MEGSÉRÜLT A BĺRÓ. A Lettország–Svájc találkozó hajrájában megsérült a holland Marco Coenen partbíró. A palánknál az egyik játékos hokibotjával felsértette a játékvezető arcát, amelyet hat öltéssel varrtak össze. Mivel a mérkőzésből csupán négy perc volt hátra, Coenen helyére nem érkezett tartalék.
METRÓVAL JÁRNAK.
VB-MOZAIK
METRÓVAL JÁRNAK. A kanadai válogatott néhány tagja a szállodából metróval utazik a Sazka Arénába. Elsősorban az Edmonton két hátvédje, Eric Brewernek és Steve Staiosnak tetszik a földalatti, mert ők minden nap így teszik meg az utat.
JÁGR FIGYELMEZTET. A házigazda cseh együttes eddig valamennyi találkozóját megnyerte, ám a nehéz ellenfelek csak ezután következnek. „A versenykiírás szerint a negyeddöntőben egy mér-kőzésen dől el a továbbjutás. Ha véletlenül ott kikapnánk, mindenki elfeledné az eddigi sikersorozatot. Jobb lenne, ha a középdöntőben szlovákokkal, svédekkel, a finnekkel vagy az oroszokkal találkoznánk” – mondta a cseh válogatott legnagyobb sztárja. (sita)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.