A festőkaméleon

Nem okvetlenül nemzeti büszkeség tárgya, hogy a világ egyik legzseniálisabb képhamisítója magyar származású volt, de változtatni nem tudunk rajta.
sysadmin

2006. november 17. 02:00

Nem okvetlenül nemzeti büszkeség tárgya, hogy a világ egyik legzseniálisabb képhamisítója magyar származású volt, de változtatni nem tudunk rajta. A találóan festőkaméleonnak becézett Hoffmann Elemér 1905-ben (más források szerint 1911-ben) Budapesten látta meg a napvilágot, és Elmyr de Hory néven külföldön vált világhírűvé.

Használt más neveket is: báró Elmyr von Houry, Elmyr Herzog, Louis Cassou, báró Elmyr Hoffmann, Josef Dory, hogy csak a leggyakrabban használtakat említsük. A világfias modort és remek idegennyelv-ismeretét hazulról hozta, a gazdag nagypolgári környezetből. Igaz, hogy ez a gazdagság csak a szülők válásáig tartott, később már nemigen. Arra azért futotta, hogy tizennyolc éves korában Münchenbe utazzon festészetet tanulni, majd Párizsban élje a művészek bohém életét. A második világháború alatt szülei meghaltak, a kommunista hatalomátvétel után a család javait államosították, így többé semmiféle támogatásra nem számíthatott. Saját tehetségében is csalódnia kellett, nem lett híres festő. Nyomorgott, amikor az ötvenes évek elején úgyszólván véletlenül rákapott a hamisításra. Egy alkalommal, teljesen elkeseredve, „Mi ebben olyan fantasztikus, hisz ezt én is meg tudom csinálni?!” felkiáltással negyed óra alatt összecsapott egy Picassót, pontosabban egy olyan képet, amely megtévesztően utánozta a spanyol festő stílusát. Olyannyira, hogy azonnal akadt rá vevő. Az persze eredetinek vélte, és annyi pénzt adott érte, amiből Hory két hónapig gondtalanul élhetett. Lelkiismeretét azzal nyugtatta, hogy mestere, Fernand Léger sem átallt ifjonti nyomorúságában Corot- és Cézanne-képeket hamisítani, ahogy Vlaminck és mások sem.
Az, ami félig tréfának, félig csibészségnek indult, hamarosan fő megélhetési forrásává vált. Kongeniálisan tudta hamisítani legkülönbözőbb korok mestereinek alkotásait, de kedvencei a huszadik századi nagyok voltak: Picasso, Matisse, Chagall, Modigliani és társaik. Évekkel később Picasso nem csinált nagy ügyet a Hory-féle hamisítványokból. „Átkozottul ügyes fickó, magam sem csináltam volna jobban, bármelyiket aláírom” – jelentette ki, miután látta a képeket.
Az ötvenes-hatvanas években Hory százával – ha ugyan nem ezrével, a pontos számot valószínűleg soha nem tudjuk meg – gyártotta hamisítványait, és ennek köszönhetően jócskán meggazdagodott. 1961-ben Ibiza szigetén telepedett le, három évvel később már pompás villát építtetett, ahol nagyszabású partikat rendezett, sok vendéggel, köztük hírességekkel. Különösen kedvelte a csinos fiúk, jóképű fiatalemberek társaságát, akik rövidebb-hosszabb időt töltöttek nála, és rengeteg pénzébe kerültek. Szomszédjai gazdag magyar emigránsként ismerték, aki megengedheti magának, hogy télen külföldön utazgasson, nyáron pedig kedvtelésének, a festészetnek hódoljon a villájában berendezett műteremben. Amerikai, nyugat-európai útjai során mint pillanatnyi anyagi nehézségei miatt néhány képétől megválni kényszerülő műgyűjtő vagy egy elhalálozott gyűjtő örököse mutatkozott be a galériatulajdonosoknak, így adta el a hamisítványait. Volt, amikor nem járt sikerrel, mint 1952-ben Los Angelesben, amikor egy tapasztalt galériatulajdonosnak, Frank Perlsnek próbálta elsütni Renoir, Picasso és Modigliani stílusában készült rajzait. A kereskedő először nagyon megörült a jó fogásnak, de alaposabb szemrevételezés után kétségei támadtak. Kérdéseket tett fel Horynak, és a kapott válaszok csak fokozták gyanúját. Felkapta a mappát, és Hory elé vágta: „Fogja, és azonnal tűnjön el, mert hívom a rendőrséget.” Hory sietve távozott, de pár perc múlva visszatért: „Csak egyet mondjon meg: jók a rajzok?” „Kitűnőek – válaszolta a képkereskedő, akit teljesen elképesztett az idegen pimaszsága –, de ha két percen belül nem lesz egy utcával odébb, rendőrökkel vitetem el.” Perls nem árulta el neki azt, amit később másoknak elmondott: ha Hory csak Picassót, csak Renoirt vagy csak Modiglianit vitt volna hozzá, nem támad fel benne a gyanú, annyira mesteriek voltak a hamisítványok. Így, együtt látva azonban tapasztalt szeme felfedezte, hogy a különböző mesterek szignójával ellátott rajzok ugyanannak a kéznek az alkotásai. Pár évvel később Hory hasonlóan járt Mexikóban, és alig tudott kievickélni a bajból. Akkor már jóval óvatosabbak voltak a műkereskedők, mert nagyon elszaporodtak a hamisítványok. Több ilyen kudarc után Horyt elfogta a pánik, folyton úgy érezte, hogy nyomában vannak az FBI emberei. Idegei felmondták a szolgálatot, öngyilkosságot kísérelt meg, de az utolsó pillanatban megmentették. Ez 1958-ban történt, ekkor ismerkedett meg Fernand Legros-val, a gátlástalan, excentrikus képkereskedővel. Ezentúl Legros gondoskodott a Hory készítette hamisítványok értékesítéséről. Hory boldog volt, ismét sorozatban gyártotta a képeket, úgy érezte, megfogta az Isten lábát. Az üzlet remekül ment, egészen 1967-ig, amikor Legros a Meadows olajmágnásnak eladott hamisítványok miatt bíróság elé került. Hory bukásában az i-re a pontot Clifford Irving leleplező könyve tette, amelyet azonban némi kétkedéssel fogadtak azután, hogy előző könyvéről, a Howard Hughes (róla forgatták az Aviátor című filmet, DiCaprióval a főszerepben) viselt dolgairól szólóról kiderült: szerzője durva csalás árán adta ki. Orson Welles valósággal beleszeretett Horyba mint jelenségbe, őt tette meg F for Fake című filmje főszereplőjévé, amely lényegét tekintve a hamis és eredeti fogalmának filozófiai boncolgatása. Hory saját magát alakította a filmben. Egyik jelenetében bravúros gyorsasággal megfest egy Picassót, majd elegáns mozdulattal – adieu, Picasso! – a tűzbe dobja.
Halála éppolyan titokzatos, mint lénye és élete. A hivatalos verzió szerint 1976-ban öngyilkos lett, de sokan azt állították, hogy nem halt meg, az egész csak kamuflázs volt, csöndben meghúzódva éldegélt még évekig valahol, nem is rossz körülmények között. „Alkotásai” ma is neves köz- és magángyűjtemények becses darabjai.

Önnek ajánljuk

Mistrík örül, hogy Menyhárt is őt támogatja

Halálos áldozata van Nyitrán az influenzának

Az Új Szó szerdai mellékletében: Hogyan válasszunk középiskolát?

Külföldön már háromszor nyert

Az elégedetlen gazdák bevonultak Pozsonyba

A kilencvenkettesek nagy dobása

Legfrissebb galériák
Olvasta már?