A zene, az kell

Mindannyian ismerünk valakit, akinek nagy szüksége volna segítségre: gyermek, felnőtt, egyedülálló vagy családban élő, de akár intézmény is lehet. Sajnos mégis ellenségesen vagy legalábbis kétkedve fogadjuk, ha valaki arra próbálja felhívni az emberek figyelmét, hogy ne nézzük tétlenül mások nehéz helyzetét, fogjunk össze egy jó célért. Érthető a vonakodás, hisz sokszor hallani rossz példákról. Azonban félretéve mindennemű bizonytalanságot, anyagias világunkban is még mindig találkozunk olyan emberekkel, akiket tényleg az önzetlen segíteni akarás vezérel.
Vasárnap

2019. február 6. 10:00

Sietős léptekkel haladtam a kávézó felé. Halk zene és pörkölt kávé illata fogadott. Ablak melletti asztalnál telepedtem le, s míg beszélgetőpartneremre vártam, figyeltem a fák szél táncoltatta lombjait és a fázósan, sietős léptekkel haladó embereket. Belemerültem a zene megnyugtató ritmusába, közben halkan dúdoltam az ismerős dallamot. Néhány perc múlva beszélgetőtársam vidám köszönése zökkentett ki ábrándozásomból. Rendeltünk egy forró teát, és mesélni kezdett.

Bagonyi János, akinek életében foglalkozása mellett fontos szerepet tölt be a zene, fiatal kora ellenére karizmatikus, nyílt, őszinte és magabiztos férfi. Egyéniség. Legfőbb célja arra biztatni az embereket, hogy bármilyen akadály, probléma ellenére is pozitívak maradjanak. Közös erővel, összefogással bármire képesek lehetnek. Megpróbálja összehozni zenésztársait, hogy együtt nyújtsanak segítő kezet.

A zene erő

„Néhány évvel ezelőtt egy segélydélután zenei megszervezésére kértek meg. Zenészeket, zenekarokat kértem fel, hogy vegyenek részt egy beteg kislány megsegítésében. Ott tapasztaltam meg igazán, milyen az igazi összetartás, és mekkora ereje is van a zenének. Mindenki gondolkodás nélkül elfogadta a meghívást, sőt még határon túli, magyarországi zenészkolléga is örömmel jött. Mindannyian szívükön viselték az ügyet.

Nem sokkal a segélykoncert után egyik zenésztársunk került olyan helyzetbe, hogy úgy éreztem, tennünk kell valamit. Egészségi problémái adódtak, teljesen kilátástalannak érezte a helyzetét. Zene nélkül el sem tudta volna képzelni tovább, anyagilag és lelkileg egyaránt mélypontra került. Ekkor jött a gondolat, hogy a zenészbarátokkal összefogva anyagi támogatásban részesítjük” – mondja. Megszervezett egy találkozót, és elmondta tervét. Sokan csatlakoztak hozzá, tették, amit a szívük diktált. „Sok társunk kapcsolódott be, és nincs annál meghatóbb pillanat, mint amikor valaki megilletődve, férfiként is könnyeivel küszködve mond köszönetet” – meséli tovább. Ma már a fiatalember újra zenél, szórakoztat, és bár nehéz időszak volt ez az életében, újra talpra tudott állni.

Újabb szomorú hír hallatán fogtak össze megint. Egy másik zenésztársuk gyógyíthatatlan beteg lett. János nem tétlenkedett sokáig, ismét megpróbálta összehozni a barátokat. „Ha nem is nagy összeggel, de újra sikerült segítséget nyújtanunk. Ha csak a kezelés költségeinek egy részéhez vagy akár a család bárminemű anyagi kiadásához tudtunk is egy kicsit is hozzáadni, nekünk már az is jó érzés volt.” Sajnos ez a történet szomorú véget ért, de az emlék megmaradt, és annak a tapasztalata, hogy a segítségnyújtás a fájdalmat is képes enyhíteni.

A zene mindenkié

János közel tíz éve veszi ki aktívan részét a zenei életből. Rengeteg felkérésnek tesz eleget, amely sok esetben jótékonysági célt szolgál. A felkérők között vannak egyházak, óvodák és iskolák. Azt vallja, a zene mindenkié, így szívesen fogadja el a meghívásokat. Úgy gondolja, minden embernek van küldetése: „Én úgy hiszem, arra vagyok hivatott, hogy megpróbáljam jobb kedvre deríteni az embereket. Fontosnak tartom, hogy a gyerekekbe is beleneveljük a zene iránti szeretet. Nagyszerű érzés látni, mikor felhőtlenül örülnek, táncolnak, és ha számukra ismerős dallamot hallanak, együtt énekelnek. De ez nemcsak az én zenémre, nemcsak arra az irányzatra érvényes, amelyet követek. Biztos vagyok benne, hogy ezt vallja több más zenésztársam is, kövessen bármilyen stílust a zenéjük. Azt gondolom, segíteni kell, és fontos az összefogás. Sokszor eljátszom a gondolattal, hogy idővel megpróbálok összehozni zenészeket, zenekarokat, hogy segélykoncertet tartsunk rászorulók támogatására. Hisz minden ember küzd valami nehézséggel, s én hiszem, hogy a zene átsegíthet az ilyen időszakokon.”

A jótetteket nem nagyságban mérik. Sokszor elég egy apró szívesség, gesztus, eleget tenni egy meghívásnak, vagy akár egy kis csapat összefogása és annak eredménye. Nem kell nagy tetteket véghezvinni ahhoz, hogy bárkinek is segítő kezet nyújthassunk, vagy akár életre szóló emléket, örömöt csempésszünk az életébe. És ezt a zenészek is tudják.

Rajczi Emília

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

GALÉRIA: A DAC-Slovan legjobb pillanatai

A Slovan nyerte a dunaszerdahelyi stadionavatót

Két magyar–szlovák hokimeccs a tévében

A Híd új alkotmánybírókat igen, kormányválságot nem akar

Megrázó történetek hiteles hőse

Hétfőtől teljes útlezárás lesz a Nánai úton

Legfrissebb galériák
Olvasta már?