Vívó Eb – Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

facebook

Genovában kedden megvédte címét és aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott a vívó Európa-bajnokságon. 

A csapatot az egyéniben ezüstérmes Szilágyi Áron, a vele tavaly olimpiai ezüstérmet nyert Szatmári András, valamint Rabb Krisztián és Iliász Nikolász alkotta. A válogatott kiemeltként a negyeddöntőben kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol gyenge kezdés után fordítani tudott, végül négy tussal győzött a georgiai együttes ellen.

Az elődöntőben a semleges színekben induló oroszokkal találkozott a magyar csapat, és magabiztos teljesítményt nyújtva, 19 találatos különbséggel diadalmaskodott. A döntőben az olasz válogatott várt Szilágyiékra, amely korábban meglepetésre kiejtette a favorit franciákat. A finálé első három asszóját a magyarok nyerték, de a második körben az olaszok egyenlíteni tudtak. Szilágyi Áron azonban ismét kulcsszereplővé lépett elő: 5–9-re mentette asszóját, így két találatos magyar előnnyel adta át a helyet Rabb Krisztiánnak. A hátralévő párharcokban a magyarok sorozatban nyerték az asszókat, és végül Rabb Krisztián biztosította be a győzelmet 45–36-os végeredménnyel.

„Nagyszerű volt a srácokkal küzdeni mindegyik mérkőzésen. Úgy érzem, egyre jobban vívtunk a nap folyamán. Küzdelmes negyeddöntőnk volt a georgiaiak ellen, de szépen kijöttünk belőle, az oroszokat pedig jó vívással vertük meg, az olaszokkal szemben pedig – mint mindig – szoros csatából jöttünk ki győztesen” – nyilatkozta Szilágyi Áron az M4 Sport helyszíni stábjának. Rabb Krisztián megtiszteltetésnek nevezte, hogy záró ember lehetett „pláne egy ilyen csapatban”. Szatmári András elmondta: „Az eleje döcögős volt, meg kellett szoknom a pástot, de a döntőben már a legjobbat hoztam. Legyen így mindig!” Iliász Nikolász pedig úgy fogalmazott: számára öröm ebben a válogatottban szerepelni, és bízik benne, hogy tovább erősítheti a csapatot. A férfi kardcsapat egy éve Szilágyi, Rabb, Gémesi Csanád és Decsi Tamás összeállításban nyert Eb-aranyat.

A mostani siker a magyar küldöttség ötödik genovai érme: Szilágyi Áron egyéni ezüstje, valamint Pásztor Flóra (tőr), Siklósi Gergely (párbajtőr) és Battai Sugár (kard) bronzérmei után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?