Továbbra is az FC Barcelona a leggazdagabb futballklub

fc barcelona

A koronavírus-járvány miatti bevételkiesések ellenére továbbra is az FC Barcelona vezeti a leggazdagabb futballklubok listáját a Real Madrid és a Bayern München előtt.

A Deloitte Sport Business Group által készített, Football Money League című kiadvány alapján a húsz leggazdagabb labdarúgóklub a pandémia miatt eddig 1,1 milliárd euró bevételkiesést szenvedett el, ez pedig az idény végéig elérheti a 2 milliárd eurót is, mivel a szurkolók még nem térhettek vissza a stadionokba.

A top 20 bevétele így 8,2 milliárd euró volt a 2019/20-as csonka szezonban, ez a 2018/2019-es teljes idényhez mérten 12 százalékos csökkenést jelent. A televíziós közvetítésekből származó bevételek 937 millió euróval estek vissza, a meccsnapon elkönyvelt bevételek pedig (jegyek, vendéglátás, stb.) 257 millió eurós csökkenést mutattak. A visszaesést csak némileg tudta ellensúlyozni a kereskedelmi bevételek (pl. mez- és emléktárgy-eladások) enyhe, 105 millió eurós emelkedése. Az egy klubra jutó átlagos bevétel így 409 millió euró volt 2019/20-ban, szemben a 2018/19-es 464 millió euróval.

"A visszaesést egyértelműen a Covid-19 járvány által okozott globális gazdasági és társadalmi nehézségek okozták" - mutatott rá a Deloitte sporttanácsadási csoportjának igazgatója. Pósfay László kiemelte: a stadionokból származó bevételekről a csapatoknak le kellett mondaniuk, és a televíziós közvetítésekből befolyó bevételek egy része is kiesett.

Abszolút értéken számolva a leggazdagabb 20 csapat közül az FC Barcelona szenvedte el a legnagyobb kiesést, de 715,1 millió eurós bevételével továbbra is a katalán klub a listavezető 2019/20-ban. A második helyezett alig valamivel lemaradva (714,9 millió euró árbevétellel) a Real Madrid, amely a nehéz helyzetben is nyolc százalékkal tudta növelni kereskedelmi bevételeit. A harmadik helyen - a ranglista első tíz helyezettje közül a legkisebb csökkenéssel büszkélkedő - Bayern München található 634,1 millió eurós bevétellel.

"Minden azon múlik, a szurkolók mikor térhetnek vissza a stadionokba, az ott keletkező bevételek jelentik ugyanis a klubok üzleti modelljének egyik alappillérét. Az, hogy a futball végül mekkora pénzügyi veszteségekkel hagyja maga mögött ezt a nehéz időszakot, egyértelműen ennek az időzítésétől is függ" - fűzte hozzá Pádár Péter, a Deloitte sporttanácsadási csoportjának vezetője.

    A 2019/20-as szezonban elért árbevétel alapján a világ tíz leggazdagabb labdarúgóklubja:
 1. FC Barcelona               715,1 millió euró
 2. Real Madrid                 714,9
 3. Bayern München         634,1
 4. Manchester United      580,4
 5. Liverpool                      558,6
 6. Manchester City           549,2
 7. Paris Saint-Germain    540,6  
 8. Chelsea                       469,7
 9. Tottenham Hotspur      445,7
10. Juventus                     397,9

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?