Az Edmonton megszakítaná a kanadai csapatok hosszú pechszériáját
Visszavágásra készül az Edmonton az NHL nagydöntőjében

Megismétlődik a tavalyi döntő az NHL-ben, ismét az Edmonton és a Florida csap össze a Stanley-kupáért.
A 2024-es fináléban a Florida Panthers 4:3-as összesítéssel verte az Edmonton Oilers csapatát, úgy, hogy már 3:0-ra vezetett.
Utóbbi csapatot idén nem csupán a visszavágás hajtja, hiszen az első kanadai Stanley-kupa-győztes lehet a Montreal 1993-as sikere óta. Azóta hét amerikai–kanadai döntőt is az előbbi ország csapata nyert meg, két alkalommal épp az Edmonton volt a vesztes.
Az Oilers nélkülözni kényszerül az egyik legjobbját csatárát, Zach Hymant, míg a Panthers szinte teljes kerettel készülhet. Az Edmonton három ponttal többet gyűjtött riválisánál az alapszakaszban, így pályaelőnyben lesz.
Erősebbek vagyunk, mint egy éve. A tavalyi döntős tapasztalatból hasznot húztunk az egész szezon során és a fináléban is ez a tervünk
– fogalmazott Connor McDavid, az Edmonton legeredményesebb játékosa.
Az egyik fél 4. győzelméig tartó döntős párharc első mérkőzését közép-európai idő szerint szerdáról csütörtökre éjszaka 2-kor rendezik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.