Élj veszélyesen! – Otto Skorzeny nem csak Hitlert szolgálta

Skorzeny 1908. június 12-én polgárcsaládba született Bécsben, mérnöknek tanult a Bécsi Műszaki Főiskolán. Tanulmányai alatt vívóversenyeken vett részt, ezek egyikén szerezte azt a vágást, amely a bal fülétől egészen az álla közepéig húzódó forradást eredményezett az arcán, s idővel a védjegyévé vált.
Az angolszász szövetségesek csak „Scarface”-nek, azaz sebhelyes arcúnak nevezték  a nyilvántartásaikban.
A fiatal mérnök a 30-as évek második felében Ausztriában belépett a Nemzetiszocialista Pártba, majd az SA-ba is. Ezen a vonalon Ernest Kaltenbrunner, az osztrák nácik vezetője – később a Birodalmi Biztonsági Főhivatal első embere – segítette az előmenetelét. Skorzeny 1938 márciusában részt vett az Anschluss végrehajtásában; visszaemlékezései szerint neki köszönhető, hogy Wilhelm Miklas osztrák államfőt nem lőtték le a náci puccsisták.

Ahogy a gerillák és a partizánok
1939-ben Kaltenbrunner támogatásával Hitler testőralakulata, a Leibstandardte SS Adolf Hitler állományába került. 1940-ben részt vett a nyugati hadjáratban, a francia hadszíntér után az orosz fronton harcolt, eközben gyorsan emelkedett a ranglétrán. Sebesülése miatt Bécsben lábadozott, amikor a könyvtárakban összegyűjtötte a gerilla- és partizán-hadviseléssel kapcsolatos hadtörténeti szakirodalmat. Részben ezek, részben személyes tapasztalatai alapján oktatási tervet dolgozott ki a német katonák kommandós kiképzésére. Javaslatait felterjesztette az SS vezérkarának, s ott ezt el is fogadták és támogatták, hiszen a háború megmutatta, hogy a brit és az amerikai ejtőernyős kommandók váratlan rajtaütésekkel, különleges műveletekkel, dezinformációval milyen sikereket tudnak elérni.
Skorzeny az SS megbízásából kiképezte a Friedenthal különleges egységet, amely későbbi akcióihoz a katonákat adta. Skorzeny a kiképzésbe beleépítette a foglyul ejtett brit kommandósok révén megismert módszereket, illetve a jugoszláv és a szovjet partizánok taktikáját is. Az egység néhány tagját először Iránban vetették be, az volt a feladatuk, hogy kiképezzék a britekkel és a szovjetekkel ellenséges hegyi törzseket, s ezzel akadályozzák, hogy az angolszász hadianyag-utánpótlás az iráni útvonalon keresztül jusson el a Szovjetunióba.
A teheráni konferencia időszakában felmerült egy német kommandós akció lehetősége is Sztálin, Churchill és Roosevelt ellen. A németek a három vezető 1943-as találkozójának tervéről Sir Hugh Knatchbull-Hugessen törökországi brit követ bosnyák származású inasától, Elysea Baznától értesültek, aki „Cicero” fedőnéven a németek kéme volt. Skorzeny egy 150–200 fős egység bevetését tervezte, de ez meghiúsult, mert a szovjet titkosszolgálat lefülelte a németek teheráni kémhálózatát. Skorzeny a Hitlerrel folytatott konzultáció során maga is a terv elvetését javasolta az elégtelen hírszerzési információk és a szállítókapacitás nehézségei miatt.

Amikor Hitler eljárta a „Führer-dzsigget”
Skorzeny első nagy sikerének a Tölgyfa-hadművelet bizonyult. 1943. szeptember 12-én 10 darab DFS 230-as siklórepülő szállt le a Gran Sasso-hegységben, Olaszországban. Az akcióra azért volt szükség, mert a Fasiszta Nagytanács 1943. július 24-25-i ülésén leszavazta, majd később letartóztatták Benito Mussolinit, akit ezt követően a Gran Sasso sziklamasszívumán, 2500 méter magasságban épült Campo Imperatore Hotelben tartottak fogva. Pietro Badoglio olasz miniszterelnök 1943. szeptember 3-án titokban fegyverszünetet kötött a nyugati hatalmakkal; az olasz királyi udvar és a kormány 1943. szeptember 9-én Rómából az angolok kezén lévő Brindisibe menekült, ahonnan október 13-án hadat üzentek Németországnak.
A német hírszerzés kiderítette, hogy Mussolinit az izolált helyszínen csupán egy kisebb olasz csendőregység őrzi. Skorzeny nagyjából 90 fős egységgel szállt le a hotel körül, s alig 10 perc alatt lefegyverezték a meglepetett olasz védőket. Az akció sikerét a meglepetés, a német különleges egység precizitása és fegyelmezettsége mellett nagyban elősegítette, hogy Skorzeny magával vitte a korábban túszul ejtett Fernando Soleti olasz tábornokot, ő pedig megparancsolta az őrségnek, hogy ne álljanak ellen.
Skorzeny az akció sikeres kivitelezése után Mussolinit egy gépen Hitlerhez szállította. Egy szemtanú visszaemlékezése szerint Adolf Hitler Mussolini kiszabadításának hírére eljárta a híres „Führer-dzsigget”, vagyis táncra perdült örömében: ezt legutoljára a Franciaország felett aratott győzelem után tette. Mussolini visszatérte után Olaszországban létrehozta a Salòi Köztársaságot, és a németek szövetségeseként folytatta a háborút.

Hitler Skorzenyt innen fogva csak „bűvös vadászként” emlegette. Tettei elismeréseként az őrnagyi rang mellé a Vaskereszt második fokozatát és a Lovagkeresztet is megkapta. A goebbelsi propaganda a sikeres akciót a megszállt európai országokban a filmhíradókon keresztül mindenütt bemutatta. Egy anekdota szerint még Winston Churchill is elismerően csettintett a hír hallatán, és a következőket mondta: „Ez a fickó nagyon merész alak, nálunk lenne a helye, noha nehezen tudom elképzelni, amint ezzel a fejjel kezet csókol egy hölgynek.”
Skorzeny rövidesen új megbízatást kapott Hitlertől: a Lóugrás-hadművelet megszervezését.

Tito megúszta, Horthyéknak nem sikerült
1943-ra a Balkánon a partizánakciók nagyon megnehezítették a német megszállók helyzetét. Mindez odáig fajult, hogy Josip Broz Tito 1944 áprilisában titkos tárgyalásokat folytatott a német parancsnoksággal megbízottjai révén. Egyebek között szóba került, hogy Tito megkapná Horvátországot, ha cserébe fegyverszünetet kötne a németekkel. Az egyezkedést egyik fél sem vette túl komolyan, mindkét oldalon az információszerzés és az időnyerés volt a cél. Közben a német hírszerzés megtudta, hogy Tito és törzskara Nyugat-Boszniában, Drvar község mellett, a hegyekben tartózkodik. A Skorzenyre bízott akció terve egyszerű volt: a kommandós német egységeket ledobják ejtőernyővel, az első hullám elfoglalja Drvar települést és a fő stratégiai pontokat. A második hullám – újabb 300 fő – ezután benyomul Tito főhadiszállásra, ami egy barlangban volt géppuskafészkekkel körbevéve, majd bevárja a motorizált egységek megérkezését, és elszállítják a foglyaikat.
Az 1944. május 25-én megkezdődött akcióban mintegy 1000 német ejtőernyős vett részt. Az első hullám minimális ellenállásba ütközött, elfoglalta Drvart. A második ejtőernyős hullám késett, de végül megérkezett a Tito főhadiszállásaként szolgáló barlang közelében elterülő fennsíkra. Az csak a helyszínen derült ki, hogy nem rendelkeztek pontos információkkal a partizánvezért védő egységekről, így kellemetlen meglepetésben volt részük, amikor angol automata fegyverekkel, géppuskákkal és légvédelmi gépágyúkkal is felszerelt, mintegy 2000 fős védősereggel néztek szembe. Az ejtőernyősök óriási veszteséget szenvedtek, nagyjából 220 fő halt meg, rengeteg volt a sebesült. A túlélők a közeli temetőbe menekültek, ott építettek ki állásokat;  őket a 21. SS hegyivadász hadosztály nagyrészt bosnyákokból álló egységeinek megérkezése mentette ki a szorult helyzetből.
Az erősítés beérkezése után sikerült bevenni Tito barlangját, ahol annak cirádás tábornagyi kabátját megtalálták, valamint foglyul ejtettek két brit összekötőtisztet, de a partizánvezér kiiktatására, illetve elfogására nem volt esély – már rég elmenekült a helyszínről.
Skorzeny még ugyanebben az évben kiküszöbölte a csorbát a Magyarországon végrehajtott akcióival: 1944. október 15-én a Mickey Mouse-hadművelet során ifjabb Horthy Miklóst sikerült foglyul ejteni és elhurcolni, október 16-án pedig a Vasököl-hadművelet is eredményes volt – ez a budai vár elfoglalását és Horthy kormányzó elfogását jelentette.

„Európa legveszélyesebb embere”
1944 végén Skorzeny képességeire már a nyugati fronton volt szükség. A Griffmadár-hadművelet 1944. december 16-án, az ardenneki offenzíva idején valósult meg. Ennek az akciónak az volt a célja, hogy amerikai egyenruhába öltözött, angolul jól beszélő és zsákmányolt amerikai felszereléssel ellátott német katonák a szövetségesek vonalai mögé kerüljenek, szabotázsakciókat hajtsanak végre és zűrzavart keltsenek.
Skorzeny egységei ugyan eredeti feladatukat – egy híd elfoglalását a Maas folyón – nem teljesítették, de a káoszteremtésben jók voltak. Miután a szövetségesek rájöttek, hogy német katonák lehetnek közöttük, mindenki gyanakodott mindenkire. A jelszavakat háromóránként változtatták. Elterjedt a hír, hogy Dwight D. Eisenhower,  a szövetséges erők főparancsnoka a német akció célpontja, mire a főparancsnokságot Versailles-ba, a Trianon Palace Hotelba telepítették, amit teljesen körbezártak az amerikai egységek, és csak különleges engedéllyel lehetett bejutni. Egy alkalommal Bernard Montgomery brit tábornokot, a szövetségesek szárazföldi csapatainak parancsnokát sem akarták beengedni, az egyik ellenőrző pontnál még azzal is meggyanúsították, hogy német.
Skorzeny az emlékirataiban cáfolta, hogy bármelyik egységének Eisenhower lett volna a célja. Viszont az amerikaiak elfogtak egy háromfős német egységet, amelynek egyik tagja a vallatás során megemlítette a merénylet tervét, és a hír óriási pánikot okozott az amerikai hadseregben 1944 decemberében. A merényletterv miatt Skorzenyt a szövetségesek „Európa legveszélyesebb emberének” kiáltották ki. A fényképét kétszázezer példányban sokszorosították, a jól ismert „Wanted” felirattal látták el, és szétszórták a Benelux államok térségében, hátha valaki felismeri.

Egy sikeres üzletember Madridból
1945 februárjában Skorzeny az egységével az Oderánál ért el részsikereket az előrenyomuló szovjet csapatok ellen, de ez a háború kimenetelén már nem változtatott. Május 15-én amerikai fogságba esett. Katonai törvényszék elé állították, az ellene felhozott vádak közül a Griffmadár-hadművelet során végrehajtott akciók kitervelése volt a legsúlyosabb, mivel a „hamis zászlós műveletek” megsértették a hadviselés nemzetközi szabályait. Nem kapott súlyos büntetést, mert egy brit tiszt eskü alatt vallotta, hogy Tobruknál szövetséges alakulatok szintén harcoltak német egyenruhában.
1948-ban három amerikai katonai rendőr jelent meg a darmstadti internálótáborban, kezükben a paranccsal, hogy átszállítsák Otto Skorzenyt, mivel a nürnbergi törvényszék tanúként akarja kihallgatni. Máig nem tisztázott, kik voltak: korábbi SS-tisztek vagy a CIA emberi (akiknek a fogsága alatt Skorzeny tehetett egy-két szolgálatot). Skorzeny a szökés után előbb Bajorországban bujkált, 1950-ben Párizsban készült róla fotó, amely bejárta a sajtót, így tovább kellett állnia Spanyolországba. Közben tagja lett az Odessa szervezetnek, amely a nácik Európából való szökését segítette.
1953-tól Argentínában Juan Domingo Perón tanácsadója lett katonai ügyekben. Állítólag Perón feleségének, Eva Perónnak a testőreként is szolgált egy ideig, a rossznyelvek szerint viszonyuk is lehetett. Az 1950-es évek második felétől Francisco Franco Spanyolországában telepedett le, ott is tanácsadóként működött, mérnökként dolgozott egy nagyvállalatnál, később Alicante mellett magán-kiképzőközpontot működtetett. Vállalkozásokba kezdett, egyebek mellett fegyverüzleteket ütött nyélbe, idővel jó kapcsolatokat épített ki amerikai cégekkel is. Az ötvenes évektől Egyiptommal is szoros kapcsolatban állt: Gamal Abden-Nasszer elnök tanácsadója lett, részt vett az egyiptomi titkosszolgálat megalapításában, az egyiptomi hadsereg speciális alakulatainak a kiképzésben  segédkezett.

Skorzeny igazi kalandortermészet volt, emlékiratait például Élj veszélyesen címmel írta meg, a könyvet számos forradalmár, például Fidel Castro is szívesen forgatta inspirációként. Ahogy a háború alatti, úgy a háború utáni tevékenységét is számos legenda övezi, ehhez maga is hozzájárult a nyilatkozataival, ügyesen adagolt állításaival és tagadásaival. Állítólag Skorzeny a CIA megbízásából Castro elrablására is kidolgozott egy tervet, amit végül nem valósítottak meg. Ugyanígy foglalkoztatja a történészeket és a közvéleményt egy másik történet, mely szerint Hitler egykori kommandós parancsnokának a szolgálatait alkalmilag a Moszad is igénybe vette: kiszivárgott információk szerint egy egyiptomi zsoldban álló német rakétatudós likvidálásában vett részt, miután az izraeli titkosszolgálattól kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot.  
Skorzeny élete végéig dúsgazdag üzletemberként élt Spanyolországban. Az 1960-as években birtokot vásárolt Írországban, házat Mallorcán. Nemzetiszocialista eszméit sosem tagadta meg, írásaiban Hitlert is mentegetni próbálta. 1975. július 6-án rákban hunyt el Madridban. Hamvait Bécsbe szállították, temetésén egykori bajtársai náci karlendítéssel és a Führer kedvenc dalaival vettek tőle búcsút, amivel óriási botrányt okoztak Ausztriában.

Janek István
A szerző történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa