A hódító Il Divo

Micsoda véletlen! Nem sokkal azután, hogy felröppent a hír: Pavarotti finitót fújt, így nem lép fel többé a világ első számú operatriója, Carreras és Domingo meg búghatja, Athole Still, a zeneipar egyik legbefolyásosabb mágusa azon nyomban elindította verhetetlen négyesfogatát, az Il Divót.
sysadmin

2005. október 28. 04:00

Micsoda véletlen! Nem sokkal azután, hogy felröppent a hír: Pavarotti finitót fújt, így nem lép fel többé a világ első számú operatriója, Carreras és Domingo meg búghatja, Athole Still, a zeneipar egyik legbefolyásosabb mágusa azon nyomban elindította verhetetlen négyesfogatát, az Il Divót. Ahogy a nevük is jelzi: az erősebbik nem méltán ünnepelt csillagai, akik lenyűgöző hangjukkal, vonzó megjelenésükkel és nem utolsósorban jól megválasztott repertoárjukkal már az egész világot meghódították. Urs Buhler, David Miller, Sebastian Izambard és Carlos Marin olyan lendülettel és olyan eleganciával vágtak utat maguknak a zenei élet sűrűjében, hogy az még a három tenornak is meglepő lehetett.


Véletlenek pedig, mint tudjuk, nincsenek. A négyesfogat példája is ezt bizonyjtja. Athole Still ugyanis idejében észbe kapott. Amikor a „háromkirályok” utolsó közös fellépésükre készültek, ő már javában agyalt. Éjjel-nappal azon töprengett, kikkel és hogyan tudná a lehető leggyorsabban meghódítani azt a széles közönségréteget, amely értékes zenére, elbűvölő hangokra és ezzel együtt varázsos küllemű művészekre éhes. Két évig kereste a közönség ízlésének minden szempontból megfelelő arcokat, előadókat. A gépezet azonban úgy istenigazából csak ezután indult be, amikor meglett a négy fiú. A svájci Urs Buhler, az amerikai David Miller, a francia Sebastian Izambard és a spanyol Carlos Marin. Ötmillió dollárt költöttek rájuk, míg az első albumuk megjelent. Ötmillió dollár nem kis összeg, de Athole Still tudta, hogy nem tévedhet. Jó érzékkel összeállított négyesfogata, rögtön a lemez megjelenését követő első hetekben, a ráfordított összeg többszörösét hozta a konyhájára. A promóciót is mesterien kidolgozta. Abban a pillanatban, ahogy elkészült az album, már az első videoklip is készen volt, hogy a hanghoz ne csak kép, hanem filmre vitt romantikus történet is adott legyen.
Az pedig a következő:
Fényesre suvickolt vonat fut be egy itáliai kisváros idilli állomására. Visconti, Vittorio de Sica és Zeffirelli filmjeiben láttunk ilyen arcokat, ilyen beállításokat. Népes olasz família búcsúztatja szeretett fiát (Urs Buhler), messze viszi őt a vonat, ki tudja, mikor látják legközelebb, könnybe lábadnak a szemek, sajognak a szívek. Ott a szerelme is, meg az a bájos kamasz, aki már reménykedik, hogy ha a lány most egyedül marad… integetés, mozdonyfütty, vonat el. A következő képsor már New York, a próbaterem. Ott várják a többiek. A rokonszenves halászfiú (Sebastian Izamabard), aki a kikötőben vált el apjától, a bánatos családapa (Carlos Marin), aki madonna szépségű feleségét és elsőszülött gyerekét hagyta otthon, és a jól megtermett gyári munkás (David Miller), aki egy hatalmas hegesztőműhelyből indul el a világhír felé. Bemutatkozik egymásnak a négy fiú, a hegedűslányoknak felcsillan a szemük, „itt a vonó, hol a vonó?”, kotta is van, karmester is, a zenekar készen, jöhet a dal és a mindent elsöprő siker. Akár a mesében. Otthon meg, karjában a csecsemővel, a tévé előtt könnyezik a bella madonna, hiszen a párját látja, a kikötőben pedig az Il Divo megalakulásáról olvasnak a halászok, köztük a mi fiunk büszke apja. De a négy, messziről jött szegénylegény akkor már fehér ingben, márkás öltönyben énekel a reflektorok fényében, elnyerve a zenekar, a dirigens és a meghívott riporterek tetszését, és tombol, fékeveszetten tombol a közönség.
Ennyi a videoklip, és ugyanez történik a valóságban is. Az Il Divo hetek alatt meghódította az egész világot. Operakvartett nagyobb sikerről nem is álmodhat. Bemutatkozó albumukból eddig ötmillió példányt adtak el a világban, platinalemez lett többek között Ausztráliában, Kanadában, Hongkongban, ĺrországban, Új Zélandon, Finnországban, Norvégiában, Spanyolországban, Angliában, az Egyesült Államokban és Argentínában. Belgiumban, Franciaországban, Portugáliában, Dél-Afrikában, Svédországban, Svájcban, tajvanon és Magyarországon (egyelőre) aranylemez. New Yorkban, Londonban, Amszterdamban és Japánban olyan nagy sikerű koncertet adtak, hogy a közönség nem akarta elengedni őket. Operatechnikával előadott romantikus popslágerek így határozzák meg a műfajt, amelyet képviselnek. Régi és mai dalokat énekelnek valahol a pop- és a klasszikus zene határán. Például Toni Braxton Unbreak My Heart című számát, vagy a My Wayt Frank Sinatrától. És még tizet, de ugyanilyen ütőset. Novemberben megjelenő második albumokon, az Ancorán Celin Dion I beleve in you című dala is szerepel, és lesz egy Ave Maria is, hadd fájjon még jobban a szív.
Előbb volt tehát az ötlet 2001-ben, aztán 2003 decemberében összeállt a csapat és az azóta eltelt röpke két év alatt eljutotatk oda, ahol Pavarottiék álltak. A zenei élet legmagasabb csúcsára. Hangsúlyozom: megvolt hozzá minden adottságuk.
Urs Buhler tizenhét évesen kezdett énekelni egy rockegyüttessel. Később Amszterdamban tanult, egy jó hírű konzervatóriumban. A salzburgi fesztiválon már egy Claudio Abbado vezényelte kórusban szólózótt. Hét évet töltött a Holland Operaházban, miközben oratóriumokba is volt alakalma belekóstolni.
David Miller az Egyesült Államokban kezdte pályáját, ám az elmúlt tíz év alatt negyvenöt opera- és musicaltársulatnál kapott szerepet. Tonyt játszotta a West Side Storyban, Rudolfot a Bohéméletben, tapsoltak neki a Broadwayn és a milánói Scalában.
Carlos Marin Madridban aratta első sikereit. Monserrat Caballe mesterkurzusának elvégzése után Primo baritono címmel lépett színpadra a Traviatában, a Sevillai borbélyban és a Pillangókisasszonyban, de nem zárkózott el a musicalszerepektől sem. A Nyomorultakban, a La Mancha lovagjában valamint A Szép és a Szörnyetegeben szerezett komoly színpadi tapasztalatokat.
Sebastian Izambard Johny Halidaytól kapta az első nagy bemutatkozási lehetőséget 2001-ben a párizsi Olympia színpadán. 2002-ben már A kis herceg musicalváltozatában lépett közönség elé, és első szólóalbumán dolgozott, amikor bekerült az Il Divo csapatába. Remekül gitározik, és a zongora mellett sem érzi elveszettnek magát.
S hogy miképpen vélekednek egymásról?
Urs, a svájci zárkózott, befelé mosolygó alkat, állítják a többiek. David, az amerikai gyorsan oldódó, nyitott szívű ember. Carlos, a spanyol igazi latin szerető, érzelmi torreádor. Sebastian, a francia finom, elegáns úriember.
Ha színpadon állnak, mind a négyen hatásvadász gesztusok nélkül, nemes egyszerűséggel énekelnek. Nincs szükségük látványos elemekre, háttártáncosokra, vokálénekesekre, csak zenekarra. Nem találok jobb hasonlatot: úgy árad belőlük a muzsika, mint a víz egy fékeveszett patakból. Mélyről feltörő erővel, elképesztő természetességgel. És mert lelkük is van, nemcsak technikájuk, igaz érzelmekkel.

Önnek ajánljuk

Miből él az elnökjelölt?

Hamšík Lavezzivel is konzultált átigazolása előtt

Tiltakoznak a kiállított melltartók és bugyik ellen

21 Savage szabadlábon

Pedagógiai napok a digitalizáció jegyében

Pellegrini: A rendőrség senki fölé nem terjeszti ki a védőszárnyait

Legfrissebb galériák
Olvasta már?