Egyre közelebb az újranyitás, nem marad el a nyári szezon

Lazításokról érkeztek hírek Törökországból is

Bár még nem tudjuk, mikor indulhat újra a turizmus, talán nem tűnik túlzottan optimistának a megállapítás, hogy májusban már szinte kockázat nélkül szervezhetjük a nyaralásunkat, utazásunkat – egy nyári, vagy őszi időpontra.

Sok még a kérdőjel, de az biztos – az emberek utazni akarnak. Akkor is, ha idén ennek feltéte­le lesz a vakcinaútlevél, és akkor is, ha bizonyos járványügyi szabályok (pl. a maszk viselése né­hány helyen) továbbra is életben maradnak. Igaz, sok függ attól, hogy mikorra sikerül beoltani a la­kosság szükséges részét (az EU-ban ezt június, július végére tervezik), illetve, hogy pl. május-júniusban már mindenki hozzáférhet-e az oltáshoz, aki ezt igényli. Ahogy nő az átoltottság, úgy szaporodnak a nyitási hírek, és egyre több ország nyitja meg határait a turisták előtt – nagy lesz a verseny is, hiszen min­denki szeretné magához csábítani a tavaly elmaradt külföldi vendé­geket, ez pedig mindenképpen jó hírnek számít.

Nemcsak ez emberek lettek egyre optimistábbak, az utóbbi napok hí­rei is arra engednek következtetni, hogy egyre közelebb a nyitás.

Elsőként egy magyarországi hír, amely a szállásfoglalásokról szól: ahogy közeledik a húsvét időszaka, úgy emelkedik a leadott foglalások száma is – derült ki a Magyar Tu­risztikai Ügynökség adataiból. Ja­nuárban 100 ezer új vendégéjszakát rögzítettek áprilisra, februárban a foglalások napi átlagos száma 33%- os növekedést mutat, májusra eddig 625 ezer vendégéjszakát foglaltak le. Tegyük hozzá, ezek a foglalások még olyan időszakban valósultak meg, amikor még nincs hír a lazí­tásról, ahogy a brit példa is mutatja, amint konkrét dátumokat jelente­nek be, azonnal megindul a fogla­lások drasztikus növekedése. Nagy- Britannia ugyanis bejelentette, hogy fokozatosan, március 8-tól kezdőd­nek a lazítások, és ha minden jól ha­lad, akkor az ország lakossága június 21-én szinte teljes mértékben vissza­térhet a korábbi életéhez.

Hasonlóan lazításokról érkeztek hírek Törökországból is (az egyike azon kevés országoknak, ahova vé­gig beengedték a turistákat – igaz, az év végén ehhez már negatív PCR-tesztre is szükség volt). A he­lyi vezetés szintén a fokozatosság mellett döntött, az első enyhítés március elsején lép életbe, ezek között található a hétvégi kijárási ti­lalom eltörlése is (ez az országba lá­togató turistákra nem vonatkozott, ők bármikor szabadon mozoghat­tak Törökországban).

Lengyelország pedig arról döntött, hogy mentesülnek a karantén alól, és negatív PRC-tesztet sem kell felmutatniuk azoknak, akik már megkapták az oltást, feltéve, hogy az Európai Unió valamelyik tagálla­mának az állampolgárai (illetve van még néhány kiemelt ország, köz­tük: Izland, Liechtenstein, Norvé­gia, Svájc, Japán, Kanada, Thaiföld, Ausztrália stb.), vagy ezen országok valamelyikében rendelkeznek lete­lepedési engedéllyel.

Nemcsak az országok, de egyes társaságok is az indulást tervezik. Több hónapnyi kényszerű leállást követően március 27-én már útnak indulnak a Costa Cruises járatai. A szezon első útjain olaszországi kör­utazásra fizethetnek be az érdek­lődők, az út során érintik Savona, La Spezia, Civitavecchia, Nápoly, Messina és Cagliari városát is. Má­jus elsejétől pedig már a hosszabb, földközi-tengeri hajóutak is elin­dulnak. Természetesen a társaság nem győzi hangsúlyozni, hogy új biztonsági előírásokat vezetett be, hogy ezzel is minimalizálja a fertő­zés esélyét. Azt talán mondani sem kell, hogy csak negatív teszttel lehet felszállni a hajóra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?