Berlin. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vizsgálatot indít, miután Fehér Miklós, a Benfica magyar csatára a vasárnapi Guimaraes elleni bajnoki mérkőzésen összeesett, majd a kórházba szállítást követően meghalt.
UEFA-vizsgálat indul
„Nincsenek pontos statisztikáim, de mintha az utóbbi időben gyakoribbá váltak volna az ehhez hasonló tragédiák. Lehet, hogy a játékosok túl nagy megterhelésnek vannak kitéve? Ennek okvetlenül utána kell járnunk” – mondta a német Die Welt című lapnak Lars-Christer Olsson, az UEFA főtitkára. Az 53 éves svéd sportdiplomata akár a nemzetközi szövetséggel (FIFA) is szembeszállna a nemzetközi mérkőzések számának csökkentéséért.
„Joseph Blatter FIFA-elnök megígérte, hogy 2005 után megszűnik a Konföderációs Kupa. Csakhogy onnantól meg a klub-világbajnokságot indítják el, tehát nem lazul a versenynaptár” – érvelt, hozzátéve: nem tartja ésszerűnek a német szövetség javaslatát, hogy 15 helyett 20 perces legyen a félidők közötti szünet.
Fehér Miklóssal kapcsolatos hír, hogy a Győri ETO FC tulajdonosa, Tarsoly Csaba emlékfüzetet ad ki a Benfica 25-szörös válogatott csatáráról. A klub hivatalos honlapja szerint a címlapon a győri szurkolók emlékezése lesz olvasható. Az ötezer példányban készülő kiadványhoz a hétvégi Arany Ászok teremlabdarúgó-bajnokság hatos döntőjének helyszínén, a debreceni Főnix-csarnokban juthatnak ingyen a szurkolók.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.