Gáspár-Singer Anna: Tiszta udvar II. – Farm

Odakint éppen akkor kezdett el valaki ordítani, amikor a gépen belépett az oldalra.

Összerezzent, a hang először az egyik, majd a másik épületszárny felől hallatszott erősebben. Hogy pontosan honnan, azt nem tudta megállapítani, ha kihajol az ablakon, akkor sem látta volna. Még csak délután volt, de már majdnem teljesen sötét.

Megmozgatta az egeret, tempósan haladt előre. Átvágott egy kisebb tisztáson, azután felfelé indult, a bozótos területeket gondosan kikerülve. Biztonságos helyet keresett.

A nagyanyja a díványon feküdt, karnyújtásnyira tőle, hangosan szuszogott. Ha hallotta is álmában a kintről beszűrődő zajt, nem riadt fel. Nem akarta felébreszteni. Úgysem mennek sehová holnap. Sőt, holnapután és azután sem. Otthon ülnek majd megint. Az anyja legfeljebb kitalál valami programot, felöltöznek, felveszik a maszkot, aztán nekiindulnak. Sapka, sál, kézfertőtlenítő a zsebbe. Füvészkert, Gellért-hegy, Károlyi-kert. Legtöbbször a belvárosban sétáltak, a Kálvin téren befordultak a Kecskeméti utcába. Jöttek velük szemben más maszkos emberek egyedül, vagy a gyerekeikkel. Kezükben szatyrot cipeltek, tolták a babakocsit.

Volt, hogy belefutottak egy szomszédba vagy más ismerősbe, de a maszk miatt elsétáltak mellette. Csak akkor figyeltek fel rá, amikor a másik odaköszönt. Az anyja szerint a szemükről azonosította be őket, az övé különösen jellegzetes. Sötét bogárszem hosszú szempillával, ráadásul a haja is sötétbarna, majdnem fekete. Dorina az osztályukból azt mondta, ő mindig a szemével mosolyog rá az ismerősökre. Szemmel mosolyogni, ez mekkora hülyeség, ezen nevettek a többiekkel. Persze lehet, hogy működik, egyszer talán ő is kipróbálja.

Az órákon szerencsére nem kellett maszk, a kis képkockákban jól látszódott mindenki. Az egész osztály. Nemcsak a szemük, az arcuk is, és a szoba, ahol ültek. Mintha egy ablakon keresztül belátott volna a ház összes lakásába, és még csak ki sem kellett hozzá lépnie az utcára. Ez volt benne a legjobb. Az egyik kockában a macska hirtelen felugrott az asztalra, és feldöntött egy poharat, miközben Barna épp a János vitézből felelt csukott szemmel, nehogy csaljon a szöveggel. Azt sem látta, hogy kiömlött a víz, és elkezdett lecsorogni az asztalról. A lányok felsikítottak, sok kis őrjöngő négyzet, Barna pár percre elsötétült. Sári mögött meg a matekdoga kellős közepén megjelent a nagymamája, étellel teli tálcával a kezében. Azt hitte, hogy már vége az órának.

Néha kevesebb kockát látott. Voltak, akik vidékre mentek, a Balatonhoz vagy a Velencei-tóhoz, a parton bámulták a vizet, kenyérgalacsinnal etették a kacsákat. Irigyelte őket.

A képernyőn most egy füves területhez ért, a bokrok közül kifutott elé egy nyúl. Barnásszürke, sok kicsi négyzetből álló forma. Egy pillanat volt az egész, meg sem tudta nézni rendesen. Az állat azonnal továbbszaladt.

A kertben mindig sorba kellett állni, hogy megsimogathassák a nyulat. Legutóbb is megbetegedett a sok fogdosástól. A gondozója szerint a felelőtlen emberek ragasztották rá a vírust. Csak ő mehetett be a házába, olyan volt, mint egy hatalmas fakocka. A többieknek meg kellett várniuk, amíg a nyúl egy szűk alagúton át kiugrál a homokkal feltöltött kifutóba.

A gondozó egy rózsaszín műanyag lapáttal összegyűjtötte a bogyókat, azután az almot szépen elegyengette. Nagy csomó szénát tett a sarokba, kis tálkába száraztápot. Mikor elfordult, az egyik sorban álló anyuka szó nélkül tűrte, hogy a gyereke megcibálja az állat fülét. Akkor sem szólt rá, amikor ujjaival belekapott a szemébe.

Náluk otthon biztosan jobb helye lenne, gondolta. Ő gondozná, játszana vele, a bogyókat is összeszedné utána, eskü. Napközben ugrálhatna a folyosón vagy a nappaliban, éjszaka az ágya mellett alhatna. A születésnapjára is ezt kérte, egy igazi állatot, de nem lehetett. Ha ennek az egésznek vége lesz, mondták. Majd egyszer. Annak persze még ennél is jobban örült volna, ha az apja nem csak egy napra utazik ide, hogy együtt ünnepeljenek. Fél éve nem találkoztak, most is csak pár órára. A tortát az előszobában vágták fel, ott ültek sapkában, télikabátban a nyitott ablak mellett. Az anyja attól félt, hogy megfertőződnek.

Az ordibáló nő hangja most közelebbről hallatszott.

Mintha elindult volna a lakásuk felé.

A nagyanyja megmozdult, egy pillanatra felemelte a fejét. Mi ez a hang, szólalt meg kábán.

Nem válaszolt neki. Átkapcsolt aktív módba, a hegyvidéki biomból egy széles mezőre lépett. Építs egy farmot legóból vagy virtuálisan, ez volt földrajzból a házi feladat. Virtuálisan akarta, ezt rögtön eldöntötte. Felhúzta a falakat, majd a piros-sárga tetőt, ablakokat tervezett és egy jól zárható ajtót. Kutya, nyúl és macska is kell a ház mellé, nélkülük nem az igazi. Ha tyúk is van, akkor lehet a falusiakkal tojást meg húst csereberélni. De elsőre legyen egy fekete kutya és egy nyúl. Megszelídíti őket, ott szaladgálnak majd körülötte. Nevet viszont csak akkor ad nekik, ha túlélik az első napot. Ha nem pusztítják el őket a lények.

Eddig mindig ugyanúgy történt, váratlanul megjelentek a semmiből. Mikor azt hitte, nem látják, akkor is rátaláltak. Simán kiszagolták az idegeneket. Számszeríjjal, máskor baltával küzdött ellenük, amíg el nem fogyott minden ereje, ha szerencséje volt, akkor csak magukat robbantották fel. A legrosszabb a boszorkány volt, őt utálta a legjobban. Félelmetes volt, ahogy pörgött a saját tengelye körül, aztán meg elkezdte hajigálni rá a varázsfiolákat. Ki sem lehetett térni előle, vagy csak nagyon nehezen.

Igyekezett nem törődni a kinti zajokkal, és csak a házra koncentrálni. Azt sem vette észre, amikor az anyja bedugta a fejét az ajtón.

Ti is halljátok, kérdezte ijedten. A szomszéd nő megállás nélkül ordít, káromkodik, folyamatosan őket szidja. Mi üthetett belé?
Miközben beszélt, idegesen nyomkodta a mobilját, mintha fel akart volna hívni valakit, de azután a számot mégis kitörölte. Ott voltak bezárva a négy fal között hetek óta. Mégis, ki segítene rajtuk?

A nagyanyja felkelt, az anyjával ketten elindultak a bejárat felé.

Ő a szobában maradt, hallotta, ahogy rövid időre kinyílik az ajtón lévő kisablak. A gangon visszhangzó ordibálás most mintha odabent, a lakásukban folytatódott volna. A nő egyetlen percre sem hagyta abba.

Az üvöltésétől összerándult a gyomra, de még mindig nem fogta fel, mi történik. Ahogy azt sem, hogy a szomszéd Nelli miért haragszik ennyire. Rá, a szüleire meg a nagyanyjára. Nem emlékezett arra, hogy bármikor is veszekedtek volna, ha találkoztak, általában kedves volt velük. Egyszer még őt is behívta magához, nézze meg a macskáját, a szürke kandúr ott ácsorgott mindig a folyosóra nyíló ablakban. Meg is simogathatta.

Ha nem is értett a kiabálásából minden egyes szót, annyit mégis, hogy Nelli szerint most rögtön el kellene innen takarodniuk. A lakásból, a házból, az országból. És hogy az anyja meg a nagyanyja egy kurva. Állatok, ismételgette. Szemét állatok. El kellene venni tőlük a gyereket.

Odabent most megszólalt a telefon. Sokáig csöngött, senki nem vette fel. Rögtön utána az anyja, majd a nagyanyja mobilja. Pár perc múlva hangosan pittyegve érkeztek az anyja telefonjára az SMS-ek. Hallotta, ahogy suttogva arról beszélnek, ki kellene hívni a rendőrséget.

Mereven bámulta a képernyőn a dimbes-dombos tájat. A ház körül minden zöld volt, az ég valószínűtlenül türkizkék. Ha hunyorított, akkor majdnem igazinak tűnt. Távolabb más épületek is látszottak piros meg élénksárga tetővel, nagyon hasonlóak az övéhez. A messzeségben ott volt a tenger.

Sietnie kellett. Hozzálátott felépíteni a nyúlketrecet, azt is kitalálta, hogy melyik zugban lesz a helye. A nyulat Fülesnek hívja majd, mint a kertben azt a másikat. A kutyát meg mondjuk Astornak. Jó kis kutyanév, valahol hallotta, és már akkor megtetszett neki. Nem, mégis inkább Arni lesz. Az fiúnak és lánynak is jó.

Két kattintással beterelte a helyükre az állatokat. Ha bármi történik, bezárkózik a házba. De nem is biztos, hogy történik. A dombtetőről belátta a környéket, időben fel tud készülni.

Hirtelen dörömbölni kezdtek az ajtón. Az a valaki először az öklével ütötte, azután rugdosta, az ajtó ütemesen rengett, mint ami a következő pillanatban be fog szakadni. Azonnal nyissátok ki, ordította egy eltorzult hang. Nem ismerte meg.

Lebukott gyorsan az asztal alá, és a székével elbarikádozta magát.

Hát mégis rátalált, gondolta, nem vigyázott eléggé. Mindjárt betöri az ajtót, és elkezd pörögni a saját tengelye körül, egy másodperc alatt lerombol mindent. A feje sok kicsi négyzet, rémisztő a tekintete. Az állatokkal kezdi majd. A nyúlnak kicsavarja a nyakát, a kutyát meg felrobbantja. És őket sem kíméli.

Amennyire csak lehetett, szorosan a padlóhoz simult. Összehúzta magát, ne lógjon ki egyetlen testrésze sem a védelmet adó kocka alól. Ha láthatatlan marad, talán megmenekül.