A holland Mathieu van der Poel nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körverseny második szakaszát vasárnap, ezzel átvette a vezetést az összetettben.
Tour de France – Van der Poel nyert és az összetett élére állt

Ezúttal a Lauwin-Planque és a Boulogne-sur-Mer közötti 209,1 kilométer – az idei Tour leghosszabb szakasza – megtétele várt a bringásokra, amelyen a szakadó esőben négy szökevény szinte egyből a rajt után ellépett a főmezőnytől. Az éllovasok legnagyobb előnye 3:05 perc volt, de a hátul jövők végig kontroll alatt tartotték a szökést, amit végül 52 kilométerre a céltól utol is értek.
A sík szakasz némileg trükkös volt, az utolsó tíz kilométeren ugyanis három kisebb kaptató is várt a mezőnyre, ez pedig – ahogy az várható volt – alaposan megnehezítette a sprinterek, így a szombati győztes Jasper Philipsen dolgát is. A favoritok, köztük a címvédő Tadej Pogacar és a kétszeres bajnok Jonas Vingegaard, illetve az egynapos viadalok sztárja, Van der Poel 23 társukkal közösen leszakították Philipsenéket és végül félperces előnnyel értek be a célba. A hajrában Van der Poel volt a leggyorsabb, mögötte Pogacar és Vingegaard ért célba, az időjóváírásoknak következtében pedig az összetettben is ez az első három sorrendje.
2. szakasz, Lauwin-Planque - Boulogne-sur-Mer, 209,1 km:
- Mathieu van der Poel (holland, Alpecin) 4:45:41 óra
- Tadej Pogacar (szlovén, UAE) azonos idővel
- Jonas Vingegaard (holland, Visma) a i.
összetettben:
- Van der Poel 8:38:42 óra
- Pogacar 4 másodperc hátrány
- Vingegaard 6 mp h.
Hétfőn a Valenciennes és Dunkerque közötti 178,3 kilométer megtétele vár a mezőnyre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.