Sebek és apró diadalok

„...lesz-e ereje hozzá, hogy maga köré gyűjtsön elég queer bakkhánsnőt, szatírt és más weirdót, hogy aztán fenekestül felforgassa a társadalmi rendet az egykori hazájában?” – kérdezi Dunajcsik Mátyás novellájának narrátora a kétszer született Dionüszosz antik mítoszát újraértelmező Dio nevű szereplővel kapcsolatban. Dio egy magyar árvaházban felnőtt transz karakter, és az elbeszélés elején abból a konkrét és metaforikus családi sírgödörből mászik ki, ahová agresszív apja „temette” halott anyjával együtt. Bevonul-e az új isten a mindenkori Thébába, és milyen áldozatokkal jár a szokatlan, a nevetségesnek tartott, az ismeretlen, a perverznek vagy betegesnek kikiáltott zsigeri másság kigúnyolása? Az Anyaföld íze a számban című novellagyűjtemény ilyen kérdésekre keresi a választ.

A különbözés ütközőzónáiban szerzett tapasztalatok, sebek és apró diadalok dokumentuma ez a kis gyűjtemény. A kötet tizenegy szöveget tartalmaz: ezek közt a legprofibb Tóth Krisztina, a legszebb Marton Krisztián, a legpoétikusabb Gerlóczy Márton, a leganalitikusabb Harag Anita, a legmegindítóbb Moesko Péter, a legrealistább Zelei Bori, a legpéldázatosabb Karafiáth Orsolya, a leggyengédebb Szaniszló Judit, a legszemélyesebb Gerevich András, a legqueerebb, legformabontóbb és legeredetibb Dunajcsik Mátyás és az ő fordításában közreadott Darida Muri írása.

Gerlóczy Márton Csövek című novellájában remekül kapcsolja össze a feleség testének anatómiai anomáliáját (nem szívódott fel az ún. Wolff-csöve, mely egyebek között a férfi nemi szervek alakulásáért felelős primordiális „csőrendszer”) a ház padlófűtésének rejtett csőrendszerével. A ki nem fejlődött, megtorpant maszkulinitás és a párkapcsolat metaforikus „felhevítése”, a rejtőzködés és az átalakulás lehetősége kifejezetten izgalmassá teszi a szöveget.

Zelei Bori novellájának főhőse hihetetlen lelki tusák után, akkor is csak partnere zsarolásának engedve vallja be saját idős édesanyjának azt, amit az asszony az úgynevezett homlokzatépítés (ezt a fogalmat a másság szociológiájában a társadalmi látszat kialakítására használják) ellenére úgyis régóta tud. Moesko Péter Osztálytalálkozó című szövegében az 58 éves Miku végre rászánja magát, hogy találkozzon azzal az osztálytársával, akitől épp a homofób közösség választotta el. Nehéz eldönteni, mi megindítóbb: az, hogy a két öregedő karakter új esélyt kap egy elszalasztott élet után, vagy az a bátorság, ahogy a traumák után készek az osztály színe elé állni. Dunajcsik a fenn már idézett szövegében a queer time fogalmára is kitér: „ami a heteróknál a midlife crisis, az nálunk általában nem is a második kamaszkor, hanem valójában az első, mert a korábbi kamaszéveink rámennek arra, hogy megpróbáljunk olyan társadalmi elvárásoknak megfelelni, amelyeknek nem tudunk”. Ez a furcsa időszámítás lépten-nyomon érzékelhető a szövegekben. Karafiáth Orsolya Egy című szövege egy 1993-ban írt, a főhősnőnek a 45. szülinapján visszaadott levél történetén keresztül rajzolja meg egy kisközösség érzelmi térképét, miközben a sztereotípiák és a közéleti anomáliák ellen is felemeli a szavát.

Tóth Krisztina Hazudol című remek írásában is fontos az önazonosság, melyhez a határátlépések sorozata vezet el. A hazugság, az álca, az önáltatás is kulcsszerepbe kerül, de a természetes szeretet és empátia is: ennek bizarr, camp szépségű jelképe a nagymama keresztszemes hímzéssel készített, aranypapírba csomagolt ajándék Hemingway-portréja, mellyel a magyarul sem beszélő Olivért és leszbikus unokáját lepte meg. Az otthonteremtés ugyancsak a kötet egyik alaptémája, ahogy a kivándorlás, a hazatérés, a nosztalgia és a menekülés is.

Marton Krisztián novellája két elkeseredett magány közös nevezőre hozásáról szól: a narrátor és egy idős férfi viszonya a gondoskodó, sőt felelős szeretetben teljesedik ki, s mindez egy ételhordó ellopásából bontakozik ki.

Harag Anita A reggeli fiú című novellája egy tizenöt éves házasság felbomlása után a fiát egyedül nevelő, identitást váltó asszony sorsán keresztül mutatja meg, hogy mit kezdhet magával és a helyzetével a családba bekéredzkedő másik nő, aki rádöbben, hogy nemcsak az anya sorsának vált meghatározó részévé, hanem a kamaszfiú érzelmi és köznapi életéből sem írhatja ki magát. Az anya „barátnője” és a pótanya, sőt „pótapa” szerepeinek összehangolhatósága az én-ek megsokszorozásához, a hangulat hullámvasútjához vezet: a délutáni én és a délutáni fiú egészen más, mint a reggeli én és a reggeli fiú.

Gerevich András Nemzedékek körforgása című szövege a leginkább egy oral historyhoz hasonlítható hangolásban kerül elénk. A másság mindig újratermeli magát, a családtörténet „rejtélyeinek” a legtöbbször nagyon egyszerű és emberi a megoldása, az emberi kapcsolatok dinamikája pedig analóg egyéni ritmusokat is lekottáz. Az apa-fiú kapcsolat a fokozatosan adagolt „drámai” vallomásokból válik láthatóvá. Szaniszló Judit írása Nagy Szilvia emlékét idézi meg: az aktivista portréja helyett arra a folyamatra kerül a hangsúly, ahogy egymás „szorongó humorának” elfogadásában lassan feloldódik a „csendes övönaluliság” és a „túlkompenzáló harsányság” kontrasztja.

Darida Muri szövege poétikájában is markánsan elkülönül: a rendszergazdaként megjelenő Isten és a többes számban létező Ördög kozmikus szerelmi afférjait látjuk, miközben a földön betiltott, bizonyos típusú intenzív szexuális aktus miatt kitörlődött, illetve elfelejtett nevek esélyt adnak az énteremtésre és a restartra, az apai névtől való elszakadásra.

A novellagyűjtemény ünnepi kiadvány is, hiszen a Budapest Pride 30. évfordulójára jelent meg, melynek szlogenje: Itt(hon) vagyunk. A jelenlét még nem otthonosság. Hogy az legyen, mindannyiunk felelőssége.