A szerelem nem napolaj

Cs. Liszka Györgyi

2019. február 14. 13:10

Meg nem is hajolaj. Pláne nem halolaj, bár mondják, vannak párok, akiknek egyike úgy éli meg a másik rajongását, mintha csukamájolajat venne be. Bele-beleborzong, és egyre fokozódó ellenérzés vesz rajta erőt egészen az utálatig. A kritikátlan ragaszkodás tehát hányingert is okozhat. No de ez egészen más lapra tartozik, a pszichopaták és nárciszok kategóriájába, most pedig mi ebben a felszívecskézett hétben a szerelmet mint a legtisztább, legszebb emberi érzést dicsőítjük, azt, amiért egyáltalán élni érdemes.

Mint mindenről, a kávéivástól, zsírfogyasztástól a mosakodáson át a vécéhasználatig, noná, hogy brit tudósok erről is megállapítottak mindent, meg annak az ellenkezőjét is. Az összes elmélet alátámasztható valamilyen (ál)tudományos magyarázattal, egészen onnan kezdve, hogy a szerelem (is) az előző életeink folytatása, annak jutalma vagy büntetése, vagy a lélek leszületése előtti kölcsönös választás, vállalás, egészen addig, hogy laboratóriumokban előállítható vegyi folyamat. A brit (német, kanadai, amerikai) tudósok pedig mindezeket csak hitelesíteni hivatottak. Ahogy én látom az ilyen jellegű magyarázatokat, tulajdonképpen mindegy is, csak ne kelljen még véletlenül se felelősséget vállalnunk nekünk, az egyénnek a mind gyakrabban kopertázható kudarc esetén. Széttárhatjuk a kart: hát, sajnos, nem tehettem semmit, előre meg volt írva, el volt rendelve; vagy: hát, sajnos, nem tehettem semmit, ennyi az időreakció, óhatatlanul bekövetkezett a cserebomlás. Az ember legfőbb tulajdonsága annak ellenére, hogy csak ő olvas, az, hogy mossa a kezeit, miközben (vagy éppen azért?) a legtöbb mocsokság hozzá tapad.

Bármilyen furcsán hangzik is, a legnagyobb mozgatóerő az emberi passzivitás. Erre két nagyon aktuális példát is tudok rögtön mutatni, kötve a múlt heti VasárnapLélek fóbiákkal foglalkozó tartalmára. Mitől félnek ma a magyar (szlovák) emberek? Miről mondja el boldog-boldogtalan, írja meg levélben újságoknak, telefonál be a rádiókba, tévés műsorokba, hogy a végünket fogja okozni? Hogy ki fogunk miatta pusztulni? Hát persze hogy népvándorlás. És természetesen nem az a fajta, amikor mi megyünk más országokba (mert az más, mi kulturáltak vagyunk, és intelligensek), hanem a hozzánk érkező kulturálatlanok. Igaz, hogy a mai napig nemigen jöttek, nincsenek is nálunk ilyen közösségek, de nagyon jól el lehet velük terelni a jónép figyelmét, kielégíteni gyűlöletigényét, a jónép pedig szívesen retteg, főleg olyan dolgoktól, amelyekért vagy amelyek ellen a levélíráson és telefonáláson, a hibáztatáson kívül az égegyadta világon semmit nem tehet. Ugyanakkor mitől kellene, hogy féljenek ma az emberek? Bizony, bizony, az éghajlatváltozástól és annak a nagyon közeli jövőben várható következményeitől! Amire nem a brit tudósok, nem is saját céljaik érdekében kommunikáló politikusok, hanem számos hiteles, konkrét mérésekre, tanulmányokra támaszkodó kutató figyelmeztet már hosszú évtizedek óta, visszaszámolva az időt, hogy mennyink van még a hathatós cselekvésig (mostanában két év!), ami a jónépet úgy hidegen hagyja, mint a sicc. Hogy miért? Talán csak nem azért, mert ebben neki magának is részt kellene vennie? Csak nem azért, mert ehhez neki magának nagyon gyorsan le kellene mondania több mindenben is a kényelméről? Se műanyag, se egyszer használatos ez meg az? Motoros közlekedés helyett bicikli? Hogy mi? Gya-ha-lo-ho-g? Mosogatótálban folyó víz helyett? Erdőt telepítni? Jézus, mi munka az, és mennyi idő! Gyors és hatékony permetek és műtrágyák helyett piszmogni valami természetessel? Na, nem! Hülyeség az egész, mi is azt esszük, oszt semmi bajunk. Hanem a migránsok, no, őmiattuk aztán van elég. Rátörnek az asszonyainkra meg a munkahelyeinkre. Ezt a kanapéról is elég oldani.

Hogy mi köze ennek, Bálint ecsém, a szerelemhez? Hát csak annyi, hogy az igaz, sírig tartó, kölcsönös érzelmek és tisztelet igazi, sírig tartó, kölcsönös cselekvést, lemondásokat és együttműködéseket igényelnek, lett legyenek égi vagy kémiai kötések. Ehhez biza, nem elég a kanapé meg a napozóágy.

De megéri.

 

Szokásává vált, hogy minden második VASÁRNAP elvigyen vacsorázni.

Alice Munro: Mennyi boldogság!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Fico tagadja, hogy hallotta volna a Gorilla-felvételt

Vége Saláta szezonjának

Önszántukból ritkán tévednek könyvtárba a gyerekek

Frissítve

A jövőben csak beoltott gyermekeket vennének fel az óvodákba

Radičová visszatérhet a politikába

Eltemették Koós Jánost

Legfrissebb galériák
Olvasta már?