Dsida Jenő arcai szikrázó tükörben

„Elengedem mindenki tartozását, / felejtsd el arcom romló, földi mását” – olvasható Dsida Jenő sírkövén a házsongárdi temetőben. De milyen is Dsida Jenő igazi, testen túli arca, milyen az örök arc, a versekből kisejlő szellemarc? Erre a kérdésre kínál lehetséges válaszokat a Bilingual Dsida – Kétnyelvű Dsida című könyv, Joe Váradi ráadásul Dsida korrekt angol arcvonásait is megrajzolja. És ez a „rajz” se nem fantomkép, se nem karikatúra, se nem stilizált fotográfia után készített skicc, hanem egy kitartó olvasói fegyelem türelmével megalkotott, részletgazdag, színes karcrajz.  

A Joshua Könyvek kétnyelvű (magyar–angol) könyvsorozatának legfrissebb darabja nemcsak kiváló ízléssel összeállított kötet, hanem kétszeres nyelvi élmény is. A magyar és az angol szöveg egybeolvasása nemcsak nyelvtudásfejlesztésre jó, hanem arra is, hogy még szorosabban, fegyelmezettebben olvassuk a magyar szöveget, hogy jobban odafigyeljünk a részletekre, a költői megoldásokra. Erre Joe Váradi fordításai kiváló alkalmat kínálnak. Nem kell feltétlenül jártasnak lennünk az angol verstanban, hogy lássuk, a nagyszerű zenei érzékkel megáldott műfordító a versformák szigorú kezelésével messze túllép a korrekt tartalmi-poétikai stilizáció szokványos, tiszteletreméltó nyelvi keretein, és a Dsida-költészetre olyannyira jellemzően kimunkált formakultúrát és a finom rezdülések akusztikáját egyaránt érzékeltetni tudja. Lássunk egy példát a szapphói strófa angol variánsára: „Perharps at last, here, in the throes of / horrid shrieks and frothy perspiration, / amid blood-stained bewilderment, does / the spirit yet rule?” Magyarul: „Lássuk, vajon itt a habos verejték / s jajgatások rettenetes hevében, / véres arcú rémületek között is / úr-e a szellem?” De említhetnénk a Kóborló délután kedves kutyámmal című költemény pazar angol hexametereit is, vagy azt a nemes rímtechnikát, mely a kötet lapjain olyan sok örömöt szerez.

Dsida versvilága a magyar költészet újklasszikus vonulatához illeszkedik, akárcsak Radnóti Miklósé. Az erdélyi szülőföldfétis harsány, identitáskiugrató szerepe helyett az egyetemes emberi kérdésekre és a létszorongatottságra helyezte a hangsúlyt, s ezeket a kérdéseket dúsította fel a kisebbségi jelenlét színeivel és hangszerelte annak változatos dinamikájával. Ugyanakkor a kisebbségi lét jelképeivel is dolgozott, máskor tapasztalatait és vízióit a bibliai vagy történeti mintázatok fölé kopírozta.

„Túl minden jelzőn és rendeltetésen / meglapul a dolgok lelke” – írta Dsida Túl a formán című költeményében, mely a dolgok és a megnevezhetőség, a nyelv és a dolog jelelméleti viszonyát teszi tárgyává. Nemcsak a megnevezés, a névadás gesztusa problematikus, hanem a név kimondásához tartozó érzés, ritmus és bizonytalanság is. A nyelvvel dolgozó költő az összetört tükrök korszakában él, a szilánkjaira, cserepeire hullott történelem és a magabiztosan egységes én korszakában, ahol a perspektívák sokfélesége érvényesül, ahol nemcsak a hiteles tárgy maga helyreállíthatatlan, hanem még a tükörkép is bizonytalan. A tükrök játékát képezi le a könyv is: a magyar és az angol szöveg egymás tükörképe ugyan, mégsem azonos. Nem könnyű a helyzet a Dsida-féle cikluskomponálással vagy hosszúverstechnikával sem: a választott részleteknek tükrözniük kell az egészet, és önmagukban is életképesnek kell lenniük.

Az Arany és kék szavakkal című vers érzékletes színszimbolikával átitatott szövege remekül mutatja a szakrális és a személyes intenzív kettősségét, ami Dsida költészetére olyannyira jellemző. Ez a kettősség azonban nem a felülstilizálásban csúcsosodik ki: Dsida a legtöbbször végtelenül egyszerű, köznapi helyzetekből indít, majd a vers szinte váratlanul felmagasztosítja a tárgyilagosságot, a helyzet sugárzó nézőponttá válik, fénytöréses prizmává. Dsida verseinek halálközeliség-érzete folyamatosan ott lappang a szövegek mélyén, a csillogó forma alatt, a hexameterek közé szorítva: a tehetetlen belenyugvás erezetei, a fájdalom repedései minduntalan felismerhetővé válnak. Egyik versében egy lassan, de biztosan ölő villamosszékként jellemezte a szerkesztőségi munkát, de az egy életen át tartó költői készenlétet is lehet ilyennek érezni.  

„Mikor ma Dsidát újraolvasom, úgy érzem, mintha egy bekormozódott színesüveg-ablakot sikerülne lassan letörölnöm a magyar költészet nagy, zegzugos, pompás palotájában, egy húszas, harmincas évekből való ablakmozaikot, amelyen át Edgar Poe-ra látni, talán Traklra látni, talán Eminescura látni, és mindenesetre a nagy magyar Nyugat-nemzedékre látni, de az a szín, az a rajz, az ólomkarikák pontos, éles körvonala, sőt a besütő túlvilági fény is Dsidáé” – írta le bámulatos érzékletességgel Nemes Nagy Ágnes a Dsida-olvasás máig érvényesnek ható, modern élményét.

A kötet a teljes költői életműből válogat, emblematikus (Nagycsütörtök, a Poe-mottóval felszerelt Szerenád Ilonkának, Pásztori tájak remetéje, Psalmus Hungaricus) és kevéssé ismert szövegek is helyet kaptak benne. A zsengéktől tartunk a hátrahagyott versekig, miközben a válogatás az életmű viszonylatában esszenciális tud maradni. A Kétnyelvű Dsida nemcsak az angolul tanulók számára öröm, hanem az esszenciális Dsidára kíváncsi magyar olvasó számára is az. De a magyar kultúra és nyelv iránt érdeklődő külföldi ismerőseink számára is remek ajándék.

Bilingual Dsida – Kétnyelvű Dsida
Translation by Joe Váradi / Váradi József fordítása
Joshua Könyvek, Budapest, 2025, 155 oldal