Sport

Vasárnap Olsva-völgyi futás

Több hónapos szünet után vasárnap (13.00) Balogdon (Blažice, Kassa-vidék járás) immár 45. alkalommal kerül sor az idei évad első futóversenyére, Az Olsva-völgyi 16 kilométeres versenyre, amelyen a szokásokhoz híven ott lesznek a Nagykaposi Futóklub, valamint a Hernád-völgyi Abaújszinai Atlétikai Kör kiváló közép- és hosszútávfutói is.
Pankovics Miklós

2021. június 19. 18:46

futas
(Illusztrációs felvétel: Shutterstock)

A Kassa megye legjobbjai között számon tartott versenyzők közül a nagykaposiakat ezúttal két férfi, míg az abaújszinaiakat négy-négy férfi, illetve hölgy képviseli majd a rangos, újabb jubileumához érkező sporteseményen. Papp Zoltán, a Nagykaposi Futóklub rangidős tagja, egyben vezetőségi tag most nem versenyez, de mint azt lapunknak elmondta, a két rajthoz állótól az edzéseken mutatott időeredményeket figyelembe véve jó helyezést vár a mindig erős mezőnyt felvonultató versenyen. Ficzere Bertalan, az Abaújszinai Atlétikai Kör vezetőségének tagja a következőket mondta: „Már nagyon várjuk ezt a napot, hogy újra megmérettessünk. Felkészülten vesszük fel a versenyt a többiekkel. Az edzés keretében lefutott sok-sok kilométer a Hernád partján meghozza eredményét. Mindannyian reméljük, hogy most már minden a régi kerékvágásban folytatódik, s versenyzőink többször állhatnak majd a rajtvonal mögött, mint a tavalyi évben.” 

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
m

Diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak a szlovák külügyminisztérium

oltás

Bevásárlóközpontban is oltanak a hétvégén Dunaszerdahelyen

Igor Matovič

A többség nem támogatja a Covid-lottót

*

Nagyot csökkent a török all inclusive nyaralások ára

koronavírus

Koronavírus: 53 új fertőzöttet regisztráltak szerdán

koronavírus-vakcina

30 ezer új beoltott kell, hogy megtérüljön az oltási lottó és a bónusz költsége

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.