A környezettudatos, fenntartható otthonért

Otthonunkat kis odafigyeléssel, pár apró változtatással sokkal fenntarthatóbbá tehetjük. Ezeket a parányi módosításokat könnyen beépíthetjük hétköznapjainkba, s bár alapvetőnek tűnnek, megeshet, hogy nem is figyelünk rájuk.
Vasárnap

2019. június 19. 09:45

Íme néhány ötlet a sok közül:

1. Válasszunk olyan termékeket, amelyek nem környezetszennyezőek

Főleg a lakkokra, festékekre és tisztítószerekre figyeljünk oda. Utánaolvashatunk annak, hogy az előállításuk hogyan történik, azaz közben a cég mennyire szennyezte a környezetet. Ez már az ökológiai lábnyom fogalmát súrolja. Léteznek természetes festékek, antiallergén anyagok is.

2. Nem mindegy, milyen cég termékét vesszük meg

Az előző ponthoz kapcsolódóan vásárláskor válasszunk olyan cégek termékeiből, melyek környezettudatosak, és fontos célkitűzésnek tartják a fenntarthatóságot. Az interneten könnyen ki lehet deríteni, melyek tartoznak ebbe a körbe, mely gyártók tűzték ki feladatul a fenntartható otthonok létrejöttét és a környezet megóvását.

3. Újrahasznosítás

Ez is nagyon fontos feladat! Nagyon pazarlóan élünk, és rengeteg hulladékot termelünk. A lakberendezésben is sok mindent újrahasznosíthatunk, felújíthatunk régi bútorokat, akár új használati értelmet adhatunk bizonyos kidobásra ítélt daraboknak. Itt jön képbe be a DIY!, vagyis a trendi „csináld magad” irányzat: készítsük el mi magunk, és hasznosítsuk újra!

Néhány példa:

  •  képkeretek újragondolása ékszertartónak
  •  faládák cipőtárolásra való használata
  •  raklapból bútor
  •  üres (boros)üvegek dekorációnak
  •  kartondobozokból rendszerezők vagy gyerekeknek kiskonyha, babaház és egyebek készítése

Néhány DIY és újrahasznosító tippről bővebben is olvashatnak mellékletünk végén.

4. Gyűjtsük szelektíven a hulladékot otthon is

A konyhában használjunk szelektív hulladékgyűjtőt – hármas, sőt négyes osztott konyhai szeméttárolók is kaphatók, s vannak olyanok, melyek beépíthetők a mosogató alá – ezek nemcsak hasznosak, hanem nagyon korszerűek és divatosak is.

5. Tudatos vásárlás, kevés hulladéktermelés

Igyekezzünk tudatosan vásárolni és minél kevesebb hulladékot felhalmozni. Kerüljük a sok csomagolóanyagot, főleg a műanyagot. Egyes cégeknek célkitűzésük lett a fenntartható otthon, a takarékosság és a környezet megóvása – olvassunk utána az interneten! A komposztálásról is találhatunk olyan ötleteket, hogy az étel ne a kukában végezze. A tudatos vásárlás a ruhákra, bútorokra és kiegészítőkre is értendő.

6. Takarékosság otthonunkban

Nem is gondolnánk, milyen sok energiát fogyasztunk naponta. A vizet és az elektromos áramot átgondolatlanul használjuk. Ne pazaroljuk őket! Használjunk víztakarékos csaptelepeket, és ne folyassuk feleslegesen a vizet! Alkalmazzunk energiatakarékos izzókat; a LED-izzók drágák ugyan, de ár-érték arányban hosszú távon megtérülnek.

Feleslegesen ne égessük a lámpákat, az üres helyiségekben kapcsoljunk le mindent! Ügyeljünk a telefontöltők és a laptopok használatára is, feltöltés után húzzuk ki őket a konnektorból. Ilyen apróságokkal is segíthetjük a fogyasztás optimalizálását, és csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat.

7. Használjunk alternatív, megújuló energiaforrásokat

A zöld (nap-, szél-, geotermikus, biomasszából nyert...) energia a természeti jelenségek kölcsönhatásaiból kinyerhető tiszta energia. Csak általuk tudunk függetlenedni a mostani energiaforrásoktól. A probléma az, hogy amíg ilyen borzalmasan drága például a napenergia előállítására szolgáló rendszer, addig nem tudunk belevágni a rá való áttérésbe. De ha tehetjük, akkor a gyermekeinkért, a következő generációkért tegyük meg, mert mindenképpen ez a hosszú távú megoldás.

Forrás: naturillo, alternativenergia

A teljes írás a VasárnapHáztartás mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

„A pénz is számít, de az egészség fontosabb”

Algériára új aranykor köszönthet

Čaputová: Nem megfelelő a fegyelmi bíróságok állapota

Frissítve

Elkezdődött Kočner és Rusko bírósági pere

Hyballa + Jedlička + Kalmár = 3 pont

Drága gyógyszerekért fizetünk fölöslegesen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?