A negyedik gyermeket már nem támogatja az állam

Vrabec Mária

2019. május 16. 09:15

pn

Tisztelt Szerkesztőség!

Januárban született meg a negyedik fiam, nem tervezett, de várt és szeretett gyermek. Mivel minden centet be kell osztanunk, nagyon jól jött volna az a 800 eurós hozzájárulás, amelyet gyermek születésekor ad az állam. Bevallom, számoltam is vele, annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor kiderült, hogy a negyedik gyermekre már nem jár. Milyen családtámogatási politika ez? Miközben arról beszélnek, hogy kevés gyermek születik, azt, aki többet vállal, megrövidítik? Kérem, nézzenek utána, milyen okból döntöttek így a törvényhozók.

Jelige: Csalódott anya

 

Tisztelt Olvasónk!

Senki sem mondja ki, de nagy valószínűséggel azért fogalmazták meg úgy a törvényt, hogy csak három gyermek után jár a 829,86 euró (feltéve, hogy megért legalább 28 napot), hogy a romák ne éljenek vissza a lehetőséggel. Nálunk még mindig megrögzött tévhit és előítélet, hogy a gyermekvállalás kereseti lehetőség, holott sem a gyesért, sem a családi pótlékért, sem a szóban forgó állami hozzájárulásért nem éri meg szülni. A kiadások messze meghaladják az államtól kapott pénzt, a fáradságról nem is beszélve; ha így kalkulálnánk, senki sem vállalna gyermeket.

A kérdést inkább úgy kellene feltenni, hogy ma, amikor mindenki arról beszél, hogy elöregszik a társadalom, mert a legtöbb családban egy, legfeljebb két gyermek születik, és a három már soknak számít, miért éri hátrányos megkülönböztetés a nagycsaládosokat. Ők a negyedik és minden további gyermekre csak 151,37 eurót kapnak – ugyanúgy, mint azok, akinek a gyermeke nem érte meg a 28 napot. Ezen nem lehet változtatni, a járulék megítélése nem egyedi elbírálás tárgya. Ilyen a törvény, és kész, legfeljebb abban lehet reménykedni, hogy a következő választások után valamelyik miniszter vagy képviselő szívügyének tartja a nagycsaládosok támogatását, és módosító indítványt nyújt be.

A gyermek születésekor nyújtott állami hozzájárulást a szülők nem kapják meg automatikusan, csak az jogosult rá, akinek állandó lakhelye van Szlovákiában, járt terhesgondozásra, és szerződött valamelyik gyermekorvossal a gyermek ellátásáról. Az igénylést a gyermek születésétől számított hat hónapon belül kell benyújtani.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A fertőzött személyeket az állam által fenntartott karanténközpontokba szállítják a roma telepekről (TASR-felvétel)

A hadsereg a magyar romák között is végez majd koronavírusteszteket

A németországi minimálbér nehezíti a munkanélküliség leépítését

Egy hónappal tovább folyósítanák a munkanélküli segélyt

határátkelőhely

Szigorított határellenőrzés, torlódás az átkelőknél

Tragédia: 21 éves férfi vesztette életét, négyen utastársa megsérült

Tragédia: 21 éves férfi vesztette életét, négy utastársa megsérült

A fiatal cseh orvosok ötöde távozik Nyugatra

Több tucat kórházi alkalmazott kényszerült karanténba, miután kapcsolatba kerültek egy fertőzöttel

televízió gyerekeke

Televíziós iskolával szimulálnák a valódi oktatást

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.