Budapest. A múlt szombati válogatott mérkőzés miatt közel kéthetes szünet után folytatódik a hétvégén az első osztályú labdarúgó bajnokság. A mérkőzéseket péntektől vasárnapig bonyolítják le, a legnagyobb érdeklődés a szombati Újpest–Ferencváros rangadót kíséri.
Újpestre megy a Fradi
Ma is rendőri kísérlettel mennek a Fradi-szurkolók Újpestrenb I. hu-felvételAz NB I csúcsderbijén két ősi rivális, az Újpest és a Ferencváros csap össze. A két, UEFA-kupában is érdekelt együttes legutóbbi, május 18-i találkozóján – szintén a Megyeri úton – a lila-fehérek nyertek 3:2-re. A klubok honlapjain már a hét elejétől szavazhattak a szurkolók a meccs végeredményére, s a jelek szerint az FTC szimpatizánsai az optimistábbak, többségük (42 százalékuk) úgy véli: két góllal győz a csapatuk. Ugyanilyen különbségi, de fordított eredményre a lilák drukkereinek 29 százaléka voksolt. A mérkőzés fontosságára jellemző, hogy elővételben rengeteg jegy elfogyott, s a szurkolók az ősz legnagyobb összecsapását várják a Megyeri úton.
A hazai együttesben a méregdrágán vett két cseh játékos, Slončík és Kozel sérült, s még legalább egy hónapig nem játszhatnak. Kérdéses Simek játéka is, aki még a hét közepén, egy edzőmeccsen sérült meg, pontosabban térdszalaghúzódást szenvedett. Tóth Norbert ügye továbbra is függőben van, így a válogatott középpályás sem szerepelhet.
A Ferencvárosban nagyobb gondok gyötrik Garami József vezetőedzőt: Dragóner négymérkőzéses eltiltását tölti, Gera három sárga lapja miatt marad ki, de Jovic sem egészséges. Ennyi negatívum után Garami-mester már annak is örült, hogy a szintén sérüléssel bajlódó Szkukalek és Lipcsei is vállalja a játékot.
A szombati rangadóval kapcsolatos hír még, hogy a ferencvárosi szurkolók nehezményezik, miszerint Újpestről mindössze 1250 jegyet kaptak, ám legalább négyezer Fradi-drukker szeretné megtekinteni a találkozót. Gyulay Zsolt, a lilák ügyvezető igazgatója korábban jelezte, ők sem kaptak az előre meghatározottnál több jegyet az Üllői úti fellépésükre, ráadásul a múltkori Megyeri úti derbin a vendégek kétszáz széket rongáltak meg, komoly károkat okozva ezzel a lila-fehér klubnak, de ami az ügyvezető szerint is a legfontosabb: ennyi biléta átadásával tudják biztonságosan lebonyolítani a meccset. Ami félő, a jegy nélkül maradt fradisták is megindulnak Újpest felé, s a rendőrség hiába hangoztatta, hogy felkészült a rangadó biztosítására, a „zöld-áradat“ komoly veszélyforrást jelenthet Újpesten.
A két csapat tétmérkőzésen eddig 215-ször találkozott egymással. Ebből 191 volt bajnoki meccs, amelynek a mérlege jelentős ferencvárosi fölényt mutat: 90 FTC-győzelem, 51 döntetlen, 50 Újpest-siker. A két együttes 18 Magyar Kupa (korábban MNK)-mérkőzést is játszott, itt 11 FTC győzelem, 3 döntetlen és 4 Újpest-siker született. A felek egyszer döntöttek a magyar Szuper Kupa sorsáról, 1992-ben, amikor Eszenyi (2), Szlezák, illetve Balogh Gábor góljaival alakult ki a 3:1-es újpesti győzelem. Háromszor, a világháborúk idején a bajnokságot helyettesítő tornán is meccseltek a csapatok: 1914, Auguszta-serleg: FTC–Újpest 6:0, 1915, őszi hadibajnokság: FTC–Újpest 4:1, 1944, ?szi hadibajnokság: FTC–Újpest 1:1. Érdekes, hogy kétszer a nemzetközi kupákban is sor került Újpest–FTC találkozóra, mégpedig 1939-ben, a Közép-európai Kupa (KK) döntőjében. Itt viszont az újpestiek kerültek ki győztesen, miután az első meccsen, idegenben elért 4:1-es győzelem után a visszavágón 2:2-t értek el.
Összesítve meggyőző a Ferencváros fölénye, a 215 mérkőzésen 103 FTC-győzelem, 56 döntetlen és 56 Újpest-győzelem született. Legutóbb viszont a lilák nyertek...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.