SOROZATDARÁLÓ: Hatalom és szex a 18. században

De Laclos műve az egyik leggyakrabban adaptált francia irodalmi mű. A legismertebb filmváltozata kétségkívül az 1988-as, Glenn Close, John Malkovich és Michelle Pfeiffer főszereplésével, de népszerű a Milos Forman rendezésében készült Valmont, valamint egy modernizált tiniverzió is a kilencvenes évek végéről, a Kegyetlen játékok. A fentieken felül még nagyjából féltucatnyi film készült belőle, egyebek mellett Kínában és Dél-Koreában is megcsinálták a maguk moziját a Veszedelmes viszonyokból. Tévésorozatként is láthattuk, még 2003-ban: abban a legendás Catherine Deneuve alakította Isabelle de Merteuil márkiné karakterét.
Hogy mindezek után mi szükség egy újabb adaptációra? Szerencsére Jean-Baptiste Delafon showrunner nem elégedett meg azzal, hogy simán csak újra feldolgozza Pierre Choderlos de Laclos művét, inkább továbbgondolta azt. Pontosabban: a klasszikus történet előzményeit meséli el, közben megtartva a mű fontosabb témáit, hangulatát és karaktereit, bemutatva, hogyan váltak a karakterek azzá, amiként a korábbi adaptációkban megismertük őket.

Emiatt természetesen egy-két évtizeddel az ismert történet előtt járunk, a főszereplők tehát jóval fiatalabbak, valamint a sztori természetesen kiegészül új karakterekkel is, vagy épp olyanok válnak fontossá, akik De Laclos művében csak mellékszereplőnek számítottak. A Jessica Palud (Being Maria) rendezésében készült hat epizód elmeséli, hogyan vált az árvaházban, apácák között felnőtt, nincstelen Isabelle azzá a gátlástalan intrikussá, aki a céljai érdekében gond nélkül tapossa meg mások érzéseit. Ehhez pedig az kell, hogy először őt is durván megtapossák. A fiatal francia színészgeneráció egyik legígéretesebb színésznője, Anamaria Vartolomei (Esemény) valósággal lubickol a főszerepben, naivából a szemünk előtt változik át bosszúszomjas, kegyetlen intrikussá, aki pontosan tudja, hogyan manipuláljon a szexualitása segítségével, miközben olyan európai sztárok veszik körül, mint Diane Kruger, Lucas Bravo vagy Valmont szerepében Vincent Lacoste. Az adaptáció készítői figyeltek arra, hogy bár a Csábítás a 18. században játszódik, a sztoriban ábrázolt hatalmi dinamikák abszolút érvényesek legyenek a 21. században is.
A díszletek és a jelmezek pompásak, az operatőri munka elegáns, a gond csak az, hogy bár mindössze hat epizódról van szó, a széria mégis repetitívvé válik: a főhős kiszúr valakivel, az durván visszavág, mire ő egy még durvább lépéssel reagál és így tovább. Mindezt tetézi, hogy bár a karakterekkel és a motivációikkal együtt lehet érezni, idővel annyi gazságot követnek el mindannyian, hogy nehéz bárkiért is szorítani ebben az intrikákkal teli világban. A végső konklúzió pedig nagyjából az, hogy mennének inkább dolgozni, mert ha ezeknek az embereknek ténylegesen tenniük kéne valamit, nem érnének rá ennyi marhaságon törni a fejüket.

Tóth Csaba