A német önelégültség vége

Németország éppen újra kitalálja önmagát, és ennek a friss orientációnak a középpontjában egy folyamat áll. Jelesül: nyitott szemmel újra kell értékelnie a legfontosabb szövetségi viszonyát, a jó ideig szentnek és sérthetetlennek tekintett transzatlanti kapcsolatot, amely mára vészesen megromlott. Merz, aki régóta elkötelezett transzatlanti politikus, nyíltan elismeri, hogy az Egyesült Államokra már nem lehet támaszkodni az európai biztonság hiteles garanciájaként vagy megbízható gazdasági partnerként. Nem kevésbé meglepő, hogy a közelmúltban nyilvánosan és meglehetősen éles hangon kérte számon a Trump-adminisztráció vezető tisztviselőin beavatkozásukat a német belpolitikába, mondván, hogy ez ugyanolyan „drasztikus, drámai és szégyenletes, mint a Moszkvából érkező próbálkozások”.

A váltás több mint retorikai. 1945 óta Nyugat-Európa (és 1989 után Közép- és Kelet-Európa nagy része) a saját identitását és biztonságát az Egyesült Államokhoz való igazodásból eredeztette. 80 év után azonban a Merz-kormány Németország figyelmét befelé fordítja, jelentős összegeket fektet be a saját védelmébe, és egy autonómabb Európa mellett érvel. Ironikus módon ez a váltás egy hagyományosan amerikainak tulajdonított értékre épül: a demokrácia és a szabadság erejébe vetett hitre. Ha Európa képes önállóan újra érvényesíteni ezt az elvet, meghatározó szereplővé válhat a napjainkban gyorsan átalakuló globális rendben.

Eddig azt látjuk, hogy az új német külpolitikai álláspont három pilléren nyugszik: Ukrajna elkötelezett katonai támogatásán, amit Merz stratégiailag alapvető fontosságúnak tart; egy árnyaltabb álláspont képviseletén Izraellel szemben; a tudatos törekvésen Európa szuverenitására. A Merz-kormány elszántságát csak tovább erősíti Oroszország nem csituló agressziója, a tény, hogy Vlagyimir Putyin elnök a jelek szerint egyáltalán nem érdekelt a tűzszünet vagy a tárgyalások előmozdításában, valamint a Trump-adminisztráció következetlensége.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök május 28-i berlini látogatása során Németország egy jelentős, 5 milliárd eurós segélycsomagot jelentett be, amely 1 milliárd eurót tartalmaz légvédelmi rendszerekre, valamint technikai és pénzügyi segítséget biztosít nagy hatótávolságú fegyverek közös fejlesztéséhez ukrán területen. Ez a kötelezettségvállalás jelentős eltérést mutat Merz elődjének, Olaf Scholznak a jóval óvatosabb megközelítéséhez képest.
S hogy mit várhatunk a közeljövőben? Németország álláspontját az Oroszország elleni szigorúbb szankciókról szóló európai tárgyalások, és ami döntő fontosságú, a Kínával való konfrontáció fogja próbára tenni, ami előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik Putyin háborús erőfeszítéseinek a közvetett támogatása miatt.

Merz elkezdte újraértékelni Németország Izrael-doktrínáját is, amely hagyományosan a rendíthetetlen támogatásról szól. A legfrissebb becslések szerint a gázai háború – amelyet a Hamász 2023. október 7-i terrortámadása robbantott ki – több mint 53 000 palesztin halálát okozta. Ez pedig arra késztette a kancellárt és kabinetjének kulcsfontosságú tagjait, hogy újraértékeljék Németország álláspontját: aggodalmukat fejezték ki az izraeli katonai válaszlépések mértéke és a romló gázai humanitárius helyzet miatt.

Nem mellékes szempont, hogy a szövetségi vezetés szintjén bekövetkezett retorikai változás tulajdonképpen azt visszhangozza, amit a német közvéleménytől is hallani. Különösen a fiatalabb generációk kevésbé kötődnek a holokauszt bűntudatához, és egy sokszínűbb, pluralista társadalom formálta őket, amely jelentős muszlim népességet is magában foglal.

Kétségtelen, hogy Németország és Izrael továbbra is kölcsönösen függnek egymástól. Az Izraelbe irányuló német fegyverszállításokat 2023 novembere és 2024 augusztusa között tíz hónapra felfüggesztették, ezt követően viszont Németország újraindította a szállítmányokat, és továbbra is elkötelezett az izraeli Arrow 3 légvédelmi rendszerek és a Heron drónok vásárlása mellett – ezeket egyébként Ukrajna támogatására használja. A hangnemváltás azonban jelentős, és akár politikai változásokat is jelezhet. A közelgő mérföldkő az a kérdés lesz, hogy Németország támogatja-e a kétállami megoldásra irányuló kezdeményezéseket és az EU–Izrael társulási megállapodás felfüggesztését. Ez a megállapodás 2000 óta kiváltságos hozzáférést biztosít Izraelnek az európai piachoz, és a felfüggesztését egyre inkább olyan eszközként veszik számba, amellyel Netanjahut a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartására és végső soron a gázai támadások befejezésére kényszeríthetik.

Ha Friedrich Merz első hónapjait tekintjük, kirajzolódó külpolitikai irányvonalának a legmesszebbre nyúló eleme kétségtelenül az európai stratégiai autonómia elérésére helyezett hangsúly. Most, hogy Németország az amerikai megszorításokkal szembesült, 1945 óta a legnagyobb újrafegyverkezési tervekbe kezdett, és 400 milliárd eurót különített el védelem- és biztonságpolitikai célokra.

A védelmi kiadások hatalmas növekedését egy alkotmánymódosítás tette lehetővé, amely enyhített az ország „adósságfékén” (vagyis az éves államháztartási hiány szigorú korlátozásán). Míg az előző szövetségi kormány azzal lépett új útra, hogy egy teljes német brigádot állomásoztatott Litvániában, Merz már épített ezekre a kezdeményezésekre, határozottan elkötelezte magát mellettük, ezzel is megszilárdítva Németország hitelességét: mindenkinek azt üzente, Berlin megbízható partner a NATO-n belül és azon túl is.

A fent vázolt lépések talán nem jelentenek forradalmi változást a német külpolitikában, de ha jobban megnézzük, jelentős fejlődési irányvonal rajzolódik ki. Németország, amely gazdasági nagyhatalomként és a diplomácia tekintélyes szereplőjeként hosszú évtizedeken át nagyon kényelmesen elvolt a maga pozíciójában, most képességeivel arányos geopolitikai felelősséget vállal.

Vajon Merzre úgy fognak emlékezni, mint arra a német vezetőre, aki végrehajtotta a Zeitenwendét (vagyis történelmi fordulatot), amelyet Scholz 2022-ben, Oroszország teljes körű ukrajnai inváziója után meghirdetett? Az EU intézményein belül és olyan kulcsfontosságú tagállamokban, mint Franciaország és Lengyelország (valamint partnerként az Egyesült Királyságban), Németország újfajta határozottsága már ma is alakítja a védelemről, a demokráciáról és a szuverenitásról szóló vitákat. Egy olyan világban, ahol a hatalmat újratárgyalják és a szövetségeket próbára teszik, Németország elkezd a saját feltételei szerint vezetni.

Daniela Schwarzer
A szerző a Bertelsmann Stiftung Igazgatóságának tagja, a Nyílt Társadalom Alapítvány korábbi európai és közép-ázsiai ügyvezető igazgatója

©Project Syndicate, 2025