A spanyolok hazai környezetben 2–0-ra legyőzték a georgiaiakat a labdarúgó világbajnoki selejtezők szombati játéknapján.
Vb-selejtezők – Továbbra sem vesztettek pontot a spanyolok, nyertek a törökök, az olaszok és az albánok is
Az Európa-bajnok spanyolok az Elchében rendezett összecsapáson az első félidő közepén kerültek előnybe, majd büntetőt hibáztak, végül Mikel Oyarzabal révén a 64. percben döntötték el a mérkőzést. Így három forduló után száz százalékos teljesítménnyel – kapott gól nélkül – állnak az élen a csoportjukban. Ugyanitt a második félidőben nagyon felpörgő törökök Bulgáriában gyűjtötték be a három pontot, ezzel a második pozíciót foglalják el.
Az olaszok magabiztos, 3–1-es győzelmet arattak Tallinnban az észtek vendégeként. Az első félidőben úgy szereztek kétgólos vezetést, hogy kimaradt egy tizenegyesük. Itt a norvégok vezetnek pontveszteség nélkül, őket követik az olaszok.
Szerbiában értékes győzelmet arattak az albánok. Ez a két csapat verseng az angolok mögött a második helyért.
A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.