Nyon.
Vidi: jöhet a Partizan
Nyon. A Videoton a szerb Parti-zan Beograddal találkozik a labdarúgó Európa Liga selej-tezőjének negyedik fordulójá-ban, amelyben már a főtáblára jutás lesz a tét.
Nikolics comebackje
A Videoton a francia Bordeaux 1:0-s hazai legyőzésével, idegenben lőtt több góljának köszönhetően lépett tovább az EL-playoffjába. A sorozat utolsó selejtezőjének tegnapi sorsolásán a székesfehérváriak az előzetes besorolás alapján az orosz Zenit, a görög PAOK Szaloniki, a francia Olympique Marseille, illetve a Bajnokok Ligája selejtezőjéből átkerült cseh Plzeň, lengyel Legia Warszawa és szerb Partizan Beograd hatosából kaphattak ellenfelet – végül utóbbi jutott a Vidinek.
„Nem alakult rosszul a sorsolás a mi szempontunkból. Kifejezetten jó emlékeim vannak a Partizan stadionjáról, 2010-ben ugyanis a BL-rájátszásban 2:2-es döntetlent játszottunk ott az Anderlechttel, és a belga csapat második gólját én szereztem. Ha mindkét mérkőzésen olyan jól futballozunk, mint a Bordeaux ellen, akkor kiharcolhatjuk a továbbjutást” – nyilatkozta klubja honlapjának Juhász Roland csapatkapitány.
A párharc egyik érdekessége, hogy Marko Nikolics, a székesfehérváriak vezetőedzője a Partizantól érkezett nyáron a Videotonhoz, a szerb együttessel az előző idényben bajnokságot és kupát is nyert.
A két meccset augusztus 17-én és 24-én játsszák. Az EL-selejtező negyedik fordulójának 22 győztese csatlakozhat a főtáblán az ott alanyi jogon szereplő 16 együtteshez, valamint a BL-selejtező playoffjának tíz veszteséhez.
Harcosok a pályán
A Bordeaux elleni, két kiállítással tarkított visszavágón Nikolics szerint igazi harcosok voltak a pályán: „Megérdemeltük a győzelmet, és megérdemeltük a továbbjutást is, főleg a hazai találkozó alapján. A fiúk nem csak harcoltak, fociztak is, taktikailag egy tökéletes meccsen vagyunk túl. Gratulálok a szurkolóknak is, mögöttünk voltak nem 90, hanem 100-102 percen keresztül, sokat segítettek nekünk. Taktikusan, fegyelmezetten, szenvedélyesen játszottunk, mindig ilyen Vidit szeretnék látni!”
A rózsahegyieknek ellenben nem sikerült a bravúr szintén jóval nevesebb ellenfelük ellen, a nem sokat mutató Everton a visszavágón is le tudta győzni 1:0-ra a házigazda liptóiakat, így kettős sikerrel ment tovább. „Nagyrészt egyenrangú ellenfelei voltunk a Liverpoolnak. Kár a tizenhatos környéki befejezetlen akcióinkért” – értékelt Norbert Hrnčár, a rózsahegyiek edzője. (MTI, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.