Pár gondolat az európai agrárágazat frusztrációjáról

Egyes közgazdászok ezt azzal magyarázzák, hogy az élelmiszer-feldolgozók és a kiskereskedők aránytalan profitot realizálnak az alacsony jövedelmű háztartások rovására. Eközben a kiskereskedelmi élelmiszerárak gazdálkodókhoz beérkező része folyamatosan csökken. A német termelők például 2021-ben a kiskereskedelmi árak mindössze 21,7%-át kapták meg, s ez az arány továbbra is csökken. Szemléletes példa a kenyér ára: 1970-ben a gazdálkodóknak a bolti ár 19,2%-a jutott; 2022-re ez az arány 5%-ra zuhant vissza.

A tejgazdaságok is hasonló kihívásokkal néznek szembe. 2014 és 2024 között a tej ára következetesen nem fedezte a növekvő termelési költségeket. Ennek következtében sok gazdaság veszteségesen működik, és a túléléshez támogatásokra szorul.

A gazdálkodóktól elvárják, hogy kiváló minőségű élelmiszert termeljenek, emellett feleljenek meg a környezetvédelmi, klímavédelmi, állatjóléti követelményeknek, nem utolsósorban pedig a gyakran túldimenzionált bürokratikus terheket is viseljék. De az értékteremtés folyamatosan eltolódik, s a termelők helyett egyre inkább a feldolgozó ágazat (azon belül is néhány meghatározó, nagy szereplő) és a kiskereskedelmi hálózatok kezében koncentrálódik a profit.

2024 elején a széles körű gazdatüntetések, tiltakozó megmozdulások megmutatták, milyen mélyen gyökerező frusztráció hatja át az Európai Unió agrárágazatát. A politikai válasz azonban nem volt kielégítő. A konzervatív és a liberális frakciók nyomására az EU közös agrárpolitikájából gyorsan kivonták a környezetvédelmi előírásokat, ami erőteljes csapást mért az egész rendszer amúgy is törékeny ökológiai pillérére. Eközben a központi kérdéssel nem foglalkoztak kellőképpen: hogyan lehetne tisztességes árakat biztosítani az értéklánc mentén?

Most úgy tűnik, a tisztességes árképzés kérdése a mezőgazdaságban végre politikai lendületet vesz. Az EU felülvizsgálja mind a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvét, mind a közös piacszervezés szabályait. Ezek a reformok az EU mezőgazdaságának jövőjéről szóló stratégiai párbeszéd – az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen által 2024-ben indított szakpolitikai fórum – eredményei, amely az érdekelt felek széles koalícióját hozta össze. Christophe Hansen, az EU mezőgazdasági biztosa a fórum ajánlásainak egyes elemeit beépítette a szakpolitikai programjába.

De Európa szakadozó élelmiszer-ellátási láncának helyreállításához többre van szükség, mint kozmetikai beavatkozásokra. Az árakat alulról felfelé kell meghatározni, ami négy kulcsfontosságú reformot feltételez, kezdve a szerződéses kötelezettségek betartatásával. Különösen a tejtermelőket érintő probléma, hogy gyakran anélkül szállítják le a termékeiket, hogy tudnák az árat – ez a megoldás a legtöbb más ágazatban elképzelhetetlen lenne.

Az uniós jog már most sem akadályozza a reformokat, mint azt Franciaországban és Spanyolországban is láthattuk, ahol kötelezően megkötendő és kötelező érvényű írásbeli szerződések szabályozzák a viszonyokat az értékesítési láncon belül. Spanyolországban emellett tiltott a termelési költségek alatti értékesítés is. Németországban azonban a hasonló kezdeményezéseket a mezőgazdasági lobbicsoport és konzervatív, valamint liberális szövetségesei megakadályozták.

Másodszor, a szerződéses kötelezettségvállalásoknak ki kell terjedniük a mezőgazdasági szövetkezetekre is. Bár progresszív elveken alapulnak, ezek közül a szövetkezetek közül sok ma már a hagyományos nagyvállalatokhoz hasonlóan működik, és a lehető legalacsonyabb felvásárlási árakat helyezi előtérbe a tejtermelők érdekeivel szemben. Mégis, egyes országokban, például Németországban – ahol a szövetkezetek a tejfeldolgozás 70%-át fedik le – továbbra is mentesülnek az ilyen követelmények alól.

Harmadszor, meg kell erősíteni a termelői szervezetek jogait. Az olyan tejipari óriások, mint pl. az Arla és a DMK a tervezett egyesülésüket követően az EU tejmennyiségének akár 13%-át is ellenőrizhetnék, miközben a jelenlegi uniós szabályok a gazdálkodók által vezetett termelői szervezetek piaci részesedését mindössze 4%-ban korlátozzák. Az évekig tartó intenzív tárgyalások ellenére ez az aszimmetria továbbra is fennáll, és akadályozza a tisztességes tárgyalásokat.

Végül: az uniós döntéshozóknak meg kell fékezniük az élelmiszer-kiskereskedelem piaci koncentrációját. Németországban mindössze négy kiskereskedelmi hálózat ellenőrzi a piac 85%-át. Ugyanígy: az élelmiszer-feldolgozó ágazat is erősen koncentrált. A Német Monopólium Bizottság 2024-es jelentése arra figyelmeztetett, hogy a növekvő piaci koncentráció mind a termelőket, mind a fogyasztókat károsítja.

Ezen kihívások közepette azonban ígéretes modellek is megjelennek. Jó példa erre a Németországban nemrégiben kísérleti jelleggel bevezetett háromoldalú szerződések rendszere, amely a francia modellen alapul. Ahelyett, hogy a termelők vakon szállítanák a termékeiket a feldolgozóknak, akik aztán külön szerződéseket kötnek a kiskereskedőkkel, mindhárom fél előre megállapodik a megfelelő partnerekben, és hosszabb távú – jellemzően 3–5 éves – megállapodásokat kötnek egyértelműen meghatározott árképzési struktúrákkal.

Az ilyen háromoldalú szerződések olyan záradékokat tartalmaznak, amelyek negyedéves felülvizsgálatokat írnak elő, hogy követni tudják a piaci mozgásokat és a költségek esetleges ingadozását. Az árképzésen túl ezek a megállapodások a termékek kihelyezésére, a marketingstratégiákra, valamint az állatjóléti és környezeti fenntarthatósági szabványokra is kitérnek. A közös felelősségvállalás érzésének ilyen formában történő erősítése elősegíti a minőség javítását és a méltányos kompenzációt. Emellett a szerződések védik a termelőket és a fogyasztókat a piac volatilitásától, hozzáadott értéket teremtenek az ellátási láncban, és tapasztalati úton vezetnek el a legjobb gyakorlatokhoz, amelyek aztán országos és regionális szinten is kiterjeszthetők.

Tekintettel arra, hogy az európai mezőgazdaság csak akkor maradhat életképes, ha a gazdálkodók képesek fedezni a költségeiket, az Európai Tejtanács a háromoldalú szerződéseket fontos lépésnek tekinti egy igazságosabb és fenntarthatóbb piaci struktúra felé. Ezek a megállapodások a stabil jövedelem mellett a tervezés biztonságát is garantálhatnák, és minden érdekelt fél számára előnyösek lennének: a gazdálkodóknak, a feldolgozóknak és a fogyasztóknak is, akik jelenleg túl sokat fizetnek az olcsó, tömegtermelt élelmiszerekért.

A tisztességes árképzés növelné Európa ellenálló képességét a válságokkal, a háborús kihívásokkal és az éghajlatváltozással szemben. A mai, mesterségesen alacsony árakat a természeti erőforrások túlzott kiaknázása teszi lehetővé – mind Európában, mind globálisan –, de számításba kell vennünk az állatjóléti szempontból rossz körülmények, a bizonytalan migráns munkaerő és a gazdálkodókra nehezedő szüntelen pénzügyi nyomás hatásait is. Mivel sok uniós gazdálkodó szinte megsemmisítő adósságterhekkel és növekvő bemeneti költségekkel néz szembe, nem meglepő, hogy kevesebb mint 12%-uk 40 év alatti.

Ha Európa a jövőben biztosítani szeretné a saját élelmiszer-ellátását, akkor gazdaságilag és ökológiailag is fenntarthatóvá kell tennie a gazdálkodást – nem a támogatások növelésével, hanem a tisztességes piaci feltételek megteremtésével és szigorú fenntarthatósági szabványok bevezetésével. A piaci alapú megoldások, mint például a háromoldalú szerződések, azt mutatják, hogy a pozitív változás lehetséges, amennyiben Európa tartja magát a célkitűzéseihez.

Elmar Hannen, Martin Häusling
E. Hannen harmadgenerációs tejtermelő gazdálkodó és az Európai Tejtanács korábbi alelnöke.
M. Häusling biotejtermelő gazdálkodó, az Európai Parlament Zöldek/EFA csoportjának tagja.

©Project Syndicate, 2025