Brutális áremelkedésnek lehetünk szemtanúi, az előző hónaphoz képest átlagosan harmadával nőttek a repülőjegyárak. Öt olyan desztináció is van a táblázatban szereplők között, ahova már ezer euró alatt sem találunk repülőjegyet. S bár mondhatnánk, hogy ez a trend a főszezon érkezésével nem meglepő, érdemes azonban megnézni, hogy járvány előtt mennyibe kerültek a jegyek ugyanezekre a célállomásokra – például akkor egyetlen helyre sem került többe ezer eurónál egy jegy.
Elképesztő áremelkedés: kilőttek a nyári repülőjegyárak

Ha csak az előző havihoz hasonlítjuk, akkor látható, hogy a 33 helyszín közül csupán 3 olyan volt, ahova minimálisan csökkent a jegy, míg az összes többinél drágulás figyelhető meg. A járvány előtti adatok is magukért beszélnek, alig van célállomás, ahova most olcsóbb repülni, mint 2019 júliusában. Akkor például egy jegy Sydney-be 800 euró alatt volt, most csaknem 2000 euró a legkedvezőbb. Vagy Európában például Amszterdamba akkor 89 euróért is találtunk jegyet, most 227 a legolcsóbb.
A táblázatban szereplő árak magukért beszélnek, érdemes átböngészni. Aki nyárra olcsó jegyre számít, azok csalódni fognak, várhatóan augusztusban is marad ez a méregdrága szint, minden bizonnyal legkorábban szeptembertől kezdenek csökkenni a jegyárak.

Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.