Wolff reméli, hogy Hamilton több évet hosszabbít

Lewis Hamilton

Toto Wolff, a Forma-1-es világbajnoki címvédő Mercedes csapatfőnöke abban reménykedik, hogy több évre szóló szerződéshosszabbításban tudnak majd megállapodni a hétszeres vb-győztes brit versenyzőjükkel, Lewis Hamiltonnal.

A címvédő és az összetett pontversenyben most is az élen álló 36 éves sztár közben arról nyilatkozott, hogy ezúttal az augusztusi nyári szünet előtt már sor kerülhet az egyezségre közte és az istálló között.

"Nem szeretnénk minden évben abba a feszült helyzetbe kerülni, hogy miközben minden erőnkkel a versenyek megnyerésén dolgozunk, még tárgyalnunk is kelljen" - nyilatkozta Wolff.

A vasárnapi Spanyol Nagydíj megnyerése után Hamilton azt mondta, nem kell elsietniük semmit, de szerinte el kell kezdeniük a tárgyalásokat.    

"Jó lenne megegyezni a nyári szünet előtt, mert akkor tiszta képet kapnánk a jövőt illetően" - nyilatkozta a brit sztár, akinek az idei évre szóló szerződését csupán februárban sikerült aláírni.

"Nem szeretnénk hasonló helyzetbe kerülni, az én téli pihenésemet megzavarta, és szerintem Totónak sem segített. Olyan érzés volt, mintha nem is lett volna téli szünetünk" - fogalmazott Hamilton, aki 2013 óta versenyez a Mercedesnél, amellyel hat egyéni vb-címet nyert.

Wolff szerint a címvédő akár 40 éves kora felett is versenyezhet még a Forma-1-ben, ha "továbbra is figyel magára mentálisan és fizikálisan".

"Nézzék meg Tom Bradyt, 43 éves és még mindig a pályán van" - hozott példát az amerikaifutballból Wolff.

A múlt hétvégén pályafutása 100. pole pozícióját és 98. futamgyőzelmét elérő Hamilton négy verseny után 14 pontos előnnyel vezet az összetettben a holland Max Verstappen (Red Bull) előtt. A szezon két hét múlva, Monacóban folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?