Téli sarjadékhagyma

Az évelő téli sarjadékhagyma nem képez megvastagodott hagymatestet, így csak zöldhagymaként fogyasztható. Hengeres hagymája ujjnyi vastagságúra növekszik. Kevésbé csípős, mint a vöröshagyma, mert kisebb az allil-szulfid-tartalma. A tenyészidőben egészen a fagyok beálltáig folyamatosan sarjakat fejleszt, majd fejlődése leáll, de egész télen zöld marad a föld feletti része.

Ez az egyik legkorábban szedhető friss zöldségnövény, ezért főként kora tavasszal fogyasztjuk. 100 gramm friss növény 20–40 mg C-vitamint tartalmaz, elsősorban a zöld növényi részekben. Árutermelésben kétévesként termesztik, de 3–5 évente célszerű áttelepíteni házikertben is, mert a tövek kiöregednek, és a terület is elgyomosodik. Szervestrágyázás után a második évben kerül a vetésforgóba, évelő szakaszba.

Két változata ismert, a maghozó, valamint a léghagymákat nevelő. A maghozó állomány szaporítása március eleji magvetéssel kezdő-dik. A négyzetméterenkénti 0,5– 0,6 gramm magot 40 cm sortávolságra vetik, 2–3 cm mélyre. A vetést követően célszerű tömöríteni a talajt. A léghagymákat fejlesztő változat esetében az őszi, szeptemberi szaporítás a legmegfelelőbb. A léghagymák akkorra fejlődnek ki, és a magszárak elszáradása után a földre kerülve, természetes körülmények között is akkorra gyökeresednek be. Tavasszal is ültethető, a március eleji ültetésig a léghagymákat fagymentes, szellős helyen kell tárolni. A léghagymákat kézzel duggassuk, 40 cm sor- és 10–20 cm tőtávolságra, olyan mélységben, hogy a hagyma csúcsa a föld felszínét éppen elérje. Kisebb felületen márciusban vagy októberben tőosztással is szaporítható. Gondozása néhány gyomirtó kapálásból, április elején nitrogén-fejtrágyázásból, s a szedés befejezése után peronoszpóra és hagymalégy elleni növényvédelemből áll. Minden évben el kell távolítani a beérett magszárakat.

Második évtől szedhető, szabadföldön áprilisban és május elején. Szedéskor 1–2 sarjat hagynak tövenként, hogy a következő év tavaszáig ismét teljes termést hozzanak a tövek. Korábbi piacra kerülése hajtatással érhető el. Fűtés nélküli hajtatása egyszerű, a szabadföldi állomány fölé húzzunk egy vagy két rétegben fóliát februárban vagy március elején, így a szedés a fedetlen állományhoz képest 2–3 héttel korábbra hozható. A fóliatakaráshoz a bordákat már ősszel célszerű elkészíteni. Borda nélküli, fátyolfóliás vagy váz nélküli fóliás takarással egyhetes, tíz napos koraiság érhető el.

Fűtött berendezésekben januártól hajtatható. Az októberben vagy novemberben felszedett, az ültetésig fagymentes helyen tárolt töveket szorosan egymás mellé, 6–7 cm mélyre ültessük, így a fehér színű rész hosszabb lesz. A szedés a hőmérséklet beállításával időzíthető, 15 fokon kb. 35 nap, 20 fokon kb. 20 nap szükséges a piaci érettség eléréshez. Szedése akkor kezdhető, amikor a levelek hossza eléri a 20–25 cm-t. A hagymacsoportokat sarjakra bontva, fehérre tisztítva gyökér nélkül csomózhatjuk. A várható piacképes termés mennyisége szabadföldön és fűtetlen hajtatásban 25–30 csomó négyzetméterenként (6 db-os csomóba kötve). Fűtött hajtatásban egy négyzetméterről 80–110 csomó értékesíthető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?