30 év után

Pont harminc évvel ezelőtt Pozsony utcáin ácsorogtam sok ezer polgártársammal esténként a novemberi hidegben. Viszonylag korán sötétedik már ilyenkor. Emlékszem az utcalámpák narancssárga fényére, az embertömeg melegére, Milan Kňažko hangjára és a kulcsok csörgésére. És nem a bolsevik forradalom évfordulóját ünnepeltük lampionokkal.
Vasárnap

2019. december 12. 09:15

na
Kép: René Jansa

Harminc évvel ezelőtt laktam életemben először családomtól külön, a pozsonyi Rumančeková utcában, egy kis szobában. A lakás tulajdonosa, egy idős néni nagyon szeretett beszélni, és nagyon szeretett panaszkodni arra, hogy egyik fia sem látogatja vagy hívja telefonon. Ekkor láttam először élőben Marián Labudát az egyetemem bejárata előtti lépcsőkről kiabálni olyan intenzíven, hogy attól tartottam, gutaütést kap. Először ettem hot dogot.

Harminc évvel ezelőtt nem gondoltam, hogy majd Csehszlovákia határain kívül, esetleg Európától messze fogok élni. Eszembe sem jutott, hogy pár év múlva nem lesz Csehszlovákia, a kommunisták maffiáját egy hasonló fogja felváltani, az orosz katonák keservesen, de kivonulnak hazánkból. Felnőtté, függetlenné válásom időszaka egybeesett térségünk szabaddá válásával.

Nagyon szép halszálkás, hosszú télikabát volt rajtam 1989 novemberében. Emlékszem, amikor mamával megvettük. Arra már nem emlékszem, milyen csizmát húztam a hideg pozsonyi estéken, de az biztos, hogy fáztam.

A hideg állandó ellenségem volt gyerekkoromban. Nagyon sok olyan emlékem van, amikor fáztam. Ősszel, télen, tavasszal, ha kint voltam, de néha bent is, fáztam. Okos felnőttek mondogatták, hogy nem az alacsony hőmérséklettel van gond, csak fel kell „rendesen” öltözni. Hogy pontosan mit jelent a „rendes” öltözet, az nem volt világos számomra, mert körülöttem mindenki gond nélkül tűrte a hideg levegőt, míg én dideregtem.

Húszas éveimben egy szimpatikus doktornőnek panaszkodtam, milyen korlátoltnak érzem magam a hideg miatt. A doktornő kivizsgált, majd azt javasolta, csak természetes formában fogyasszak cukrot, mint gyümölcsök és méz, azt se sokat. Egy évig mellőztem kedvenc édességeimet. Nem volt kellemes, de az állandó fázás kellemetlenebb, érveltem saját magamnak. Egy év múlva cukor nélkül ugyanúgy fáztam, mint cukorral.

Négy évvel a bársonyos forradalom után Pestre kezdem egyetemre járni. Sokszor mentem át gyalog a komáromi hídon, ahol mindig hideg szél fújt. Hiába volt rajtam meleg kabát, a hideg szél minden ruharétegen áthatolt. Dideregve értem a vasútállomásra, majd örömmel ültem két órán át a túlfűtött, ragacsos személyvonaton.

Valamikor a kilencvenes évek elején vett a mama nekem egy német gyártmányú meleg alsóneműt. Ez újdonság volt mifelénk, harisnyaféle, csak a zoknirésze hiányzott. A klasszikus harisnyákkal ellentétben, ez nem cérnából készült, hanem valami műanyagból. Melegebb volt, és nem kellett minden viselés után kimosni. A következő nagy felfedezésem a hideg elleni harcban a Fleece pulcsik és kardigánok voltak.

Néhány évvel később, már New Yorkban, egy hideg és szeles januári napon épp munkába igyekeztem a hatvanadik utcában, amikor olyan erejű szél kezdett el fújni a Hudson folyó irányából, hogy újból a komáromi hídon éreztem magam. Pedig hogy örültem a szerdahelyi vietnámi piacon vásárolt, melegnek tűnő vetrovkámnak! Amerikai ismerőseim tanácsára, ahogy anyagi helyzetem engedte, vettem magamnak egy hosszú, fekete tollal bélelt télikabátot. Úgy néztem ki benne, mint egy pingvin és úgy éreztem magam, mintha dunyhát tekertem volna magam köré, de melegebb volt.

Néhány évvel később, amikor már jobban kerestem, egy ismerősöm javasolta, hogy csak olyan kabátot vegyek, amely valóban nem engedi át a szelet. Ezek drágák, de sokkal melegebbek, és sokáig fogom őket hordani, biztatott az ismerősöm. És igaza lett. Egy számomra akkor eszméletlen drágának tűnő télikabátot vettem, és azon a télen arra lettem figyelmes, hogy szívesen sétálok odakint. Ha hideg szél fújt, felhajtottam a kapucniját a fejemre, és amíg mozogtam, nem fáztam. Ez teljesen új jelenség volt számomra, egy újfajta szabadság. Azóta nem félek hidegben, hóban, szélben kimenni, sétálni, madarakat hajkurászni, a természetben gyönyörködni. Tíz éve minden január elsejét úgy ünnepeljük, hogy egy kis természetbarát csapattal kimegyünk az itteni tengerpartra, és teszünk egy nagy sétát. Ezt harminc vagy húsz évvel ezelőtt nem tudtam elképzelni.

És az édességről sem kellett lemondanom, csak meg kellett találnom az alpinistaboltban a legmelegebb alsóneműt, kabátot és csizmát. A drága kabátom ma már nem számít drágának, és azóta is azt hordom minden télen. Emlékszem, a kedves eladó a boltban, miután kiválasztottam a kabátomat, megkérdezte, melyik hegységbe megyek túrázni. A brooklyniba, válaszoltam. Brooklyn legnagyobb hegységébe.

Molnár Miriam

A teljes cikk a Vasárnap 50. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Koronavírus: Európába is eljuthat

sólymos lászló

Sólymos László benyújtotta a lemondását

Közismert "iszogatók" Szlovákia történetében

sólymos balhé

Videón Sólymos László tegnapi dulakodása

Irány az egyetem – lépésről lépésre

Üveggé olvasztotta az ókori áldozatok agyát a Vezúv kitörésekor keletkezett hatalmas hő

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.