100 éve omlott össze a Monarchia

1918 októberében már biztos volt, hogy vége nemcsak a döntő harcoknak, hanem az addigi világrendnek is. A frontok után a Monarchiában a politikai berendezkedés is összeomlott, vagy ha úgy tetszik, rohamos változásnak indult.
Veres István

2018. október 18. 08:00

- Képarchívum

Magyarországon pedig véget ért egy fél évszázados történet: az 1867-es kiegyezéssel létrehozott Osztrák–Magyar Monarchia, vagyis a dualizmus kora, továbbá egy négy évszázados történet: a Habsburg-dinasztia uralkodásának kora. Meg egy több mint ezer éves történet, a magyarok kárpát-medencei politikai dominanciájának kora is. Most arra teszünk kísérletet, hogy röviden és közérthetően áttekintsük, mi történt a magyar politikában 1918 őszén.

 

Szűkül a mozgástér

Mivel a németek augusztus közepétől már vesztésre álltak Franciaországban, a Monarchia politikai elitje számára is egyértelmű volt, hogy a központi hatalmak a háborút elveszítik. És az is, hogy a világégés kirobbantásáért a felelősség elsősorban a Monarchiát terheli majd, hiszen ők üzentek hadat Szerbiának 1914 nyarán válaszként a szarajevói merényletre. 1918 őszén tehát Budapesten is egyre aktuálisabbak lettek olyan kérdések, hogy miként folytatják majd az ország egyes részei (akkor még elsősorban Horvátország, mely már addig is saját parlamenttel rendelkezett). Egyes nemzetiségek önrendelkezési jogukra hivatkozva kormányt és nemzeti tanácsot hoztak létre, deklarálva igényeiket a háború utáni világrendben saját nemzetállamra. Ezeket az antant tagországai fokozatosan elismerték, amivel gyakorlatilag nullára szűkítették a magyar külpolitika mozgásterét, és kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy Budapestnek nem sok szava lesz Magyarország új határainak megrajzolásánál. Ez már magában is óriási nyomást eredményezett a magyar belpolitikában, viszont a belső feszültség legalább ekkora erővel feszítette szét az addigi politikai berendezkedést, a dolgok pedig annyira felgyorsultak, a helyzet napról napra olyan gyorsan változott, hogy a megfontolt döntéshozatal lehetetlenné vált. Közben az olasz fronton még harcoltak a magyar egységek. Szeptember 3-án az amerikai kormány elismeri a csehszlovák törekvéseket, és legitim erőként tekint a Csehszlovák Nemzeti Tanácsra. Szeptember 14-én a Monarchia béketárgyalásra szólítja fel a hadban álló feleket (az USA a Monarchia ajánlatát elutasítja), ugyanaznap elindul a Szerbiát „felszabadító” balkáni francia–szerb offenzíva.

 

Nemzetiségi kormányok és tanácsok

Edvard Benešék ideiglenes csehszlovák kormányát szeptember–október folyamán egyre több ország ismeri el, köztük a szovjetek is. Október 16-án I. Károly császár és IV. Károly néven magyar király szövetségi állammá nyilvánítja a Monarchiát. Két nappal később Tisza István az országgyűlésben kijelenti, hogy a háborút elvesztettük, kikiáltják Magyarország függetlenségét. 19-én a szerb–horvát–szlovén nemzeti tanács bejelenti a hatalomátvételt, a Monarchia ezt még mindig csak saját keretein belül tudná elfogadni. 27-én Andrássy Gyula külügyminiszter különbékét kér Magyarország számára Wilson elnöktől. Egy nappal később Prágában bejelentik a Csehszlovák Köztársaság megalakulását. Wekerle Sándor miniszterelnök helyére Hadik János kerül, két napra. 30-án Turócszentmártonban a Szlovák Nemzeti Tanács kimondja, hogy Csehszlovákia keretében a csehekhez kíván csatlakozni. 31-én az utcai demonstráció forradalomba torkollik, az őszirózsás forradalom eredményeképp Hadik lemond, és Károlyi Mihály liberális reformpolitikus alakíthat kormányt. Ugyanaznap Tisza Istvánt házában meggyilkolják, a császári-királyi haditengerészet pedig megszűnik (IV. Károly előző nap utasította Horthy Miklóst, a flotta parancsnokát, hogy az egységeket adja át a Délszláv Nemzeti Tanácsnak).

 

Mi lett volna, ha?

November 2-án mondja ki Károlyi hadügyminisztere, Linder Béla Budapesten, hogy „soha többé katonát nem akarok látni”. Az utókor sokat idézte ezt a mondatot, szemére vetve a Károlyi-kormánynak, hogy leszerelésbe kezdett, holott az országot fokozatosan megszálló románok, szerbek és franciák feltartóztatása talán lehetséges lett volna. A közhangulat azonban egyértelműen háborúellenes volt, az embereket a négy éve tartó hadakozásnál a földosztás jobban érdekelte, egy esetleges katonai ellenállás pedig nyilván még nehezebb helyzetbe hozta volna Magyarországot. November 3-án Padovában fegyverszünetet ír alá a Monarchia és az antant. November 9-én lemond Linder Béla hadügyminiszter, helyére Bartha Albert lép.

November 12-én Ausztriában kikiáltják a köztársaságot, 13-án IV. Károly lemond Magyarország trónjáról. Másnap Csehszlovákia kimondja a Monarchiától való elszakadását.  

November 16-án a magyar parlamentben feloszlatja önmagát először a képviselőház, utána a főrendiház is, majd összeül a Magyar Nemzeti Tanács, és határozatában kihirdeti, hogy „Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság”. Ezzel megfosztja trónjától IV. Károlyt. Az alkotmányozó nemzetgyűlés megalakulásáig az ország vezetésével Károlyi Mihályt és az elnöklete alatt álló népkormányt bízza meg.

December 3-án Károlyi kiáltványt intéz a magyar néphez, melyet ezekkel a sorokkal indított:  „Magyarok!

Vyx, a keleti szövetséges hadseregek nevében követeli, hogy a magyar csapatokat vonjuk ki az egész tót vidékről, mert a cseh hadsereg beavatkozására a csehszlovák állam fel van jogosítva. Ugyanekkor román csapatok szállják meg Erdélyt és átveszik a közigazgatást. A fegyverszüneti szerződéssel ez ellentétben áll, de a kormánynak nincsen hatalma ezeket a követeléseket és tényeket megváltoztatni. A kormány a magyar népköztársaság nevében ünnepélyesen kijelenti, hogy e kényszerűséggel szemben az ország semmiféle jogáról le nem mond. A joghoz és igazsághoz ragaszkodik. Hajoljatok meg a kényszerűség előtt, mert minden erőszak csak ronthatná helyzetünket a nemsokára összeülő békekonferencia előtt…”

December 1-jén pedig Gyulafehérváron a magyarok kizárásával az erdélyi románok már ki is mondják Erdély Romániához való csatlakozását. Az egyre gyorsuló események, az egyre ingatagabb belpolitikai helyzet közben december 23-án megérkezik Budapestre a Vyx-jegyzék a demarkációs vonallal, vagyis az új, ideiglenes határvonalakkal. A kormány közben megpróbálta keresztülvinni a reformokat, és várta, hogy Magyarország meghívást kapjon a párizsi béketárgyalásokra. Nem is sejtve, hogy mire ez megtörténik, még egy kommunista hatalomátvételt és a vele járó vörös terrort is túl kell élni.

1918 ősze tehát pontosan egy olyan időszak a magyar történelemben, aminek kapcsán a mi lett volna, ha típusú kérdések teljesen értelmetlenek.

 

 

A forradalom egyetlen áldozata

Tisza István 1918. október 31-i halálának sokan szimbolikus jelentést tulajdonítanak. Szinte egyszerre szállt sírba a rendszerrel, amelyet védelmezett, és amelynek, talán akaratlanul is, megtestesítőjévé vált a háború éveiben. 1914-ben ugyanis a Monarchia vezető politikusai közül szinte egyedüliként ellenezte, hogy Bécs hadat üzenjen Szerbiának, mert tudta, hogy Magyarországnak egy kontinensre kiterjedő háborúban semmi nyernivalója nincs. Ha győznek a központi hatalmak, akkor gyarmatokat szereznek, vagyis Magyarország súlya csökken a Monarchiában, ha pedig elvesztik a háborút, akkor a nemzetiségi ellentétektől feszülő államalakulatot a győztesek a kisebbségeivel darabokra szedik. Nézetét aztán feladta, és végig kiállt a háború elindítása és folytatása mellett, mi több, a közvélemény szemében a háborús politika arcává vált. Végül pedig ő lett a vér nélküli, őszirózsás forradalom egyetlen áldozata, holott akkor már nem is volt miniszterelnök. Budapesten, Hermina úti villájában valószínűleg frontról hazatért katonák lőtték le, hogy pontosan kicsoda, ma sem tudjuk.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Legfrissebb galériák
Olvasta már?