Közel 600 eurós pénzbírságot kaphat, ha nem viselkedik megfelelően a repülőgépen

Egy Ryanair repülőgép felszállás közben, a háttérben felhős égbolt látható.

A Ryanair légitársaság szigorú szabályokat vezetett be járatain.

Az új intézkedés alapján mostantól azokat az utasokat, akiket a fedélzetről eltávolítanak rendbontás miatt, legalább 500 fontos, vagyis megközelítőleg 580 eurós pénzbírsággal sújthatják. Az összeget tovább növelheti, ha az illető olyan problémát idézett elő, ami kártérítést igényel.

A Ryanair külön hangsúlyozta, hogy a rendzavarók azon túl, hogy kellemetlenséget okoznak a többi utasnak, súlyos anyagi terheket is rónak az érintett járatokra. A légitársaság reméli, hogy az új intézkedésnek megelőző hatása lesz.

A polgári légiközlekedési hatóság (CAA) állásfoglalása szerint a legdurvább esetek akár 5000 fontos – 5800 eurós – bírsággal és két évig terjedő szabadságvesztéssel is járhatnak, különösen, ha bebizonyosodik, hogy az utas alkoholfogyasztás miatt veszélyeztette a repülés biztonságát.

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója már korábban is szorgalmazta az alkoholfogyasztás korlátozását a repülőtereken, hogy megelőzzék az ittas személyek felszállását a gépekre.

(guardian)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?