Lisszabon. A portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságot megnyerő görög válogatott csapatkapitányát, Teodorosz Zagorakiszt választották a torna legjobb játékosának.
Zagorakisz a legjobb
Az európai szövetség (UEFA) technikai bizottságának nyolc tagja szavazott, valamint egy voksot ért a szurkolók interneten keresztül kinyilvánított véleménye.
Zagorakisz a görögök mind a hat mérkőzését végigjátszotta, s ezek során két sárga lapot kapott. Legemlékezetesebb megmozdulása a franciák elleni negyeddöntőben volt, amikor Bixente Lizarazut nagyszerű csellel becsapta, majd elviharzott a bal szélen, pontos beadását pedig Angelosz Hariszteasz a bal felső sarokba fejelte.
A csapatkapitány, akárcsak az angoloknál Beckham, a portugáloknál Figo, vagy a spanyoloknál Raúl, a hetes számot viseli a hátán. Ő a csapat szellemi vezére, a pályán és azon kívül is. A játék mellett fontos feladata, hogy a lehető legmagasabb prémiumozt alkudja ki a görög szövetségtől. A csőd szélén álló AEK Athén játékosa, aki korábban a PAOK-nál és az angol Leicester Citynél volt a szurkolók kedvence: a „rókákkal” 1998-ban és 2000-ben Liga Kupát nyert. (mti, nso)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.