Nincs kilépés

Család, közösség, hivatás, szabadság – ezek azok a témakörök, amelyek Jana Micenková három nézőpontból, az anya, az apa és a gyerek, Klára szemszögéből elbeszélt regényének alapkérdéseit meghatározzák. A vér csak víz egy diszfunkcionális család életét mutatja be, ahol a színészi karrierre vágyó, álmokat kergető, alkoholfüggő anya, a megélhetést és a hétköznapok rendjét biztosítani próbáló apa, valamint a kamaszkor generációs problémáival vívódó gyerek próbál együtt- és túlélni. Az események kezdetén Klára tizenhárom éves, a végén pedig épp elkezdi a kilencedik osztályt, pályaválasztás előtt áll. A szöveg drámai szituációk során, fokozatosan vezet el a tragédiáig, azt mutatja meg, hogyan, milyen körülmények között válhat egy gyerek bántalmazóvá.

A szereplők tudás- és tapasztalatszintjére épülő, ilyen módon mindig csak részleges tudást közvetítő párhuzamos történetek bizonyos pontokon kapcsolódnak. A családtagok által közösen átélt események alternatív elbeszélésekként illeszkednek egymás mellé (amelyeket a karakter ismeretei, emlékezete, a nyelvhasználata, a prioritásai is meghatároznak), máshol pedig a szerep- és viselkedésminták, valamint motívumok ismétlődnek változó kontextusban, hangsúllyal és jelentéssel. Ilyen például a címben is jelölt vér, amely az összetartozás és a bántalmazás együttes jelölője; a lakás felújítására vagy kitakarítására tett igyekezet, amely a rend, a rendszer elérésének szimbolikus kísérlete; a növények és állatok iránti felelősség vagy annak hiánya, az emberi kapcsolatok helyettesítőjeként. A család három tagjának elbeszélései így folyamatosan egymásra utalnak, kiegészítik vagy opponálják, felülírják egymást. A cselekmény előrehaladásával a történetfragmentumok kaleidoszkópszerűen alakítják a képet, a nézőpontváltások funkciója nemcsak az események pontosabb láttatása, hanem a szereplők motivációinak a feltárása, valamint az elhallgatásokból, társadalmi szerepkonfliktusokból adódó, feloldhatatlan feszültségeknek az érzékeltetése is.
 

A családi élet mintázatát a szerepek eltolódása, elmozdulása határozza meg: az anya, miközben az anyai feladatokat, a feleség funkcióját vagy a családfenntartás szükségességét elutasítja, a kizárólagos figyelmet igénylő, illúziókra fókuszáló gyerek pozíciójába helyezkedik. A szerepálmai, a művészlétre irányuló igényei, valamint a függősége határozzák meg a család hétköznapjait, és a családtagokat a gondoskodó háttérszerepébe kényszerítik. A családtagok asszisztálnak az anya által meghatározott helyzethez, statisztaként működnek. Ironikus módon jelzi ezt az a folyamat, ahogy az anya fokozatosan a lakás minden helyiségét a nem létező színházi feladat kedvéért próbateremmé, saját életvitelének igényei szerint alakítja, kiszorítva Klárát és az apát; továbbá a levegő motívuma (az illatok és szagok ritmusa, a szereplők levegővételre való képtelensége, valamint a lakásból a természetbe, másik kapcsolatba, Klára esetében az otthontól távol lévő művészeti iskolába való kilépés, a szabadulás kísérletei).
Az anya környezetéhez való viszonyát a színészi pálya illúziója, valamint gyerekkori traumák határozzák meg: a sikerről beszél, amit Klára születése előtt átélt, valamint a jövőbeni karrierről, amely mindig egy aktuális ötlet függvénye, és mindig elodázódik, a megvalósításra nem kerül sor. A figyelem vágya a féltékenységgel együtt jelentkezik, ennek explicit példája a Klárával (nőként, művészként) szembeni rivalizálás. Ez mutatkozik meg a közös programok kudarcaiban, de az anya Klára művészeti felvételire készített, őt ábrázoló, kvázi tükröt tartó rajzait is megsemmisíti, egyrészt a szembesülés, másrészt a tehetség megmutatkozása okán. A társadalmi kapcsolatait az érdek határozza meg, kezdetben olyan kapcsolatokat igyekszik ápolni, amelyektől a siker előmozdítását reméli, később azonban az alkoholizmus rítusai határozzák meg a társas viszonyait (a művészvilágot a kocsmák közege váltja fel), amelyek a teljes lelki és fizikai kiszolgáltatottság helyzetét eredményezik. Az apa alapelve, hogy a családnak egyben kell maradnia, az ő megalkuvását vonja maga után, valamint azt, hogy nem tudja megvédeni a feleségét és a lányát: kitörési kísérletei az anya ellene irányuló agresszióját eredményezik.

A regény egymásra rétegzi azokat az aszimmetrikus, hierarchikus hatalmi viszonyokat, amelyek a családi mikrokörnyezetet és a társadalom különböző színtereit egyaránt jellemzik: a szereplők az otthon közegéből át- meg átlépnek a munka világába (mint a színház, a gyár, a szupermarketek), a találkozások és a szabadidő eltöltésének helyszíneire (park, kávézó, kocsma), egészségügyi és szociális intézményekbe (kórház és rehabilitációs központ). Ezek a színterek a szereplők számára azonos tapasztalatokat jelentenek, paralel események, csapdahelyzetek és döntések szerint szerveződnek. Abban közösek, hogy a belépés a kiszolgáltatottság és elnyomás minőségei közüli választás lehetőségét biztosítja, amelyben valaki – bizonyos értelemben mindhárom karakter – áldozattá válik. A legárnyaltabban Klára iskolai környezetében mutatkozik meg ennek dinamikája.

A kapcsolatteremtés, a konfliktuskezelés normáit nélkülöző Klára a társas közegben előbb kiközösítetté válik, gúnyolódás, verbális agresszió áldozata lesz, a barátinak nevezhető kapcsolatokban alárendelt szerepet tölt be, majd az autonómiája védelme érdekében fokozatosan az egyetlen tanult mintához, az anyja által megvalósított formához nyúl, és kezdetben apró kegyetlenségekkel, később a rivális arcára (azaz az önazonosságának, az egyéniségének a testi jelölőjére) mért támadással reagál, bántalmazóvá válik.

A regény az érzelmi és fizikai kiszolgáltatottság eltérő formáit a helyszínek, cselekvések, tárgyak, anyagok minőségének a váltakoztatásával is érzékelteti. Az anya életvitelének terepe fokozatosan szűkül az otthonra; az apa munkán kívüli tevékenységei az egyre szűkülő térben az alvásra korlátozódnak; és ahogy ez a búra létrejön, úgy nyer egyre nagyobb teret az erőszak. A regény aszimmetrikus világában, az örökölt minták és hatalmi struktúrák rendjében a lefelé mozgó spirálból kilépési lehetőség nincs.

Jana Micenková: A vér csak víz
Fordította Vályi Horváth Erika
Womanpress, Pozsony, 2024, 512 o.