Amikor a tanár az áldozat

Arról ritkábban hallani, amikor a tanárt alázzák meg az iskolában. Pedig befolyásos, öntörvényű szülők pokollá tudják tenni a pedagógus életét. Esetemben ártatlannak tűnő szülői SMS-ekkel, üzenetekkel kezdődött a zaklatás, és fél év elég volt ahhoz, hogy rendőri feljelentéssel végződjön.
Vasárnap

2019. március 11. 09:00

Egy falusi kis iskolában tanítok több mint húsz éve. Mindig azt mondogattam, hogy velem már minden megtörtént, ami egy iskolában megtörténhet. Mekkorát tévedtem… Matematika–fizika szakos tanár vagyok, szeretem a tantárgyaim. Amióta a pályán vagyok, mindig volt osztályom, és soha nem voltak nagyobb konfliktusaim sem gyerekkel, sem kollégával, sem szülővel.

Tavaly kilencedikeseim voltak, az egyik diákom szülei (anyuka ügyvéd, apuka magánvállalkozó) kezdtek amolyan „helikopter”-szülőként viselkedni. A fiuk ugyan nagyon gyenge képességű, de barátkozó, kedves, közkedvelt tanuló volt. Azzal az indokkal, hogy erőteljesebben szeretnének részt venni az iskola életében, amiben lehet, segíteni szeretnék a tanári kar munkáját, mindenféle ötletekkel jöttek: jobban kellene büntetni, ha valaki megszegi az iskolai rendtartást, az iskolán kívül se tűrjük meg, ha a helyi szórakozóhelyeken kiskorút látunk dohányozni vagy alkoholt fogyasztani. Kezükbe is vették a dolgokat, az egyik hétvégén ők maguk hívtak rendőrt néhány tanulóra az osztályunkból, akik az egyik fagyizó teraszán hatan adtak kézről kézre egy cigarettát. Mint kiderült, otthon cigarettát találtak a fiuk szobájában, és ezt az osztálytársak rossz hatásának tulajdonították. A többi szülő felháborodott, nehezményezték, hogy az ő gyerekeiket helyettük „neveljék”, engem pedig megkértek, állítsam le ezeket a bizonyos önjelölt nevelőszülőket. Ekkor kezdődtek a problémák.

A sikeres magánvállalkozó apuka és művelt ügyvéd anyuka előbb kioktatott az igazgatónő jelenlétében, hogy a „rossz oldalon állok”, majd államnyelven írt hivatalos levelekkel kezdtek bombázni. Innentől kezdve folyamatosan bírálták a munkámat. Én lettem a felelős, amiért őket mint szülőket a többiek a fiuk jelenlétében csúfolták az osztályban, hozzá nem értő, hanyag, felelőtlen osztályfőnök lettem. Aztán már egyenesen az igazgatónőnek címezték a panaszaikat, később a polgármesternek mint fenntartónak írogattak.

Amikor a többi szülő számon kérte viselkedésüket az iskolai szülői értekezleten, azt mondták, a legjobb ügyvédeket fogják hozni, beperelik az iskolát, mert a fiukat azzal bántalmazzák a többiek, hogy vicceket gyártanak a családjukról az interneten, és mi nem oldjuk meg ezt a helyzetet. De ők az egész ügyvédi kamarát ismerik, és megnézhetjük magunkat. Többször aztán nem jelentek meg az iskolában, csak üzenték, hogy nem hagyják magukat megalázni. Szerencsémre minden diák, kolléga és szülő kiállt mellettem, de ezt sem bírták elviselni. Rágalmazás vádjával feljelentettek a rendőrségen, állítólag én hecceltem fel mindenkit ellenük.

A fiú elballagott, már nem a mi iskolánk tanulója, régen elfelejthetnénk ezt az egészet, de mondvacsinált indokokkal csak jönnek, jönnek még mindig a panaszlevelek. A rendőrségre beidéztettek már a volt osztálytársak közül is néhányat, az igazgatónőt is kihallgatták. Hiába tudom, hogy alaptalanok a vádjaik, úgy érzem, ennek a szerencsétlen ügynek sosem lesz vége…

Egy zaklatott tanár

**********************

Diákszemmel a zaklatásról

A tanár nemcsak egy röpdolgozattal, hanem zaklatással is tönkre tudja tenni az ember életét. Kicsiny gimnáziumunk új igazgatót kapott, egy ismeretlen, harmincas informatikatanár személyében, és jött két új tanuló is, akik testvérek voltak, mögöttük pedig a minden hájjal megkent szülők, akik az iskolát a magángimnáziumuknak tekintették, és az igazgatóval közösen alakították azt saját kényük-kedvük szerint. Ez ment az iskolaév folyamán, május közepére a dolgok tarthatatlanná váltak.

Az igazgató gyakorlatilag protektorátussá változtatta az iskolát. Senki sem tehetett semmit a beleegyezése nélkül, senki nem mondhatott kritikát, és megtiltott minden iskolai rendezvényt, beleértve a versenyeket, osztálykirándulásokat, még a múzeumlátogatásokat is. Ebben a fojtogató légkörben csak egy módját láttam annak, hogy kinyilvánítsam az összes diák véleményét: Plakátokat készítettem. Nem volt rajtuk semmi sértő, csupán párbeszédet kértem, és hogy ne egy család, egy-két diák kénye-kedve szerint működjön az iskola. Nem kellett sokat várni, hogy megkezdődjön a nyomozás. Hétfőn jelentek meg a plakátok, szerdán jelezte az osztályfőnököm, hogy az igazgató be fog hívatni. Öt perc múlva jött is az osztályba, és rideg hangon csak annyit mondott, hogy fáradjak le az irodájába.

Az igazgatóiban nem kertelt, rácsapott az asztalra egyet a plakátomból, és megkérdezte, én készítettem-e. Beismertem, ő meg azt ordította, hogy merészelem aláásni a tekintélyét és bármivel is megvádolni. Csak annyit válaszoltam, hogy nincs a plakáton semmi sértő, azt kértem benne, hogy a diákokat meghallgassák. Üvöltve adta a tudtomra, hogy ezért ki fog dobatni az iskolából, bármibe kerül is. A java még csak ezután következett. Három és fél órán, kétszáztíz percen keresztül vallatott, egyedül, szülő vagy másik tanár jelenléte nélkül. Mindenféle kérdést tett fel, az iskoláról, az osztálytársaimhoz fűződő viszonyomról, a bizonyos családról. Csak ezután engedett ki, nyomatékosítva, hogy kidobat az iskolából. Szüleimnek ekkor még nem mondtam semmit. Másnap az igazgató összeterelte az iskolát, hogy beszéljünk a gondok megoldásáról. Tényleges diskurzusra nem került sor, a velem egyetértőket kívánta minél jobban befeketítetni. Ezután engem, két másik osztálytársamat és egyik tanáromat azzal a váddal állított pellengérre, hogy azokon a ritka alkalmakon, mikor a tanár saját autójával hazavisz bennünket, mivel egy faluból származunk mindnyájan, az igazgató és a két említett tanuló ellen uszít. Ekkor határoztam úgy, hogy elmondom az egész történetet szüleimnek. Ők értesítették a további két megvádolt osztálytárs szüleit, és péntek reggel ott álltak velünk együtt az igazgatói iroda kapujában. Az igazgatót meglepetésként érte, hogy ellenébe merünk állni, de ő sem volt rest, rögtön értesítette a családot is, akik öt perc múlva megérkeztek, és együtt osztották az észt nekünk és szüleinknek. Végül édesanyám úgy határozott, hogy petíciót ír, az sikeres lett, és sikerült kiterelni az ördögi családot az iskola falai közül.

Továbbra is maradt az igazgató, aki ott tett nekem és véleménytársaimnak keresztbe, ahol csak tudott. Ez ment a tanév végéig. A nyári szünet utolsó hetében megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a nagy nyomás alatt végül a felmondás mellett döntött, és október végén ott is hagyta iskolánkat.

Ennek már lassan fél éve, ám néha még mindig kísértenek az élmények. Az igazgatói irodába nem merek bemenni, az új igazgatót is inkább kerülöm. Ez az eset mély nyomot hagyott bennem. Őszintén remélem, hogy sem nekem, sem másoknak nem kell még egyszer átélni azt, hogy az iskolájuk a börtönükké változzon.

Egy zaklatott diák

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Alig szavazott a magyar 

Elhunyt Baló György

Ha a közönség neveletlen

TB Dunaszerdahely: Idegenben nyertek kiesési rangadót a felsőpatonyiak

Kevéssé ismert tények a spermiumról

Területi viták, nemzeti érvek, nagyhatalmi döntések 1919-ben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?