Sport
Dimitri Payet lehet a Marseille kulcsembere  - SITA/AP-felvétel

Triplázna az Atlético, történelmet írna a Marseille

ÚJ SZÓ ONLINE

2018. május 16. 15:23

Ma este (20.45) Lyonban a labdarúgó Európa Liga döntőjében a kétszeres győztes Atlético Madrid az Olympique Marseille csapatával találkozik. A spanyolok 2010 és 2012 után triplázni akarnak, Payeték pedig első francia együttesként meg akarják nyerni a második számú kupasorozatot.

Nyolc éven belül az ötödik – összességében a kilencedik – európai kupadöntőjére készül az Atlético Madrid, míg az Olympique Marseille története ötödik nemzetközi fináléjában szerepel. A madridi csapat 2010-ben megnyerte az EL-t, majd már a jelenlegi edzője, Diego Simeone irányításával 2012-ben ismét a legjobb lett ebben a sorozatban. 2013 óta rendre a Bajnokok Ligájában szerepelt, s ez idő alatt kétszer játszott döntőt, egyszer pedig az elődöntőig jutott. Ennek fényében csalódásként élhette meg, hogy az idei egyenes kieséses szakaszt csak az EL-ben kezdhette meg, ugyanakkor bizonyította, hogy továbbra is a világ élvonalába tartozik, rendkívüli magabiztossággal jutott el a fináléig.

Az OM az emlékezetes 1993-as Bajnokok Ligája-győzelme óta (AC Milan 1:0) 1999-ben (Parma 0:3) és 2004-ben (Valencia 0:2) is döntőt játszhatott a második számú európai kupában, de mindkétszer elbukott – az 1991-es BEK-fináléban pedig 11-esekkel kapott ki a Crvena zvezdától. Francia gárdának még sohasem sikerült elhódítania ezt a trófeát, a Marseille-en kívül a Bastiának (1977/78) és Girondins Bordeaux-nak (1995/96) volt lehetősége UEFA-kupa-diadal kiharcolására.

A két csapat csak két mérkőzést vívott egymással a nemzetközi porondon, a BL 2008/09-es idényében a Javier Aguirre irányította Atlético 2:1-re legyőzte otthon Eric Gerets csapatát, míg a Stade Vélodrome-ban gól nélkül zártak a felek.

2018. május 7. 13:27

Bajnokok Ligája/Európa Liga - Szerb és holland játékvezető fúj a fináléban

A statisztikák spanyol sikert jósolnak, ugyanis a Marseille 15 spanyol együttes elleni kupamérkőzéséből mindössze négyet nyert meg, igaz, kettőt ezek közül a mostani idény nyolcaddöntőjében az Athletic Bilbao ellen. Az Atlético 12 francia ellenféllel szemben vívott összecsapásából csak egyet veszített el, még az UEFA-kupa 1999/2000-es kiírásában a Lens ellen. Érdekesség, hogy Franciaországban közel 57 (!) éve nem győzött le francia csapatot a madridi együttes, igaz, a monacói II. Lajos Stadionban 2010-ben és 2012-ben is elhódította az európai Szuperkupát, az Internazionale és a Chelsea elleni diadallal.

„Nagyon nehéz dolgunk lesz, mert a Marseille-nek kiegyensúlyozott csapata van. Kiváló középpályásokkal rendelkeznek, Rudy Garcia pedig tapasztalt edző a kispadon. De bízom benne, hogy harmadszor is elhódítjuk a trófeát” – nyilatkozta Diego Simeone, az Atlético 48 éves argentin mestere, aki eltiltása miatt csak a lelátóról figyelheti a döntőt.

Az eddigi 55 nemzetközi kupameccsén 22 gólt szerző Antoine Griezmann a madridiak legveszélyesebb csatára. „Antoine a világ legjobb futballistáinak egyike. Rendkívül veszélyes a kapu előtt, nem lehet egy pillanatra sem szabadon hagyni. Csak úgy van esélyünk a győzelemre, ha őt semlegesíteni tudjuk” – szögezte le Adil Rami, az Olympique védője, aki korábban az FC Sevillával már nyert Európa Ligát.

Rudy Garcia sokat vár az OM motorjától, Dimitri Payet-től. „Rendkívül erős a kerete az Atléticónak, nem véletlenül jutott be két ízben is a Bajnokok Ligája döntőjébe, és hódította el két alkalommal az Európa Ligát. Egyértelműen a spanyolok a favoritok, mi pedig az esélytelenek nyugalmával várjuk a finálét. De azt megígérem, hogy pályán hagyjuk a szívünket. Meggyőződésem, hogy hazai környezetben meglepetést okozunk” – jelentette ki Payet.

Amióta Európa Ligának nevezik a sorozatot, ez lesz a kilencedik döntő. A korábbi nyolc fináléban 21 gól esett, ez 2,625-ös átlagot jelent. A legnagyobb különbségű győzelem az Atlético nevéhez fűződik, amely 2012-ben 3:0-ra verte az ugyancsak spanyol Athletic Bilbaót. Az EL győztese a BL-ben indulhat.

A találkozót telt ház, 56 500 néző előtt Björn Kuipers vezeti. A 45 éves holland bíró 2013-ban dirigálta a Chelsea–Benfica EL-döntőt, egy évvel később pedig a Real–Atlético BL-finálét. (MTI, TASR, sz. z.)

Önnek ajánljuk