A magyar vízilabda-válogatott vasárnap kora este drámai csatában védte meg olimpiai elsőségét. Az együttes tagja volt Gergely István kapus is, aki Sydney-ben a szlovák csapatban szerepelt. Közvetlenül hazaérkezése után beszélgettünk a hórihorgas pólóssal.
Úgy tűnt, elúszik az arany
Azért lettem magyar állampolgár, hogy feljuthassak a csúcsra. Az, ami bő egy év alatt velem történt, az szinte mesébe illő, hiszen amelyik tornán ott voltam, azt meg is nyertük: két Világliga-, egy-egy világbajnoki és Euroliga-győzelem, valamint a mostani athéni diadal. Álmomban sem gondoltam arra, hogy ilyen sikeres leszek a Honvéddal és a magyar válogatottal. Remélem, most már megértik a szlovák barátaim is, hogy miért váltottam.
Százszázalékos teljesítménnyel lett aranyérmes a magyar válogatott, és ez önmagáért beszél. De azért nem volt sétagalopp az athéni torna...
Nagyon meg kellett küzdenünk a végső győzelemért. Egyaránt kétszer győztük le az oroszokat és az Európa-bajnok szerbeket. Nagyon nehéz csoportban harcoltuk ki az első helyet, így egyenes ágon jutottunk az elődöntőbe. Mindenki remek formában pólózott, Szécsi is mérkőzésről mérkőzésre a csapat legjobbja volt, s én csak egyszer kaptam játéklehetőséget, mégpedig a kazahok ellen. De ezzel nem foglalkozom, az a fontos, hogy mi nyertük az olimpiát.
Pedig a finálé utolsó negyede előtt a szerbek vezettek két góllal.
Igen, ekkor úgy tűnt, elúszik az arany. De volt tartása a csapatnak, vert helyzetből fordított. Éppen ezért vagyunk a világ legjobbjai. Kemény Dénes szövetségi kapitány éppen a csapategységet emelte ki, no meg azt, hogy nem volt gyenge pontja a válogatottnak, mindenki tiszteli a másikat, az együttesen belül családias a légkör.
Athénban volt idő megünnepelni a címvédést?
Nem, mert éjfél után érkeztünk meg az olimpiai faluba, hajnali négykor pedig már készültünk a repülőútra. Hétfőn délután érkeztem haza, s kedden délben már ismét Budapesten leszek, mert közös ebéden vesz részt a válogatott. Ezután végre kipihenhetem magam, következik a várva várt, egy hónapos tengerparti üdülés. Előtte azonban Szilason és Komáromban is (itt kezdett vízilabdázni Gergely István – a szerk. megj.) megünnepeljük a barátokkal és az ismerősökkel az athéni diadalt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.