Tizenhat uniós tagállam bírálja a magyar LMBTI+ közösséget érintő törvényeket

tiltakozás budapest

Tizenhat európai uniós tagállam közös nyilatkozatban fejezte ki mély aggodalmát a Magyarországon nemrég elfogadott, az LMBTI+ személyeket érintő törvényi intézkedések miatt.

A dokumentumot az európai ügyekért felelős miniszterek találkozója alkalmából tették közzé kedden, amelyen sor kerül a magyar kormány újabb meghallgatására is. A magyar delegáció várhatóan ismerteti az Orbán-kormány legutóbbi döntéseit és azok hátterét.

A bírálat középpontjában egy márciusban elfogadott törvény áll, amely megtiltja a budapesti pride felvonulás megtartását, valamint lehetővé teszi az arcfelismerő kamerák alkalmazását a rendezvényeken való részvétel nyomon követésére. További vitát váltottak ki az áprilisban elfogadott alkotmánymódosítások, amelyek szerint Magyarország hivatalosan csak két nemet – férfit és nőt – ismer el.

Alapvető szabadságjogok megsértése

A nyilatkozat aláírói – köztük Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország és Hollandia – úgy vélik, ezek az intézkedések sérthetik az alapvető szabadságjogokat, különös tekintettel a véleménynyilvánítás szabadságára, a békés gyülekezéshez való jogra, valamint a magánélet védelmére. A részes országok szerint ezek a törvényi változások ellentétben állnak az uniós alapértékekkel.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a magyar kormánynak kötelessége felülvizsgálni a vitatott intézkedéseket, és garantálni, hogy valamennyi állampolgár emberi jogai és alapvető szabadságai maradéktalanul érvényesülhessenek. A nyilatkozat felszólítja Magyarországot, hogy feleljen meg nemzetközi és uniós jogi kötelezettségeinek.

A tagállamok közösen kérik az Európai Bizottságot, hogy kövesse nyomon a magyarországi fejleményeket, és szükség esetén alkalmazza az összes rendelkezésére álló jogi eszközt, ha a magyar kormány nem tesz érdemi lépéseket az aggályos jogszabályok visszavonására.

(denníkn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?