ALEKSANDR STARKOVS, a lett válogatott szövetségi kapitánya: „Gratulálok az ellenfélnek a megérdemelt győzelemhez. Sajnos, ráfizettünk arra, hogy több kulcsemberünk sérülés vagy eltiltás miatt nem léphetett pályára. Védenceim küzdöttek, ám a hazaiak minden tekintetben jobbnak bizonyultak.
VÉLEMÉNYEK
ALEKSANDR STARKOVS, a lett válogatott szövetségi kapitánya: „Gratulálok az ellenfélnek a megérdemelt győzelemhez. Sajnos, ráfizettünk arra, hogy több kulcsemberünk sérülés vagy eltiltás miatt nem léphetett pályára. Védenceim küzdöttek, ám a hazaiak minden tekintetben jobbnak bizonyultak. Még csak a selejtező elején járunk, egyelőre semmi sem dőlt el, hazai környezetben vissza akarunk vágni a szlovákoknak.”
RATISLAV GREŠKO: „Szerencsére a korán kapott gól sem zavart meg bennünket, nagyobb sebességre kapcsoltunk, s fölényünket gólokban is kifejeztük. Remek teljesítményt nyújtottunk, esélyt sem adtunk a letteknek.”
ĽUBOMĺR REITER: „Nagyon örülök, hogy cserejátékosként egy találattal és gólpasszal járultam hozzá a fontos győzelemhez. Az igazat megvallva, álmaimban sem gondoltam arra, hogy nyolc perc alatt háromszor rezdül meg Kolinko hálója.” (sz. z.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.