Aki nem mentett meg emberéletet, nem tudja, milyen jó érzés

Rózsi néni nyolc ember életét mentette meg, és mivel feljegyezte, pontosan tudja, hogy egykori iskolatársai közül kivel mi lett, és hány gyereke született. Az idén nyolcvankilenc éves Czafik Rozáliával beszélgettünk a változó világról, meg hogy mifélék történtek Doborgazon a háború előtti és utáni években.
Veres István

2020. január 10. 10:00

gf
- Somogyi Tibor felvétele

Rózsi néni, hallottuk, hogy írogat néha. Miféléket?

2002-ben kaptam az unokámtól egy könyvet, benne van, hogy nagyi, írjon bele. Abba írogatok. Hogy mi történt itt régen, például mivel gyógyítottak.

Na és mivel?

Még pókhálóval is! Anyukáméknál volt egy igen öreg néni, akit a nagypapám annak idején kint a földeken talált, ott volt egy hatéves koszos kislány, alig tudott beszélni. Elvitte haza, akkor még nem volt az, hogy felteszik az internetre, aztán jelentkezik, aki elvesztette. Három hónapra rá tudták meg, hogy Illésházáról bolgott el. Üzentek nekik, hogy megtalálták, jöjjenek érte, hát azt üzenték vissza, hogy vannak ők is sokan, maradjon ott. Felnőtt ott a sok gyerek közt, anyámék tizenegyen voltak testvérek. Nagyon hűséges volt a kislány, a disznókat etette, felmosott, mosogatott, kertben kapirgált. Egyszer elvágta az ujját, hát odament a disznóólhoz, annak a padlásán pókháló volt, azt levette, rátekerte az ujjára, hamar meg is gyógyult neki. Aztán később hallottam a tévében, hogy a pókhálóban is az van, ami a penicillinben.

Tehát ön még a szüleitől hallott történetekre is emlékszik?

Persze, mondok is egyet. Apám 1896-os születésű volt, ő mesélte, hogy a legények esténként összejöttek csapatba, nem mentek a kocsmába féldecire, mint most, hanem beültek az istállóba, aztán a sötétben beszélgettek. Egyszer unalmukban kitalálták, hogy mennyire jó lenne, ha az öreg emberek meghalnának. Mert ha egy gazdának volt három gyereke, és mind otthon élt, az öreg gazda addig gazda volt, amíg meg nem halt, csak utána örököltek a gyerekek. Azt mondták emezek, mennyivel jobb világ lenne. Sorra vették a házakat, és hát hogy hatvan évnél öregebbek már elmehetnének. De csak így szórakozásból. Zöld Simon fia a szomszédból, mikor sorra került, kérdezték, hány éves az apád. Mondja erre, hatvanhárom. Hát vele mi legyen? Hát, rukkoljon be! Az öreg Zöld Simon meg épp az udvaron volt, és átkukucskált az istállóba, mit csinálnak a legények. Meghallotta ezt, fogta magát, átment a zsidókocsmába, kért három deci bort. Egyszer csak összerakták a legények a pénzüket, volt náluk annyi, hogy egy üveg borra elég, átmentek ők is a kocsmába. Nézik, az öreg Zöld Simon ott ül, kérdezik, Simon bácsi, hova készül. Az öreg meg felelt hangosan, hogy berukkolok! A legények meg csak úgy menekültek ki a kocsmából, úgy megijedtek! Így vicceltek régen.

Édesapja mivel foglalkozott?

Talpraesett ember volt, sokaknak segített. Jó lovai voltak, hívták gyakran fuvarba. Élt itt egy nagy halászgazda, annak volt négy-öt embere, akikkel jártak halászni, aztán éjfélre, ha megfogták a zsákmányt, jöttek zörgetni apámért, hogy fogasson be. Hordókba rakták a halakat, és mentek Pozsonyba a piacra, mert hajnalra oda kellett érni. Szintén a halászokkal történt egyszer, a ladikban ültek, és látták, hogy valaki úszik a vízen, egy emberi test. Megfogták, behúzták a csónakba, látják, hogy halott, visszadobták. Aztán megint megfogták, kihúzták, látják, hogy a keze mellől kiúszik belőle egy márna, mármint a holttestből. Aztán látják, hogy szép barna csizma van rajta, biztos német. Levették a csizmáit, elkezdtek egyezkedni, kié legyen. Csináltak a fán bicsakkal jelzéseket, hogy aki kihúzza, azé lesz a csizma. Egyik kihúzta, de a másik irigykedett rá. Volt itt egy ismerős asszony, aki Bécsben is szolgált, tudott németül, no, attól megkérdezte, hogy mondják németül, hogy add vissza a csizmám. Leírta, megtanulta, szombat este bekopogott éjfélkor az illetőhöz, aki elnyerte a csizmát, és bekiabálta németül, hogy add vissza a csizmámat! Amikor harmadszor kopogott, kidobálták a csizmákat a ház elé. Aztán persze vasárnap meg az a halász azokban a csizmákban ment misére.

Milyen volt gyereknek lenni a háború előtt?

Régen azzal büntették a gyereket, hogy ma nem mehetsz ki. Most meg nem is lehet őket kihajtani, jobban elvannak bent. Bele vannak bújva a telefonba vagy a tévébe, hozzászól az ember, nem is felel. Még egyet mondok. Az első világháború után hazajöttek a férfiak, rengeteg gyerek született. Pedig nem volt egy terhes asszony sem. No, maga szerint hogyan?

Én nem tudom, Rózsi néni…

Hát mert azok az édesanyák még nem terhesek voltak, hanem áldott állapotban, akkor azt még úgy mondták. Harmincegyben születtem, nyolc fiú és kilenc leány született a faluban, ők voltak az osztálytársaim. Pedig akkor nem volt a falunak hatszáz lakosa sem. A fiúk már meghaltak, a kilenc lányból még hatan élnek. Leírtam, kidolgoztam, hogy hány gyerek, hány utód maradt utánuk. Mit gondol, hányat szültek? Összesen ötvenkettőt. Van, akinek kilenc is volt, ő még él is. Négyen itt, ezen a kis szigeten. A nyolc fiúból egy meghalt, mert a falu szélén 45-ben szétszedett egy tányéraknát, egy a hétből nem nősült meg, de a többi családot alapított. Kidolgoztam azt is, akkor hány doborgazi legény nősült Vajkáról, és hány vajkai Doborgazról. 16 doborgazi Vajkáról, 39 vajkai Doborgazról. De én elkeltem már a faluban, anyósom is mondta, rendes leánynak nem kell máshova mennie, elkapják már a faluban. Volt olyan leány, akit két legény is elvett. Persze csak miután az első ott veszett a fronton. De olyan is van a statisztikában, hogy volt egy asszony, akinek mindkét lánya Vajkára ment férjhez. Leírtam a családfánkat is, és elküldtem az unokáknak, telefonszámmal, hogy ha valaki máshogy tudja, vagy kérdése van, felhívhat.

Elismeréseket is kapott, de megkért, hogy azokat ne emlegessük. De nyolc ember életét mentette meg, igaz ez?

Igaz, igaz, tavaly pedig még injekciót adtam be valakinek. Sokszor úgy mentettem életet, hogy később az orvos is csodálkozott. Egyszer templomból mentünk haza, kiabálnak, hogy jön a baba, szülés van. Kérdezi ott valaki, hogy hol vágja el a köldökzsinórt, nála a szabóolló. De el sem volt kötve, mondom neki, ha elvágta volna, nagy baj történik, mire odaér az orvos, elvéreznek ketten. Jövünk haza egy más alkalommal, este van, nyöszörgést hallunk. A szomszéd gyerek odaszól a férjemnek, hogy Laci bácsi, rosszul vagyok. Hát születésnapjuk volt, valahol elloptak egy üveg bort, megitták, egy másik üvegből meg megitták az acetont. Mondom neki, a sparhelt szélén ott volt a meleg víz, idd meg: Azt mondja, nem iszom! Mondom, idd meg, mer fölpofozlak! Megitta, aztán kihányta az egészet. Egyszer meséltem az esetet Szerdahelyen egy orvosnak, azt mondta, ezek másfél órán belül meghaltak volna. Honnan tudta maga, hogy hogyan kell gyomormosást adni? Hát mondom, a forró siskától ha gyomorrontásunk volt, nekünk is meleg vizet adtak, aztán kihánytunk mindent. Egy kislánynak meg egyszer lefutott a gégéjén egy almaszelet, hát megfordítottam, fejjel lefelé, és kiráztam belőle. Azt az érzést nem érzi senki, aki még nem mentett meg életet. Mert az egy különleges jó érzés, hogy az ember valakin segíteni tud!

Ne legyen igaza a gellei papnak!

Rózsi néni meséli: „Az én apám nagyszülei kinn Bodzáson laktak, nagygazdák voltak ők is, és nagyapám már nősülős korban volt, szereztek is neki leányt. Mert hát hogy derék leány legyen, nem akármilyen, ötvenkilós lányok akkor nem kellettek ám senkinek, legyen legalább hetven vagy nyolcvan. Gelle mögött, Beketfán lakott a lány, a szüleivel megbeszélték, móringoltak, vagyis egyezkedtek, mit adsz a lányodért, ilyenek. Megvolt az esküvő, de hát a lány is nagyszájú volt, az anyós is, összevesztek, a lány szaladt haza másnap reggel. Toronyiránt tizenhét kilométer volt akkor, nem volt még itt a felduzzasztott Duna. Estére az apja meg az anyja hazaküldte, merthogy a házasoknak egy ágyban kell aludniuk, így aludtak még életük végéig azok a régi öregek. Vagyis a lány sírva jött vissza. Reggel meg megint elszaladt. Többször találkozott a gellei pappal, aki az árokparton mondta a rózsafüzért. Kérdezi is egyszer a lány a papot, hogy atyám, meddig tart még nekem ez a kálváriám, hogy nem bírok megszokni. Erre a pap, hogy leányom, még huszonhétszer megszökő, oszt majd megszokó. Hazaért a lány mérgesen, és azt mondja: ne legyen a gellei papnak igaza! Többet nem is hagyta ott az urát.”

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/2. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Mitsubishi ASX

Mitsubishi ASX: egy autó, amin nem fogott az idő vasfoga

Soóky László

Soóky László halálára

boris kollár

A Sme rodina két feltétellel támogatja a rendkívüli ülés megnyitását

Kover

VIDEÓ: Újra állt a bál a magyar parlementben - Kövér László kitiltotta Hadházyt

bevásárlás illusztráció

Januárban is folytatódott az árvágta

D4/R7

Halálos munkahelyi baleset történt a D4/R7-es építkezésén

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.