő a mondandónkat. Ha a stílus nem megfelelő, bántalmazó, ítélkező vagy számon kérő, a tartalom nem jut el ahhoz, akinek szól, mert a figyelme, a számára be nem fogadható stílusnál elakad. A gyermekek pedig még érzékenyebbek erre, mint a felnőttek. Az őszinteség családon belül is fontos volna, mert a bizalmi teret nem lehet létrehozni hazudozásban. Sokan úgy vélik, hogy az elhallgatás nem okozhat bajt. Igaz, kíméletesebb a hazugságnál, de amit nem mondunk ki félelemből, szégyenből, bármilyen okból, az tovább „dolgozik” bennünk, és tévutakra is vihet. Átmenetileg lehet, hogy jó megoldásnak tűnik az elhallgatás, de ha rendszeressé válik vágyaink és igényeink némaságba fojtása, az éppen olyan sebeket okoz – és nemcsak a másik félben –, mint a hazugság. Az elhallgatás mindig kétélű fegyver.

Az elfojtások kivétel nélkül valahol, valamikor kitörnek, és akkor porig rombolják az addig építgetett bizalmat. Amely minden kapcsolat alapja. A folyamatos konfliktuskerülés frusztrációt okoz, amely egyszer valami banális hétköznapi problémánál sújt le és okoz olyan parázsvitát, amely elkerülhető lehetett volna.

Máshogyan kell beszélgetni egy gyermekkel?

A kommunikációban a gyermek életkorát természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyanazt a témát máshogyan szükséges megbeszélni a négyévessel, mint egy kamasszal. Máshogy a fiúval, mint a lánnyal. Néha még a vér szerinti szülőknek is gondot okoz, hogyan kezdjenek el egy beszélgetést, hogy a gyermek valóban figyeljen, és érezze a szeretetet. A mostohák dolga ebben az esetben nehezebb, de lehet könnyebb is, mert előfordulhat, a kapcsolat jellegéből adódóan, hogy a gyermek jobban megnyílik a számára „idegennek”, mint a saját vér szerinti szülőjének. Ennek előfeltétele a gondosan és türelemmel felépített bizalmi kapcsolat.

A gyermekekkel való kommunikációban is alapfeltétel volna az asszertivitás. Az a fajta párbeszéd, amelyben ítélkezés, bírálás és agresszió nélkül osztjuk meg velük a bennünk lévő érzéseket. Mert a kommunikáció célja nem a másiknak a megalázása, lekicsinylése, egyszóval verbális bántalmazása. Coach hivatásom egyik legfontosabb feladatának tartom felhívni a figyelmet egy másikfajta kommunikációra is, amelyet én úgy neveztem el:


 

Az egyértelmű dolgok kommunikációja

Mit is jelent ez? Elsősorban azt, hogy soha ne gondolkodjunk közhelyekben, panelekben. Ne fix nézőpontokból közelítsünk egy adott témához, és semmiképp se próbáljuk kitalálni a saját negatív érzéseink által vezérelve, hogy a másik mit gondolhat. Mert nem tudhatjuk. Amit tudunk, nem tudás, csupán megérzés, amit a haragunk, sértettségünk manipulálhat. Senki sem tudhatja pontosan, mi az, amit a másik érez, egészen addig, ameddig a másik őszintén és elfojtásoktól mentesen nem beszél róla.

Az egyértelmű dolgok kommunikálása ott kezdődik, hogy kimondom, megkérdezem azt is, amiről feltételezem, hogy a másik úgyis tudja. Miért? Mert neki azt (már) tudnia kell!

Mennyi konokság, elvárás és agresszió van ebben az egyetlen mondatban! Tudnia kell! Kegyetlenek vagyunk, és közben észre sem vesszük, mit teszünk. Tökéletes tudást várunk el. Tökéletes megértést, tökéletes reakciót. Tökéletes konszenzust. Közben mi magunk sem vagyunk és nem is lehetünk tökéletesek. Egy gyermek, aki még fejlődik, változik, formálódik s ráadásul mostoha szülőségünk által is teszi/tenné mindezt, nem baj, ha még nem kész. Ha még zöld és éretlen.

Az egyértelmű dolgok kommunikációját alázat nélkül nem tudjuk majd működtetni. Mást sem, de az egy következő cikk témája. Ha a szülői szerepet összetévesztjük akár mostohaként is, a felsőbbrendűséggel, kiváltsággal, uralkodással, örökre idegenek maradunk számukra. Idővel a párunk számára is. Mert ahogy az egyik helyzetben viselkedik valaki, úgy viselkedik a másikban is, csak a szereplők változnak. Az indokolatlan keménység nem erő, sokkal inkább a bizonytalanság és a mentális gyengeség jele. Az alázat gyakorlásában a megfelelő önismeret sokat segíthet.

Emlékezz arra, hogy te is voltál gyerek!

Sokan elfelejtik, hogyan gondolkodtak, mit éreztek gyermekként. Milyen vágyaik voltak, mit és miért tettek úgy, ahogyan tettek. Mit szerettek, mit utáltak, mi adott számukra feltétel nélküli bizalmat. Mikor és miért sírtak, és mire vágyakoztak igazán. A legtöbb ember felnő, s eközben elveszti a kapcsolatot önmagával. A benne lévő gyermekkel, aki mindentudó, intuitív, csodás. Gyakran nevető, boldogságra, derűre hajlamos, kíváncsi, megbocsátó, könnyen, gyorsan és jól épít kapcsolatokat. Rugalmas és bátor. Ha elveszítjük ezt a tudásunkat, és elnyomjuk a bennünk élő gyermeket, sosem fogunk tudni a gyermekeinkhez sem jól kapcsolódni. Bizalmat, hitet, erőt, támogatást felépíteni együtt velük, értük. És mindegy, hogy mostohák, nevelőszülők vagy vér szerinti szülők vagyunk-e. Elbukunk, ha nem akarunk emlékezni a gyermekre, aki még most is odabent, a lelkünkben, szívünkben mosolyog, s arra vár, hogy segíthesse és gyógyíthassa felnőttéletünket.

Montorffy Letti író, coach, tréner

A teljes cikk a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Mennie kell a „majmocskának”

Négy fiatal hunyt el egy frontális ütközés során

SHMÚ: Hétfőn is viharok várhatók csaknem az egész országban

Ki lehet a RegioJet ellenfele Pozsony és Komárom között?

US Open tenisztorna a tévében

VIDEÓ: Belecsapott a villám Danko zászlórúdjába?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?