Sport

Új négyest próbálnak ki Likérék

Komárom | Múlt héten két kajakos eseményre is sor került: Zemníken háziversenyt tartottak, hétvégén Nyitranovákon pedig a hagyományos helyi viadal 48. évfolyamát rendezték meg.
Orosky Tamás

2020. augusztus 4. 10:56

kajak
Zalka Csaba (balra) és Denis Myšák a nyitranováki versenyen (TASR-felvétel)

Ha a két esemény eredményeit összefésülnénk, egyfajta abszolút győztesként nagy eséllyel Denis Myšák nevét „dobná ki a gép”. Myšák előbb az ellenőrző versenyen megnyerte az 1000 és az 500 méteres számot is K1-ben, K2-ben pedig Gacsal Ákossal egy harmadik (1000 m) és egy második hely (500 m) volt a mérlege. Nyitranovákon ehhez egy újabb győzelmet (K1 500 m) és egy újabb ezüstöt (K2 500 m) tett hozzá.

Denis nagyon komoly, kiugró formában van. Arra számítottam, hogy Botek Ádám meg tudja fogni, Denis azonban a riói olimpiához hasonló formát mutatott” – mondta lapunknak védencéről Likér Péter, a válogatott edzője.

Myšák az utóbbi bő egy évben a vállával bajlódott, amelyet műteni is kellett, most azonban teljes erőben van, amit ki is használnak a kajakosok. „A hét második felében megkezdjük egy új négyes, a Myšák, Samuel Baláž, Zalka Csaba, Botek hajó felkészülési tesztelését, azzal, hogy valószínűleg Myšákot és Balážt is kipróbáljuk vezérevezősként. Látnunk kell, mi a helyzet, milyen a kompatibilitás egy ilyen összetételű hajóban” – magyarázta Likér.

A két fentebb említett verseny alapján a jelenlegi legjobb formában levő kajakosok ülnek egy hajóba (a lábtörése és operációja után már edző Vlček Erik nem indult Zemníken és Nyitranovákon sem). Zalka K1 200 méteren mindkét helyszínen verhetetlen volt, és Botek eredményei – K1 1000-en és 500-on 2., K2 1000-en és 500-on Balážzsal 1. – is tiszteletet parancsolóak. „Egyedül Gacsal Ákosnak nem jött össze a jó szereplés, az összes többi srác helyezése reálisnak mondható a jelen körülményekben” – jegyezte meg Likér.

Ez a legfőbb körülmény pedig továbbra is a bizonytalanság. Mivel néhány ország a járvány miatt nem indulhat külföldi versenyen, a nem olimpiai számok Szegedre tervezett világbajnoksága elmarad – pontosabban a szabályok szerint nem kaphatja meg ezt a statútumot, csak világkupaként jöhet számításba. Hogy ezt megtartják-e, a következő két hétben fog eldőlni.

Pontosan most, kedden lett volna az első versenyünk Tokióban… De nem foglalkozhatunk sokáig ezzel, kettőt ásítunk, felkelünk, és már vége is van a nyárnak, lassan keresni kell a helyet a téli edzőtáborozásra. Viszont nem tudjuk, milyen lesz a vírushelyzet az Egyesült Államokban, így ezt sem egyszerű megtervezni” – tette hozzá Likér.

Hazai vízen legközelebb augusztus közepén rendeznek kajakversenyt (Inter-kupa, Zemník), majd a hónap végén ugyanott az országos bajnokság következik.

 

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
terhesseg

Ismét két táborra szakadt a koalíció a körvonalazódó abortusztörvény miatt

Niklas-Wilson Sommer

22 éves hátvédet igazolt a DAC

allergia k

Ez a furcsa tünet is figyelmeztethet a parlagfű okozta allergiára

rendőrség illusztráció

Olyan részeg volt a kamionsofőr, hogy a szondát sem tudta megfújni

halál gyertya
Frissítve

Koronavírus: elhunyt a 41. beteg Szlovákiában

Nobel-díj

Törölték a stockholmi Nobel-díjátadót

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.