Visszatérnek a turisták Hajdúszoboszlóra – helyszíni riport

Egyre több a vendég a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőben

Megszólal az ismert csengő, a fürdőzők pedig sietnek a népszerű medencébe, hogy élvezzék a hullámverést. Ám vannak, akik lemaradnak, hiszen a koronavírus-járvány miatti biztonsági intézkedések itt is érvényesek: maximalizálták a medence kapacitását. Hajdúszoboszlón jártunk, hogy megnézzük, milyen a népszerű fürdőváros az újranyitás után.

Tekintse meg a helyszínen készült galériánkat is. 

 

A város

A kora délutáni órákban még úgy tűnt, alig van turista Hajdúszoboszlón. A város sétálóutcája szinte kihalt volt, így felmerült a kérdés: ez azért van, mert mindenki a fürdőben és a szállodák wellnessrészlegein pancsol, vagy pedig még elmaradnak a vendégek. Az esti órákban azonban megkaptuk a választ: szinte megtelt az utca élettel, a szállodák előtt már szólt a zene, a teraszokon, éttermekben is sokan voltak – igaz, a tömeg még nem éri el a tavaly ilyenkor tapasztalt zsúfoltságot. De egyre több a vendég, mind többen választják pihenésre a népszerű fürdővárost, Hajdúszoboszlót.

Fürdő

Európa legnagyobb – épített – fürdőkomplexumában, azaz a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőben is megjelentek a biztonsági intézkedések, de ez szerencsére nem csökkent az élményen. Minden medencénél ki van írva, hogy egyszerre hány fő tartózkodhat benne, és ezt a szabályt szigorúan be is tartják. Ottjártunkkor hiába siettek a hullámverés felé a fürdőzők, mivel a medence elérte a maximális létszámot, így várniuk kellett. De csak negyedórát, mivel most megismétlik az attrakciót, ha a vendégek nem férnek be a medencébe. Aki pedig szeretné, duplán élvezheti a hullámokat. A vasárnapi, napsütéses napon alig lehetett észrevenni, hogy járvány volt, olyan sokan döntöttek a fürdőzés mellett, hogy élvezzék a negyven különböző – köztük sok gyógyvizes – medence, a wellnessrészleg, a kalandpark nyújtotta élményeket.

Szállodák

A szállodák is megnyitottak már, a legtöbb hotelben ugyan még nincs zsúfoltság, ám egyre nagyobb kihasználtsággal üzemelnek. Mi az Aurum Hotelben szálltunk meg, az exkluzív, szállodai szobákkal és apartmanokkal is felszerelt hotelbe is visszatért az élet. A hotel előtti teraszon esténkén DJ szolgáltatja a zenét, miközben a hotel vendégei és az utcáról betérők a bárban rendelt italokat, koktélokat fogyasztják. Természetesen a hotelben is megjelentek a biztonsági intézkedések, a recepción, a wellnessrészlegen, az étterem bejáratánál kihelyezett fertőtlenítők jelzik az új világot, szabályokat. A reggeli és a vacsora svédasztalos, így mindenki azt és annyit fogyaszt, amit és amennyit szeretne a kihelyezett és nagyon finom ételekből. Külön pozitívum, hogy a gyümölcsök között volt friss ananász, valamint, hogy a vacsoránál felszolgált italok ára abszolút barátságos volt (egy ásványvíz kb. 1,20 euró, ami szokatlanul olcsó az ilyen kategóriájú hotelekben).

Nyári programok

A nyári hónapokban nemcsak fürdőzni, relaxálni lehet Hajdúszoboszlón, de számos nappali és esti program is várja az oda utazókat – piacok, színházi előadások, koncertek, show-műsorok stb. Így aki most utazna le Hajdúszoboszlóra, az egy nagyszerű fürdőzési nap után választhat a gazdag programkínálatból, és késő estig szórakozhat. Bár a vendégek száma még elmarad az egy évvel korábbitól, ám amint azt ottjártunkkor tapasztaltuk, az újranyitást követően egyre több turista érkezik Hajdúszoboszlóra, a helyi szállodákba, magánszállásokra és Európa legnagyobb fürdőkomplexumába, hogy élvezzék a medencék és a tobogánok világát, a szórakozási lehetőségeket, a szállodák kényelmét, a helyi gasztronómia ízeit, hogy élményekkel feltöltődve térjenek haza Hajdúszoboszlóról.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?